2017. március 27.

Kedves Látogató! 

Nehéz szívvel, de muszáj kiírnom, hogy más irányú szakmai elfoglaltságom miatt,  az igazán nagy szeretettel nevelgetett, ápolgatott, lelkemen viselt sminktanácsadásomat - határozatlan időre - fel kell függesszem. 2017-ben már senkit nem tudok fogadni, de még a 2018-as évben sem valószínű, hogy lesz rá kapacitásom. Ha mégis úgy hozza a sors, és újra tartanék sminktanácsadást, akkor ezen a felületen és a Facebook/Sminktan.hu oldalon mindenképpen tájékoztatlak benneteket. 

Természetesen, azokra a hölgyekre nem vonatkozik a fenti kiírás, akiknek foglalt időpontja van, mert nekik mindenképpen megtartom.

Köszönöm a megértéseteket, valamint az eddigi megtisztelő figyelmet.

A mielőbbi jelentkezésig tisztelettel:

Horacsek Ági

 

Kulcsszavak:

2016. szeptember 25.

Jelenleg is teljes gőzzel működik az a híres cukrászda, amely - gyermekkorom idején - szabadság miatt képes volt bezárni egy egész hónapra, ráadásul pont a nyár kellős közepén. Egyszerűen megtehette, és meg is tette. Egy hónapig se fagyi, se süti, se pogácsa! Mehettünk máshová, de már alig vártuk, hogy újra kinyisson, mert verte a konkurencia nyalánkságait. Gyermekként nem értettem, hogy miért jó neki. Mások szinte megbotránkozva emlegették, hogy valószínűleg a tulajdonosnak nincs ki a négy kereke, hogy ekkora hasznot kienged a kezéből. Mostanra értettem meg. Aki képes a leglátogatottabb időben bezárni a boltját, azt soha sem a pénz motiválja, hanem a szakmája iránti szeretete. 

Most ebben a cipőben járok én is. Nagyon köszönöm, hogy ennyien eljöttök hozzám - és már nem csak sminktanácsadásra, hanem fotózásra is, sőt legtöbben már microblading tetoválásra http://www.szemoldok.com, - amiből kifolyólag hetekre (sőt, hónapokra) előre teljes telt házzal működöm. Tudom, hogy sokan csak a hétvégi időpontokban tudják megoldani, és emiatt vendégeket "veszíthetek el", de a hétvégéimet - szombat és vasárnap - már csak a családra, barátaimra és nem utolsó sorban saját magam feltöltődésére szeretném fordítani, hogy sokáig tudjam nagy szeretettel fogadni a vendégeket. Havonta egy szombatot olyan hölgyeknek ajánlok fel - a kétfős tanfolyamot preferálva - akik semmilyen körülmények között nem tudják megoldani a hétköznapokat, de mégis nagyon szeretnének részt venni a sminktanfolyamon. 

 

A tiszteletteljes kérésem, hogy aki ajándékba venné - főleg a karácsonyi ajándékutalványosokra gondolok - előre puhatolja ki, hogy az illető meg tudja-e oldani a hétköznapot. Aki hajlandó a szabadságából egy napot rááldozni, vagy szerencsésen, olyan munkakörben dolgozik, hogy bármikor tud jönni, annak ígéretek helyett a legutóbbi sminktanácsadásomon járt hölgyet idézem: "Ez életem egyik legmeghatározóbb napja!" :)

Köszönöm! Legyen így!

Smink, fotó: Horacsek Ági  http://www.horacsekagi.com 

 

Kulcsszavak: sminktanacsadas | sminktanfolyam | szombat vasarnap | sminkmester | horacsekagi |

2016. július 06.

A sminktanácsadásra érkező hölgyeknél sokszor találkozom a jelenséggel, hogy összetört termékeiket elhozzák és hiába hajtják vissza a fedelet, az egész sminkes neszesszerükben kárt tesz a szétszóró por. Fél mondatban mindig megemlítem, hogy könnyed módszerrel "bestoppolhatja" :), de most - ígéretemhez híven - bemutatom, hogy hogyan is kell. A vizuálisoknak le is fotóztam, a verbálisoknak pontokba szedtem, ha már én is úgy jártam, hogy a kedvenc "Stay Pretty"-m összetört :). Minden por alapú, de préselt termékedet meg tudod vele javítani!

1. Amikor összetörik a kedvencünk…

2. Tedd celofánba az összes mennyiséget és nyomkodd péppé! Ujjaddal is megteheted, de ha van lapos eszközöd, akkor nagyon finom porállagúvá is zúzhatod.

3. Egyszerűen szakítsd ki a celofán-batyud közepét és szórd vissza a tégelybe!

4. Tegyél hozzá néhány csepp alkoholt! Ez minimum 70%-os tisztaságú legyen (vagy annál több, 96%-os), amit megvehetsz a gyógyszertárban. Ha öntöd, akkor túl sok mehet rá, tehát ha van pipettád, akkor érdemes azzal ügyeskedni.

5. Annyit tegyél bele, hogy egy jól kenhető masszát kapjál! Keverd össze alaposan!

6. Simítsd el a tégelyed alján!

7. Tegyél rá egy papírzsebkendőt, és egy lapos eszközzel (jelen esetben a Mac moisture cover tetejével :) ) nyomkodd egyenletesre, és egyben itasd fel a felesleges alkoholt. Többször is átmehetsz rajta, amíg a nedvesség el nem tűnik.

8. Várd meg, míg megszárad.

9. Vidáman használd… míg el nem törik újra :) !

Fotó, szöveg:  Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com 

Sminktanácsadásra bejelentkezés:  horacsekagi@gmail.com

Kulcsszavak: széttört szemhéjpúder | eltört pirosító | sminktanácsadás | sminktanfolyam | step-by-step |

2016. február 21.

Az alapozás befejező művelete a korrektor használata, vagyis az árnyékos arcrészletek felderítése, világosítása. Nem csak a szem alatti mélyedésekbe rakhatunk, hanem minden olyan területre, amit árnyékossá tesz a fentről jövő fény. Ezek az arc kiemelkedő domborulatai alatt lévő területek, vagyis a szem alatti belső és külső szemüreg, az orr alatti mélyedések, valamint a száj alatti, lefele görbülő hatást keltő gödröcskék. Minden lefele tartó vonal öregít és szomorúvá tesz, tehát ezeket a részeket - az alapozónkhoz képest - egy árnyalattal világosabb korrektorral halványítsuk. Ha az alapozó és a korrektor színei között túl nagy a kontraszt, akkor öregebbnek tűnhetünk a túlfestett hatás miatt.

Megkülönböztetünk sárgásabb/barnásabb árnyalatot és kékesebb/lilásabb tónust, attól függően, hogy milyen színt szeretnénk vele elfedni. A "zöldet a piros pattanásokra" felejtsük el 2016-ban, de erre csak a sminktanácsadásomon kaphatsz kimerítő választ. Az érett bőrnél a korrektor kiválasztásának elsődleges funkció ne az elfedés, hanem a hidratálás legyen. Mindenképpen használjunk szemránckrémet alá, mert nem mindegyik korrektor tartalmaz hidratáló anyagot. Sőt, minél jobban tapad, annál jobban száríthat, de az előnye, hogy tartósabb. Semmiképp nem ajánlanám a krémes, de préselt korrektorokat, mert a textúra miatt vastagabb fedés kaphatunk, és ezeket elsősorban a forgatások profi sminkjéhez használjuk leginkább. Inkább a folyékony korrektort részesítsük előnyben, ami hidratál, táplál, vagy esetlegesen feltölti a ráncocskákat az összetevőknek köszönhetően.

Klasszikus korrektor ecsettel is történhet a felvitele, de a tanácsadásomon egy új fejlesztésű, innovatív ecsetet is megismerhetsz és kipróbálhatsz. Mégis a legjobb megoldás az ujjbegy használata, mellyel csak finoman nyomogassuk, paskoljuk be a korrektort. Csak abban az esetben használjunk púdert, ha hosszan tartó hatást szeretnénk elérni, vagy ha gyakran mosódik el a szempillaspirálunk. Egyéb esetekben a púderecsettel finoman simítsuk át a korrektor által fedett területet. Az automata adagolóval és ecsettel ellátott kompakt korrektort csak saját használatra vegyük, de ügyeljünk rá, hogy csak addig használjuk, amíg nem változik meg az adagolóecset szaga, ugyanis az ecset tisztítása nehézkes, így a baktériumok könnyebben elszaporodhatnak rajta.

A fotón a számomra kedvelt korrektorokat állítottam össze, de folyamatosan követem a legújabbakat és tesztelem is őket, ahogyan a gyártók is szüntelenül fejlesztenek, hogy egyre természetesebb hatást érjenek el a termékekkel.

Tény, hogy elérkezik az életkor, amikor már kevés a korrektor, mert ezzel csak halványítani tudjuk a szem alatti karikákat, de feltölteni a mélyedéseket, vagy hosszabb távon eltüntetni azokat, már nem lehet. Erre is tudok egy megoldást, ami a smink és plasztikai sebészet között van félúton, az arcesztétikai kezelések és beavatkozások. Az én ajánlásom a Körúti Orvosi Centrum, ahol dr. Papp Ildikó várja a szépülni és fiatalodni vágyókat!

fotó: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

 

Kulcsszavak: sminktanácsadás | sminktanfolyam | egyéni sminkoktatás | korrektor használata | sminkmester |

2015. december 27.

Szeretettel ajánlom figyelmetekbe, hogy újabb szolgáltatással bővítettem a repertoárom. Ez a microblading, vagy mikrotűs/mikropengés szemöldöktetoválás, melyet japán tetoválásnak is hívnak. Természetessége abban rejlik, hogy a saját szemöldökszálakkal azonos vastagságú és színű "karcolásokat" ejtünk a bőrön az egyéni szálrendezésünkkel megegyezően. Ha felkeltettem érdeklődésedet, lájkold a MicrobladingPro by Ági Horacsek Make-up Artist oldalamat, ahol még több fotót és információt találhatsz:  https://www.facebook.com/microbladingprobyagihoracsek/, vagy látogass el a http://www.szemoldok.com weboldalalmra.

Természetesen továbbra is szeretettel várom a sminktanácsadásra jelentkezőket, bár valószínűleg januártól erre kevesebb időm lesz rá. Köszönöm, hogy 2015-ben is velem tartottatok, hogy lájkoltatok, hogy tovább ajánlottatok, hogy büszke lehetek rátok, mert a visszatérő vendégek sminkelésében olyan pozitív változást vélek felfedezni, amivel még ők sem számoltak. Köszönöm, hogy engem nem véletlenszerűen választottatok ki, hanem a konkurencia felmérésével, a megmérettetéssel. Köszönöm, ha én voltam nektek a legszimpatikusabb. Az én "lányaim" várnak rám - akár heteket, vagy hónapokat - összegyűjtik a pénzt a sminktanácsadásra, vagy beszervezik a barátnőiket, karácsonyra ajándékként kérnek, adnak, vagy örülnek, ha a sminktanácsadásomat kapják.

Egy barátnőm  a héten megemlítette: "Nézd meg, Hori, milyen emberek járnak hozzád!" És tényleg! Csupa kedves, szeretetreméltó, pozitív, tisztalelkű lány, de nagyon sok befolyásos és vezető pozicíóban lévő hölgy, vagy éppen olyanok, akitől én is tanultam valamit, vagy akikre nekem volt szükségem. Valamiért egymásnak szánt a sors minket.

Ezzel a gondolattal - hogy 2016-ban is megtaláljuk egymást - kívánok mindenkinek sikerekben gazdag, vidám, boldog új esztendőt!

Horacsek Ági

http://www.horacsekagi.com

http://www.szemoldok.com

 

 

Kulcsszavak: sminkmester | microblading | microbladingpro | szemoldok | szemoldok.com |

2015. december 01.

Ajándékutalvány - portréfotóval

Tavaly sok hölgy kapta ajándékba a Jézuskától a sminktanácsadást. Volt, aki nagyon ízlésesen tálalta, színes borítékban adta át a kedvesének, fényképként előhívatva, vagy kreatív papírra kinyomtatva.

Betti a barátnőitől kapta a sminktanácsadást - portréfotóval egybekötve -, igaz, csak júniusban sikerült a karácsonyi ajándékát kiélvezni, de inkább később, mint soha. Ebből tanulva, muszáj a 3 hónapos lejárati határidőt megadnom, - a fizetéstől számítva! - mert volt, aki a csak augusztusban ért ide, pedig az anyukája decemberben már kitalálta, megrendelte, kifizette, megsütötte, mind megette. 

Tisztelettel, kérem az ajándékozókat (amit pontosan, részletesen megírok mindenkinek, aki levélben - a horacsekagi@gmail.com címen - érdeklődik), hogy a névre szóló ajándékutalványt, amit küldök, adja át december 24-én az ajándékozottnak, és ha nem Nespresso kávéautomatát, fogyasztógépet, kiskutyát, plasztikai sebészeti eljárást szeretett volna a hölgy a sminktanácsadás helyett és valóban szeretettel fogadta az ajándékot, csak abban az esetben utalja át az összeget. Valóban nem baj, ha mégsem ez a tökéletes ajándék a számára, mert nekem is fontos, hogy olyan jöjjön el, akinek a sminktudás mellé boldogságot és örömet is tudok adni, de csak akkor, ha nyitott is rá.

Leginkább a négyórás sminktanfolyamot szoktam javasolni, mert ez a legnépszerűbb (minden fontos tanulnivaló belefér), aminek az ára 30.000 Ft, ami tartalmaz még 1 db retusált fotót, mely bármilyen felhasználásra kiváló. Idén UTOLJÁRA!!! a sminktanácsadás mellé - jelképes 10.000,- Ft-ért - kérhető a portréfotó-sorozat készítése. Többféle beállításban készülnek fotók, különböző hátterekkel, ruhaváltással is, valamint az ár tartalmaz kb 50-70 db nyers és 3 retusált fotót, melyet mailben küldök el a hölgyeknek eredeti méretben. Ennek az ára januártól már nem lesz akciós.

Akik már voltak a sminktanácsadásomon, azoknak ajánlom a "csak" portréfotózást, melyhez egy profi smink is dukál. Ehhez már többféle beállítás és ruhaváltás tartozik. Itt csak a fotózásra koncentrálhatsz, sokkal jobban felkészülhetsz, vagy előkészülhetsz, mint például fodrászat, új ruha beszerzése stb., vagy akár kisimultabban jöhetsz a legideálisabb időpontban. Ennek az ára 40.000 Ft, nevesítve 30.000 Ft a fotózás, 10.000 Ft a smink ára, de a kettő jegyben jár, mert szép is lenne, ha a profi sminket másra bíznám. sad Itt már 100-150 fotót készítek, többféle ruhaváltásban és háttérrel, valamint 6-7 retusált fotót kapsz kézhez és természetesen az összes eredeti nyers fotót is átküldöm mammutmail-lel. 

S ha már a könyöködön jön ki a horacsekes sminktanácsadás, portréfotózás, akkor ajánlom figyelmedbe az új szolgáltatásomat, amit már ceruzával felírhatsz a karácsonyi ajándéklistádra ... jövőre pedig már vastag filccel! Még csak a faccebookon:  MicrobladingPro by Ági Horacsek Make-up Artist ! https://www.facebook.com/microbladingprobyagihoracsek/?fref=ts  

De erről bővebben a csak később...

Smink, fotó: Horacsek Ági 

Kulcsszavak: sminktanácsadás | sminktanfolyam | sminkmester | ajándékutalvány-fotó | karácsonyi ajándék |

2015. október 31.

2003-ban Zséda volt a Fábry Show egyik műsorának a vendégművésze, aki felkért, hogy sminkeljem a műsorba. A backstage-ben az utolsó mattításokat végeztem, amikor megszólalt Fábry, akinek éppen korrigálták a sminkjét: "Sminkesekből jól állunk!". Ekkor eszméltem, hogy az összes vendég vitte a saját sminkesét, plusz ott volt a műsoré is, tehát 4 sminkes állt teljes készenlétben. Ez a mondat azóta cseng a fülemben, amit akkor kisebb kuncogással észrevételeztem, mert jó poén volt, de most már nem kapok röhögőgörcsöt. Az még csak hagyján, hogy sminkiskolák gombamód szaporodnak, de a sminkesek száma is hatványozottan emelkedik, aminek a következménye, hogy egyre több közülük a tájékozatlan, a felkészületlen, a rutintalan, vagy egyenesen a kókler.

A fentiekből következik, hogy a menyasszonyoknak egyre több gondot jelent, hogy mi alapján válasszanak sminkest. Amikor nagy a kínálat, akkor mindig érdemes szűkíteni a kört különböző szempontok szerint, de a legfontosabb, hogy a személyes kívánságlistánkon hol foglal helyet a smink. Mi legyen a legfontosabb? A ruha? A helyszín? A sminkünk vagy a hajunk fontosabb? Mennyi pénzből gazdálkodhatunk és melyik pontot tudjuk kevesebb költségből kihozni a másik javára. 

Idén is volt, ami jellemezte az érdeklődőket. Sok menyasszony az utolsó pillanatban keresett meg, amikor már túl voltak az első, a második és a sokadik próbasminken, de egyik sem felelt meg nekik. Ilyenkor pánik hangulat uralkodik el rajtuk, de akkorra már a profikat lefoglalják és csak szerencse kérdése, hogy találnak-e megfelelőt. Idén már pár menyasszony bebiztosította magát, hogy tökéletes sminkben pompázzon 2016-ban, de azért, mert nekik fontos a smink.

SZEMÉLYES AJÁNLÁS ÉS REFERENCIA! Ez a kettő, amiben nem tévedhetsz. Ha engem ajánlanak, vagy a referenciáim győztek meg, akkor kérj árajánlatot. Minden érdeklődőnek küldök részletes tájékoztatást ármegjelöléssel, és ha szabad még a kért időpont, már rögtön visszaigazolhatod. Ellenben, ha jelzed, hogy kevesebb pénzt szántál rá, szívesen ajánlok magam helyett sminkeseket. Nálam a "menyasszony + 2 fő sminkelése" az alapszolgáltatás, ami a helyszínre való kiszállást is tartalmazza, legyen az budapesti vagy vidéki esküvő. A próbasmink alkalmával nem csak egy sminket kapsz, hanem egymásra épülő elemeken láthatod, hogy a finom változtatások, hogyan módosítják az arcvonásokat, a szemformát, a stílust, a végeredményt. Ezt egy before-after fotózással is megpecsételem, és elküldöm mailben, hogy tanulhass belőle, hogy még jobban megismerd magad, az arcformád, hogy lásd magad egy külső szemlélő szemszögéből, hogy észrevegyél olyanokat, melyekre eddig még senki nem hívta fel a figyelmed, és hogy örömködj, mert olyan kényeztetésben és odafigyelésben lesz részed, mint amit mindenkinek kellene kapnia.

Dórit is lefotóztam a próbasmink végén (bal oldali fotó), és el sem hitte, hogy ő szerepel a fotón. Őt szembesítenem kellett azzal, hogy mennyire gyönyörű! S amíg a próbasminken a fiatal Dannii Minogue-ot látom benne, a menyasszonyi fotókon szinte Sissi bőrébe bújva, Erzsébet királynéként tündököl. Arról nem is beszélve, hogy az esküvő napján a sminkelésnél - a két örömanya, a nővér és a férj társaságában - olyan vidáman voltunk, hogy a végén arra kellett vigyáznunk, hogy a sok nevetéstől ne sírjuk le a sminkünket!

Smink, fotó: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: esküvői smink | menyasszonyi smink | próbasmink | sminkmester | sminkmester |

2015. október 27.

Előrebocsátom, a sminktanácsadásomon részt vevők átlag életkora 35-40 év, de néha még a húsz év alatti korosztálynak is tudok "újat" mutatni. Mostanában két tizenéves hölgyhöz is volt szerencsém, ami elég ritka. Fruzsi már másodjára járt nálam, ráadásul önszántából! Megint én lettem a szülinapi ajándék, ami nem csak neki öröm, de nekem is megtiszteltetés. Ilyenkor átismételjük a tanultakat, illetve kérésre új technikákat is tanítok, de inkább a fotózáson volt a hangsúly. Fruzsi már tavaly, az első fotósorozat alkalmával otthonosan érezte magát a kamera előtt, nem volt semmilyen felesleges, negédes mosolygás, de most úgy pózolt, mint a profi modellek. És még neki csak most kezdődik a nagybetűs élet! Mi lesz később?! Szegény apukája! Lesz munkája azzal, hogy elhessegesse a pasikat. 

Ha tartasz attól, hogy a fotózás alkalmával nem tudsz jól pózolni, akkor itt ha helyed, mert nincs mitől aggódnod. Akárhány éves vagy, megtanítalak természetesen viselkedni a kamera előtt, segítek abban, hogy melyek az előnytelen és előnyös pozíciók. A civileknek nincs alkalmuk arra, hogy gyakorolják az arckifejezésüket a tükör előtt, mint a színészeknek, politikusoknak, közéleti szereplőknek, pedig ez lenne ám a feladat. A mimikánknak kontroll alatt kell lenni (főleg, ha éppen fotóznak), és nem árt, ha ismerjük, hogy az arcrezdüléseinket hogyan látják mások. Nagy adu van annak a kezében, aki tudja használni tudatosan ezt a képességét. Ha ez nincs meg neked, akkor várlak szeretettel, nem csak a sminktanácsadásra. Imádni fogod!

Fotó: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: sminktanfolyam | sminktanácsadás | sminkmester | fotózás | portréfotó |

2015. július 20.

Hogy állítsuk össze a nyaraláshoz szükséges sminkfelszerelésünket és mit visz magával a profi sminkes?

Erre a kérdésre a férfiak azt mondanák, hogy minek egyáltalán bármit is vinni?! Mi nők, pedig ugyanolyan fontosnak tartjuk, mint a fogkrémet és a fogkefét. Bár volt, hogy otthon hagytam ez utóbbit, de a sminkfelszerelésemet soha, ugyanis azt gondosan összekészítettem már akkor is, amikor még nem is voltam sminkes. Valakinek elég egy spirál és egy szájfény, de az biztos, hogy a hétköznapokban sem fog többet használni. Persze függ a sminkfelszerelés mennyisége attól is, hogy kempingezni megyünk-e, vagy délutánonként/esténként egy olyan helyen fogunk tartózkodni, ahol a helybeliek legnagyobb szórakozása a passeggiata, vagyis a korzózás a főutcán, ahol a város apraja-nagyja harci díszben kirajzik, ahol vacsoráznak, borozgatnak, cukrászdában töltik el az időt, vagy éppen csak a padra kiülve beszélgetnek az élet nagy dolgairól és közben nézik a felvonulókat :).

Nyaralásom kipipálva, de hátha tudok ötletet adni azoknak, akik csak most készülnek barnára sülni és energiával feltöltődni. Készítettem a piperéimről egy fotót, melyen pontosan látni, hogy ez egy ötperces civil sminkhez szükséges alap vagy túlélési csomag.

Tehát a harci dísz kellékei:

- Estee Lauder SPF 50/PA+++ napvédő (full spectrum), mely nem ugyanaz a tengerparton használatos napkrémmel, hanem amit kifejezetten alapozó alá fejlesztettek ki (ha az alapozónk tartalmazna napvédőt).

- Szemránckrém, vagy szérum kötelező darab, főleg, hogy a tengerparton sokkal többet hunyorgunk, mint a zárt helyiségekben, de ha 25 év felett vagy, akkor még tengerpartra se kell menj, hogy kötelező legyen. Estee Advanced Night Repair Eye Serum.

- A kedvenc Peggy Sage Skin Bliss alapozóm, amely nem csak 25 SPF-ral rendelkezik, hanem bársonyos felületet ad az arcbőrnek, és olyan vékony, mintha semmi nem lenne rajta. A poén, hogy még matt hatású is lesz, ami miatt nem kell (annyi vagy egyáltalán) púdert használjunk.

- Korrektorból is a lifting hatásúakat szeretem, mely nem áll be a ráncokba. Sajnos még csak külföldön kapható a Makeup Forever.  

- A bronzosító/pirosító párosítást a nálam végzett hölgyek bólogatva ismerhetik fel, ami közé a kis, ferde ecsetet is beraktam, jelezvén, hogy mindkettőt ugyanazzal tesszük fel. (Mac/Bobbi)

- Az általam alap szettnek emlegetett MAC szemfesték palettát már mindenki kívülről fújhatja, de aki nem járt még nálam, annak csak annyi megjegyzés, hogy natúr- illetve taupe barnák a kedvenceim a jó, öreg shadowy ladyvel kiegészítve, mely egy intenzív, matt mély padlizsán árnyalatú szemhéjfesték, amivel bőven elég kontúrozni. A fekete ceruzát felejtsük el nyárra! Egyrészt azért, mert elkenődik, másrészt azért, mert ha feketére barnulunk, akkor ne öregítsünk még magunkon.

- A MAC krémcsillámja is becsúszott a neszesszerbe, mert hát mégis csak korzózással is számolnunk kell :) és a ránk vetődő fényekben bátran rebegtethetjük a szemünket, főleg, ha szinglik vagyunk. Ha nem vagyunk szinglik, akkor is páváskodjunk, hadd dagadjon a melle a szerelmünknek (is) :), micsoda nő mellett feszíthet.

- A menyasszonyi kötelező MAC Blot vagyis mattító púdert egy kisebb Bobbi próbakittel is kiegészítettem, mert a ridikülbe is kell hogy legyen egy, amikor elmegyünk a mosdóba azzal az ürüggyel, hogy "Drágám, elmegyek, bepúderezem az orromat". Mondjuk én ilyet még soha nem mondtam, de az amerikai filmek egyik kedvenc mondata, viszont ilyenkor tuti, hogy valami fordulat vagy fontos esemény történik a filmben, vagy ilyenkor jön a bérgyilkos :).

- Helena Rubinstein vízálló- és egy extrém Karaja spirállal is készültem, ami persze az eddig felsoroltak nélkül, önmagában is működne, de hát mégis beraktuk a legszebb ruháinkat, többet is, mint kellene (én is csak a felét vettem fel) de hadd legyen teljes a pompa, ki tudja hova visz az utunk.

- Kétféle rúzst választottam, amiből az egyik egy kedvenc Bobbi igazi szájszínű krémes rúzs, illetve egy MAC korallszín, mely a körömlakkal harmonizálhat. Clinique Chubby Moisture Lip Colour Balmját inkább a balzsam funkciója miatt szeretem.

- Bobbi natúr szájceruza, ha éppen kontúros szájra vágynék.

- Mini Bobbi ecsetkészlet, mely tartalmazza a lapos ecsetet, a ferde árnyékolót, a rúzsecsetet, amivel kontúrt is húzhatunk, valamint a szemöldökecset is (tudjuk, az alap szempaletta tartalmazza a szemöldök festéket is!). A kedvenc „barka”ecsetem ezúttal a Bősze egyike.

- Ja, a szemöldökcsipesz sem árt, hogy ne úgy térjünk haza, mint ősasszony. Bár, most a legnagyobb divat a szedetlen szemöldök. Ha vágysz egy vastagabb és szebb formára, akkor kísérd figyelemmel a további posztjaimat, mert neked is lehet olyan újra!

- A kézi tükör is jó szolgálatot tud teljesíteni, amikor a hotelszobában oldalról jövő fénynél a tükörben szinte vakon sminkelhetünk, mert érdemlegesen nem látjuk magunkat, ezt én most biztosan állíthatom, így kézben kell tartanunk a kézitükröt, hogy az ablakfény szemből érje az arcunkat. És a nálam járt lányok már megtanulták, a fürdőszoba neonlámpájánál tilos sminkelnünk, mert különben lesz röhögés az utcán. De akkor el ne mondd, hogy nálam jártál és tőlem tanultad :).

Fotó: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: sminktanácsadás | smink nyaraláshoz | harci dísz kelléktár | sminkmester | profi smink |

2015. június 29.

Flow-élményben

Tegye fel a kezét, aki elsőre megtalálta álmai szakmáját! Valaki egész életében keresi, mások pedig bármibe belekezdenek, örömüket lelik benne. Nagy a valószínűsége, hogy ez utóbbiak szeretnek is dolgozni, és talán bármit is csinálhatnának. Végül is az egyharmad életünket munkával töltjük, így nem mindegy mivel.

Tizenhetedik éve annak, hogy sminkesként dolgozom, így elég szerteágazó a kapcsolatrendszerem, és rengeteg embert ismerhettem meg ez idő alatt. Akikkel évek óta nem találkoztam, azok nem is tudják, hogy elindítottam a sminktanácsadást, mint önálló vállalkozásomat, valamint a fotózást, ami már a tanításnak a gyümölcse. A fotózással és a fotókkal nem a világot akarom megváltani, de ha azt látom, hogy örömöt szerzek valakinek, vagy máshogy látja magát onnantól, mert ráébresztettem, hogy ő egy bomba nő, akkor már van értelme csinálnom. A sminktanácsadást, mint szolgáltatást külön is megrendelheted, különböző óraszámban, de lehet csak fotózásra jelentkezni. A kombinált csomag - mely mindkettőt tartalmazza - mindig jutányosabb, főleg, ha egy ember dolgozik vele, mint az esetemben.

Adrienn által a Forever Living csapatát és ezzel együtt rengeteg kedves embert ismerhettem meg, és bizony velük sok közös élménnyel gazdagodhattam. Adriennt és engem sodorhat bárhova a sorsunk és választhat szét bármennyi időre, ha találkozunk, vagy telefonon beszélünk, mindig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Most éppen a tanítás és a fotózás volt a témakör. Még ő is meglepődött, mennyi arca van a fotókon, mennyi apró rezdülése lehet egy embernek és a kamera mennyire visszaadja a pillanatnyi érzelmeinket, hangulatunkat. Bár őt nem nehéz fotózni, mert egyrészt gyönyörű, másrészt teljesen átadta magát az instrukcióimnak. Ha le tudod vetkőzni a gátlásaidat és megnyílsz a kamerának, akkor a kamera szeretni fog téged.

A rossz hír, hogy megint valamit a fejembe vettem és egy újabb vállalkozásba kezdtem bele, ami már a „negyedik” lábam, így nem biztos, hogy sokáig fogok tanítani, csak ameddig szeretem, és ameddig van időm rá. Az egyik vendégem meg is jegyezte, hogy valószínűleg a „flow” állapotában, vagyis flow-élményben vagyok most és ez az, amit ő is keres. A negyedik „szerelememről” a következő posztomban írok majd, mert ha azt meglátod, és eddig nem jelentkeztél, akkor annak kapcsán biztosan fogsz.

Közben Adriennt is elérte a flow-élmény, mert egy kis kitérővel, de visszatért a divat világához és újra rabul ejtette a „régi szerelem”. Hock Fashion néven eredeti márkás női-, és férfi ruhák forgalmazásával foglalkozik. Minden darabot személyesen választ ki, saját ízlése alapján, így a siker garantált. A különböző kiegészítők sem maradhatnak ki. Gyönyörű táskákat, öveket, ékszereket is választhatsz a homeboutique formában működő üzletében, Budajenőn, ahova előzetes bejelentkezés után lehet eljutni.

Nyárra a jó tanácsom, keressük és éljük át a flow-t! 

De most mindenki menjen nyaralni! Hamarosan én is ezt teszem!

smink, fotó: Horacsek Ági, http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: flow | flow-élmény | sminktanfolyam | sminktanácsadás | forever living |

2015. június 23.

Sminktanácsadásom egyik hozadéka a fotózás, amit még én magam sem terveztem be a repertoáromba, de szép lassan a részemmé vált, ráadásul egyre nagyobb igény van rá. A legszerencsésebbek azok, akik megengedhetik maguknak, hogy akár évente is csináltassanak magukról fotósorozatot, különösképpen, ha mindig más fotósnál tehetik ezt. Mindenki máshogy lát, és más dolgokat tanulhatsz magadról. Igazi önismereti tréning, mert nem csak az előnytelen tulajdonságaiddal szembesít, hanem rávilágít az előnyeidre is, ami eddig észrevétlen volt számodra, vagy csak egyszerűen természetes.

Amikor weboldalra, céges bemutatkozáshoz készül a fotód, akkor fontos, hogy olyannak lássanak, akivel most rögtön szeretnének megismerkedni, mert szimpatikus, kedves, pozitív, bizalomgerjesztő vagy. Semmiféle negatív ellenérzést ne váltson ki a fotód, mert abban a pillanatban lapoznak tovább, rosszabb esetben – ha szolgáltatást nyújtasz – még anyagilag is érinthet, mert nem téged fognak választani. Lehet valaki életben nagyon szimpatikus és közkedvelt, ha rossz a róla készült fotó, vagy csak előnytelenül fotózzák, esetleg túl sok sminket kap, amitől közönségessé, ellenszenvessé válhat.

Krisztát most ismertem meg, de mintha már száz éves lenne a kapcsolat közöttünk (itt nem az életkorunkra utalok, hanem az előző életeinkre). Ő pont olyan személy, amilyennek látjuk a fotókon, kedves, finom, érzéki, stílusos és nem utolsósorban szép, ami a hölgyeknél nem elhanyagolható. Amit nem látunk, de én tudom, hogy talpraesett, magabiztos, maximalista, akihez szívesen ugrok be egy kezelésre a kozmetikájába, vagy iszom meg vele egy kávét, és ott folytatjuk, ahol a fotózáskor abbahagytuk.

Ha te is szeretnél magadról igazi fotókat, akkor vegyél egy nagy lélegzetet, jelentkezz be, hozzál pár ruhát, készítsd el a hajad és olyan leszel a fotókon, amilyennek én látlak és amilyennek te szeretnéd, hogy lássanak.

Fotó, smink: http://horacsekagi@gmail.com

Kulcsszavak: sminktanácsadás | sminktanfolyam | sminkmester | portréfotó | fotózás |

2015. május 23.

Az egyik nap címlapfotózásra készítek sminket, többnyire magabiztos, sikeres, híres, színpadi hölgyeknek, a másik nap civileknek tartok sminktanácsadást és tanítom meg számukra azokat a titkokat – a sminkelésen kívül – amit a hírességek már tudnak és élnek vele. Elég nagy kontraszt - de csak a hölgyek hozzáállása szempontjából! - viszont pont emiatt hiszik el a civilek, hogy ma épp ő lesz, akivel ugyanaz fog történni, ami a sztárokkal, vagyis ma őt varázsolják el. A színpadi emberek alapvetően extrovertáltak, így nekik nem kell bizonygatni, hogy gyönyörűek, mert olyan élethelyzetekben lehet részük, ami miatt kénytelenek elhinni - vagy pont bebizonyítani - mert rögtön megkapják a visszajelzést, de a hétköznapi hölgyeknek nem adatik meg ez a lehetőség. Ők nem játszanak színpadon, nincsenek rajongótáboraik, nem kérnek tőlük autogramot, de még a párjuknak sem énekelnek, nem hogy több száz, vagy több ezer ember előtt. Megjegyzem, mivel ma van az Eurovízió döntője, a résztvevőknek százmillió ember előtt kell énekelniük, ami rettentő nagy szám. 2005-ben A NOX együttessel vehettem részt a kijevi Eurovíziós Dalfesztiválon, vagyis Péter Szabó Szilviát százmillió embernek sminkeltem smile hangulatjel. Ha rágondolok, a szívem is gyorsabban dobog, hát még Szilvának hogy dobogott! Ma drukkoljunk Boggie-ért, mert igazán komoly megmérettetés!

A smink használata is a csábítás egyik eszköze, csak tudni kell a megfelelően bánni vele, de ha van ízlésünk, akkor gond nem lehet. Ha az alapokat tudjuk, utána már csak az ösztönünkre kell hallgatnunk, és a szemünknek kell, hogy higgyünk. A fotózás is egy rafinált szerkezet, mert rácsodálkozhatunk magunkra, hogy „Így is kinézhetünk?” - bár nem a selfi fotókra gondolok, hanem egy profi kameráján keresztül látható végeredményre, előnyös pózra, világításra, instrukciókra, profi eszközökre stb.

Tegnap Zsédát sminkeltem, aki rákérdezett, hogy megy az átváltoztatás, amiről fél éve meséltem neki, mert akkor dolgoztunk legutóbb. Kijavítottam őt, hogy sminktanácsadás, pedig tényleg neki volt igaza, nálam egy kisebb átalakító eseményen vehetnek részt a hölgyek, bár a hajukról illetve a ruhákról nekik kell gondoskodni. De mégis, egy olyan fajta betekintést kaphatnak, amit csak akkor élhetnek át, ha jelentkeznek egy ilyen „játékra”, mert ez tényleg egy játék. Varázslás, amit mindennap átélhet, ha fontos számára. Ha valaki, akkor Zséda az, aki ízig-vérig nő, minden titok tudója. Mindig kifogástalan a megjelenése, vagyis lehet tőle tanulni, hogy hogyan kell viselkednünk, melyik alkalomra mennyi sminket használjunk, fotózásnál melyik arcformánk az előnyös, mi az, amit senki nem vesz rajtunk észre, pedig mégsem tökéletes, ha arra is odafigyelünk, de még sorolhatnám. Sajnos ez idő kérdése, mert ha szeretnénk bókokat, akkor időt kell rá fordítani. A sminkre elég csak 5 percet, de ezt meg is tanítom!

A kedvenc új mondatom, amit Vikitől kaptam, és amit muszáj megosztanom, mert imádom, de nekem ez a visszaigazolása a munkámnak és a ráfordított időmnek: „Normális, hogy minden nap megnézem a képeket?” Hát még jó, hogy!!! Ez azt jelenti, hogy szeretjük magunkat! Hát kényeztessük, szépítgessük, szeretgessük, mert akkor más is fog smiley!

Fotó: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: sminkmester | sminktanácsadás | sminktanfolyam | esküvői smink | sztárok sminkje |

2015. május 08.

A sminktanácsadásomról távozva néha megemlítik a lányok, hogy legszívesebben minden évben jönnének, amire udvariasan mosolygok, mert "elvileg" már mindent tudnak és nem is lenne többre szükségük. Aztán tényleg jelentkeznek újra, de itt már kétféle csoportba sorolom a hölgyeket. Az egyik csoport, aki bevallja, hogy egyáltalán nem foglalkozott vele, azt sem tudja mit kellett volna megvenni, de azért újra jönne, mert most már biztos odafigyelne :). Ők vannak kevesebben.

A másik csoportba tartozik Lilla és Éva, akik pontosan megvették azokat a termékeket, amiket javasoltam, továbbá szorgalmasan gyakorolták és továbbfejlesztették a technikákat. Ezt már a termékeikből és a használatban lévő szemhéjpalettáikból, ecseteikből látom, de amikor rutinosan, biztos kézzel, profi mozdulatokkal készítik el az újonnan megtanult - még profiknak is nehéz - technikát, ahhoz még én is leemelem a kalapom. Bár egy-két finom kiigazításra néha szükség van, de inkább az a jellemző, hogy bizonyos elemeket saját igényükre alakítottak és kialakult a saját kézjegyük, ami az új látásmódból és megtanult technikákból ered. Olyankor már javításnak nincs helye, mert úgy is pontosan az lesz a végeredmény, ami a legszebb.

Hogy mit tanítok a "haladó" másodjára jövő hölgyeknek? Amit csak akarnak. A lányok irányítják az óra menetét. Valaki csak ismételni szeretne és pontosítani, mert nem olyan lett a végeredmény nála, mint amikor én készítettem el. Éva és Lilla új trükköket szeretett volna megtanulni, de nekik lehet is, mert vérprofiként kezelték az ecseteket és rutint szereztek az elmúlt hónapokban. A long lasting, avagy tartós szemhéjfestékkel a legnehezebb dolgozni, mert nagyon sok múlik azon, hogy kézzel, ecsettel és azon belül milyen ecsettel visszük fel, milyen intenzitással nyomjuk a bőrünkhöz, hogyan dolgozzuk el. Arról nem is beszélve, hogy nem mindegy melyik cég termékét! Az intenzív füstös szemet mindenki máshogy készíti el, de mégis az egyik legnehezebb, mert intenzíven, egyben finoman kidolgozni már művészet. Ha pedig már cicásan felfelé nyújtjuk és húzzuk meg a szemet, azt már az alapszinten megismert ecsetekkel sokkal nehezebb elkészíteni. A lányok ma a "három csapásból" :) kaptak tanítást, vagyis a füstös, a hosszan tartó, és a macskás, vagyis felfelé ívelő szemfestésből vizsgáztak, és ami azt illeti, jelesre, mert még a fotókból sem derül ki, melyik oldalt készítették a lányok!

Smink (az egyik oldalon) smiley​, fotó: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

 

Kulcsszavak: smink | sminktanácsadás | sminktanfolyam | horacsek agi | portréfotó |

2015. április 12.

„Én olyan fotókat szeretnék magamról, mint amit a sminktanácsadás után készítesz a lányokról!” Ez az a mondat, amivel teljesen le lehet venni engem a lábamról és amihez semmilyen pro és kontra hozzáfűznivalót nem tudok kibökni ahhoz a válaszhoz, hogy várom szeretettel a fotózásomra, miközben - meghatódottságomban - azt gondolom, hogy ez igazi elismerése a munkámnak. Nem verseny kérdése, hogy melyik fotó vagy fotós jó vagy jobb. Ez ízlés kérdése. Hiába mondom, hogy én profi sminkesként csak a sminktanácsadásomhoz készítek fotósorozatot a lányokról, valamiért nagyon szeretik, és valamiért ezt lehetőséget választják. Valamiért nem csak ők szeretik a magukról készített fotókat, hanem sok ismerőse is lájkkal támogatja. De valamiért én is beleszerelmesedtem a fotózásba, és egyre nagyobb boldogság tölt el, amikor kamerát vehetek a kezembe, pontosan úgy, mint amikor '99-ben sminkecsetre váltottam az addigi tollat. Ismert és elismert sminkesként kissé bizarr lenne, ha csapot-papot-sminkelést magam mögött hagyva fotósnak állnék be, de az még nagyobb balgaság lenne, ha ilyen felkéréseknek nem tennék eleget. 

Ennek ellenére sokan kérik ki a véleményem és rengeteg fotóst ajánlok ki, amikor profi munkákhoz keresnek szakembert, mint katalógus-, esküvő-, baba, glamour-, akt-, céges-fotózás, mert ehhez más felszerelés, rutin és tudás szükséges, és a legbiztosabb tipp a személyes tapasztalat. Ilyenkor több fotóst elérhetőségét is megadom és érdemes a weboldala alapján eldönteni, hogy ki a legmegfelelőbb. Amikor ismerem az alany mentalitását és elvárását, akkor nagyobb eséllyel tudom ajánlani a számára legjobbat, mert tudom, hogy melyik fotósnak mi az erőssége, melyik munkában a legjobb, de hogy a kémia fog-e működni kettőjük között, az mindig ott dől el. A profi fotós attól lett az, hogy - majdnem - mindig rá tud hangolódni a személyre, mert a végeredmény - a kellő szaktudáson túl - ezen áll, vagy bukik.

Személy szerint én is nagyon megdolgozom ezekért a pillantásokért, az átütő tekintetért, az igazi mosolyért, a „gyönyörű vagy, maradj így!” felkiáltásért. Sokat kell átadnom magamból, hogy feloldódjanak és kinyíljanak a hölgyek a kamerának, legyenek ők teljesen ismeretlen számomra, aki a sminktanácsadásomra jöttek el, vagy legyen ő egy ismerősöm, akivel már régóta kapcsolatban vagyok. A portréfotózásban a természetesességre törekszem, ami nem csak a gesztusokban, a testtartásban, a tekintetben nyilvánul meg, hanem a sminkben. És ha már én állok a kamera mögött - akkor legyen egy kis előnyöm is - profi sminket is kapsz a fotózás mellé. Ha sminktanácsadás nélkül kéred a fotósorozatot, akkor arra is van lehetőség. Kb 100-150 fotót készítek rólad, amit megkapsz eredeti méretben, és ebből 5-7 retusált fotót kapsz. Ennek az ára 30.000 Ft, plusz smink 10.000 Ft. Javaslom, hogy elkészített hajban gyere és hozz magaddal pár olyan felsőrészt, melyben jól érzed magad, harmonizál a színe a te bőr-szem-hajszínedhez. 

Adrienn a sminkes barátnőm, aki szintén rendszeresen dolgozik forgatásokon, fotózásokon, így szabadon választhatna a fotósok közül. Meg is lepett, amikor előrukkolt a kérésével, hogy fotózzam le. Aztán rájöttem, Adrienn nem véletlenül választott engem. A fiáról, Olivérről - még bébiként - elsőként készíthettem azokat a fotókat, amelyekre a mai napig szeretettel gondolok és azóta kiemelt helyen a falát díszítik. A rossz hír, hogy babafotózást nem vállalok, de anyukáknak van még remény! Főleg, ha a fenti mondattal indítják a beszélgetést!

Fotó, smink: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: portréfotó | sminktanácsadás | sminktanfolyam | smink fotó | átváltoztatás |

2015. március 06.

 

Már megint az urak!

Nem tudom, melyik a jobb? Ha a hölgyek kinézik a sminktanácsadásom, de otthon a fiúk próbálják lebeszélni őket erről, vagy ha a férfiak választják ki a honlapomat és adják ajándékba a kedvesüknek a sminktanácsadást, amiről a hölgyek nem is tudják, hogy egyáltalán mennyire jó lesz nekik.

Igazság szerint, engem sem könnyű meglepni és elkápráztatni olyannal, aminek biztosan őszintén örülnék, de csak annak sikerülhet, aki nagyon jól ismer. Ebben rejlik az igazság. Ismerni a másikat úgy, ahogy csak mi, és ajándékozni olyat, amit, ha mi kapnánk, ugyanúgy örülnénk. Persze ez a sminktanácsadás a fiúkra nem vonatkozik smile hangulatjel, itt inkább az egynemű barátokra és barátnőkre gondoltam.

Ha a hölgyek tettek bármilyen célzást arra vonatkozóan, hogy sminktanácsadást szeretnének, akkor nem lehet nagyot tévedni. De ha valaki egyáltalán nem sminkeli magát, akkor már nehezebb a terep. Régen az ajándék aerobik-bérlet volt, ami betette a kaput, és már nem kellett a következő karácsonyi meglepetésen gondolkozni, de mostanában igazán különleges ajándék egy-egy exkluzív főzőtanfolyam, jógabérlet, nyelvtanfolyam, vagy bármilyen szolgáltatás, ami tanít, szórakoztat, kikapcsol, felvidít vagy csak egyszerűen egészségesek leszünk tőle.

Karácsony előtt igazán sok férfi keresett meg email-ben vagy telefonon, akik konkrét elhatározással rendelték meg a tanácsadásomat. Mindig kifaggatom az előzményekről őket, és hogy kitől ered az ötlet. Tőle, vagy a hölgytől? Most, hogy az ajándékozott hölgyek többség már eljött hozzám és a hölgyek oldaláról is betekintést kaptam, az alábbi következtetést vontam le. Ha az urak az értelmi szerzők, akkor olyan, minden részletre kiterjedő precízséggel és pontossággal néznek utána az ajándéknak, amin még én is elcsodálkozom. Az ajándékutalványt gyönyörűségesen nyomtattatják ki, pontosan, a megígért napon utalnak, végignézik a konkurensek weboldalait és hosszas válogatás után döntenek. Ez az igazi ajándékozás, mert a készülődés, utánajárás, döntéshozatal közben ők már felvirágoztatják a szívüket. Bár a lelkükre kötöm, hogy senki ne utaljon pénzt addig, amíg a hölgy rá nem bólint a az ajándékra és nem bizonyosodik meg benne, hogy kiváló ajándék, mert akkor nincs gond és a fiúk feje is megmarad a helyükön smile hangulatjel!

De miért is írom, mindezt? Mert tavaly is volt egy hölgy, aki nem jelentkezett vissza, sőt még idén is van egy függőben, aki szintén megkapta az ajándékutalványt, de se híre, se hamva... még. Még ő nem tudja, hogy mit hagyott ki! Nézzük csak meg Katát! Szerintem nem az van az arcára írva, hogy "Drágám, jobb dolgot is ajándékozhattál volna, mint a sminktanácsadás!" Nem, nem! Itt valami megcsillant a szemében, ami nem más: "Szeretve vagyok!"

Smink, fotó: http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: sminktanácsadás | ajándék hölgyeknek | ajándék szolgáltatás | sminktanfolyam | karácsonyi ajándék |

2015. február 27.

A sminktanácsadásomat nem érinti a márciustól bevezetendő új jogszabály, mert egyéni vállalkozóként én vezetem a sminktanácsadásokat, a személyes levelezéssel, marketinggel, posztolással, blogírással, fotózással, retusálással, logisztikával és minden technikai vonzatának elvégzésével együtt, vagyis, ha "a tulajdonos áll be a pult mögé", akkor az kivételt képez a jogszabály alól.

Ami a szépséghiba, hogy muszáj nekem is pihenni, mert egyre hölgy választja a sminktanfolyamomat, és fő munkáim - fotózások, forgatások - mellett már be kell iktatnom pihenőnapot (a vasárnapot), ha még több hölgyet szeretnék kiszolgálni. A rossz hír, hogy nyárig az összes szombatot is lefoglalták, így csak a hétköznapok maradtak azok számára, akik most gondolkoznak, hogy eljönnek hozzám. A nyári szombatokon a menyasszonyok előnyt élveznek, így fenntartom a számukra ezeket a helyeket.

Természetesen mindig lesz egy-egy kivétel, amikor nem a jogszabályt szegem meg, hanem csak a magamnak beígért szabadságnál lesz fontosabb egy-egy olyan lány, aki végképp nem tudja megoldani a hétköznapokat!

Nem marketing-fogásként írtam, bár engem mindig az izgatott, ha valamit kellő szervezés, hosszú várakozás, valaminek a lemondása vagy valami árán tudtam megszerezni. Ilyenkor az ember zsákmányként tekint rá, mert a vadászösztönünket soha nem az izgatja, amit odadobnak az ölünkbe. Ennek ellenére, rendíthetetlen türelemmel, önzetlen odafigyeléssel, tárt karokkal és főként nagy szeretettel várok minden új és régi tanítványomat smiley!

Zsuzsa a párjától kapta karácsonyra a sminktanácsadásomat, de kapva kapott az alkalmon, hogy egy jelképes felárért fotósorozata lehessen. A sminktanácsadás végén - fakultatív szolgáltatásként - fotósorozatot kérhetsz, 3-4 beállítással illetve ruhaváltással, kb 80 fotóval, amiből 3-4 retusáltat kapsz meg (na jó, jelen esetben és kivételesen 5-öt).

Ezt még pár hónapig ki lehet használni, mert tervezem, hogy változtatni fogok, aztán jöhet újra a vadászat és zsákmányejtés smiley!

 

​Smink, fotó: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: sminktanácsadás | sminktanfolyam | sminkmester | vasárnap zárva tart | fotósorozat |

2015. február 03.

A három nővér, avagy három a kislány. De le kell lepleznem a turpisságot, helyesen anya és lányai. Hát kérem, lehet így is! De én inkább úgy fogalmazok, hogy így kell! 

Az örömanya megnevezés már a múlté, mert évek óta fiatal anyukákkal van szerencsém találkozni, akik mindig bőven meghazudtolják a korukat. Ha mégsem az a típusú anyukánk van, aki szeret a külsőségeknek időt szentelni, akkor se szegje kedvünket, vonják be a menyasszonyok! Sőt a nagymamákat is! Kicsit én is benne vagyok a szövetségben, és biztatom a hölgyeket, hogy ne hagyjuk kicsúszni a sminkes keze közül az édesanyákat. Az árajánlat kérésekor meg szokta írni - hosszú levél formájában - hogy a menyasszony + 2 fő sminkelése az a feltétel, amikor boldogan vállalom az esküvői sminkre való felkérést. Sajnos már csak egy-két szombat maradt üresen, mert bizony, aki komolyan gondolja, azok már megtaláltak 2014-ben! 

Hiszem, hogy az eskü egy életre szól, és adjuk meg a módját, illetve élvezzük ki a szent napot, ami csak a miénk, pontosabban a menyasszonyoké. Legyünk önzőek, mert megtehetjük, de mégis kényeztessünk azt, akinek a legtöbbet köszönhetünk, az édesanyánknak! A menyasszonyról muszáj volt feltöltenem több fotót is, mert annyira gyönyörű és tökéletes. Volt kitől örökölnie :)!

smink, fotó: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: esküvői smink | sminktanácsadás | sminktanfolyam | menyasszonyi smink | örömanya |

2015. január 25.

Nálam már elindult a esküvő-szezon! Bár a január nem éppen főszezonnak felel meg, de a nagy hajrá előtt még biztosan a február 14-e lesz egy szívecskével megjelölt nap, már csak azért is, mert szombatra esik. Ha idén lesz az esküvőd és nincs még sminkesed, akkor viszont kezdd el nézegetni a sminkesek weboldalait, minél előbb, mert a jó szakembereket ideje korán lefoglalják.

Érdemes ajánlásra választani, főként, ha ott voltál azon az esküvőn, ahol élőben láthattad a menyasszony sminkjét. Ha ilyen nincs, akkor mindenképp a sminkesek weboldalait kell felkeresni, tüzetesen átnézni, a fotón lévő sminkekkel barátkozni, magunkévá érezni és egy kicsit élesebb szemmel (vagy erősebb szemüveggel) a fotó és smink mögé látni, mert sok hölgyet elvisz a jó fotó vonzereje és nem látja meg a fától az erdőt. Ne csak a részletekben lássuk meg az igazságot, hanem egészként is szemléljük. Ha ezzel megvagyunk, akkor a próbasmink erősen javallott. Sőt, akár két vagy több sminkeshez is elmehetsz, ha kukacos vagy, de hívjuk inkább igényesnek. Ha hozzám jönnek, én is bátorítom a lányokat, hogy próbáljanak ki több szakembert is, hogy legyen rálátásuk, viszonyítási alapjuk, és tapasztaljanak. Lehet valakinek többéves rutinja, ha még mindig a húszéves fogásokat alkalmazza, és sminkelhet valaki egy-két éve, ha van hozzá érzéke, nem ez fog dönteni. Bár a gyakorlatot és a rutint illik tiszteletben tartani, mert ott arányosan jobb a végeredmény. S hogy mi különbözteti meg a sminkeseket? Az össze nem keverhető ízlés, a munkához való viszony, a finom látásmód, a munka szeretete és ebből következően a menyasszonyokkal való bánásmód. Mert ilyenkor a menyasszonyokra sokkal több figyelmet kell fordítani és porcelánbabaként kell bánni velük, mert nagyon törékenyek.

Azonban vannak a szerencsések, akik rögtön felismerik a pillanatot - amikor egy véletlen folytán, olyan sminkes kezébe kerülnek, aki felteszi álmai sminkjét - hogy kizárólag ő sminkelheti az esküvőjén, ha eljő a nagy nap, bár igaz, hogy sokszor ilyenkor még halvány gondolatban sincs még férjjelölt, de ez a hölgyek esetében csak átmeneti állapot. Barbara pontosan ez a lány, akit tizenévvel ezelőtt egy reklámfotózásra sminkeltem, és tényleg már akkor megfenyegetett, hogy én leszek a kiválasztott, ha eljön a nagy Ő. És el is jött. Szinte, mintha tegnap lett volna találkozásunk, mert ott folytattuk, ahol abbahagytuk. De a jó öreg Facebook mégis csak jó találmány, hogy olyan embereket találjunk meg, akiket már egyszer megismertünk, megjegyeztünk, megszerettünk, felismertük a pillanatot és bármikor elérhetjük. Mert el is ért :) !

Kedves Barbara és Gábor, legyetek nagyon boldogok!

Smink, fotó: http://www.horacsekagi.com 

Kulcsszavak: sminktanacsadas | sminkmester | esküvői smink | menyasszonyi smink | sminktanfolyam |

2015. január 20.

Igazán sokan kapták karácsonyi ajándéknak a sminktanácsadásomat, amit nagyon köszönök minden olyan barátomnak, ismerősömnek, hozzászólónak, rajongónak, látogatónak, akik bármilyen formában segítettek abban, hogy sok emberhez eljusson a híre. Gondolok itt akár a megosztásokra, hozzászólásokra, lájkokra vagy csak arra, amikor az általam készült fotó lehet a profilképed.

De vannak olyan régi ismerősök, akik véletlenül találnak rám újra, mert sminktanácsadást böngésznek a neten. Halkan, de büszkén jegyzem meg, hogy a sminktanácsadás szóra rákeresve nem tudsz elsiklani felettem. Ezt történt Elizával is, aki testvérét ajándékozta meg a sminktanácsadásommal. Még azon is meglepődött, amikor a nevét megemlítette a telefonban és már soroltam is a munkákat, ahol találkoztunk. Sajnos a rövidtávú memóriám már nem annyira éles, de akit valaha sminkeltem, az berajzolódik a jobboldali agyféltekémbe. Akit tanítottam, azokkal még erősebb a kötelék. Akiket fotóztam, azok pedig nem csak a gondolatainkban, emlékezetünkbe hagynak nyomot, hanem a pixeleken is.

Fotó: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: sminktanfolyam | sminktanácsadás | sminkmester | karácsonyi ajándék | lájk |

2014. december 25.

Bejgli sütés és a sminkelés

Évente csak egyszer készítek bejglit, mint a háziasszonyok többsége. Vagyis nem mondhatom magamat rutinos bejglikészítőnek, de évről évre egyre jobb és jobb lett, sőt, két éve rátaláltam arra a repectre, ami végre a mi ízlésünknek is megfelel. Tegnap a tésztanyújtás közben eszembejutott, ha most egy profi mestercukrász látná, hogy mit művelek, biztosan csapna a kezemre, de legalábbi számos tippet tudna mondani, amivel még tökéletesebb lehetne a végeredmény. Mivel nincs a közelemben egy cukrász sem (mármint, amikor sütök), így magamnak kell rájönnöm bizonyos technikákra. Pontosan ugyanúgy, mint a sminkelésnél. Sminkelni is tud mindenki, de az amatőr és civil fogásokat (majdnem) csak egy hajszál választja el. Vagyis ha egyszer végignézhetném a legnevesebb cukrász sütési technikáját és trükkjeit, valamint belenézhetnék a titkos receptjébe, akkor már azt gondolnám, hogy mindent tudok. Pedig nem. Hazamennék és teljesen el lennék veszve az információkba, ráadásul azért is, mert a titkok, technikák, receptek, hozzávalók csak egy része a tudásnak. A kézügyesség, a rutin, a gyakorlat a másik fele! Vagyis akkor lennék boldog, ha tésztanyújtás közben mondaná, hogy mi a rossz, vagy amikor feltekerem a bejglit, megmutatná, mit rontok el és miért folyik ki a repedésnél a töltelék. Persze, most jutott eszembe, hogy nem szurkáltam meg villával. De hát nem volt, aki figyelmeztetett. De ez is csak rutin.

A sminktanácsadásomon pontosan ez történik. Vagyis megkapod a repectet, mint a sminkelési technikát, a hozzávalókat, vagyis a sminktermékek neveit, cikkszámait, márkáit, és megtanítom, hogy mit és hogyan kell használni, tapasztalhatod a profi és az átlagos minőségű eszközök közötti különbséget. Két egyforma bejglit sem tud csinálni két különböző ember, még ha ugyanazt a repectet és pontosan azt a hozzávalókat veszik meg hozzá. Ráadásul gyakorlás nélkül nem megy. Hiába vagy ügyes a sminktanácsadáson, ha hetekig nem veszed elő a jegyzeted és nem gyakorlod azt az ecsetkezelést - amit pontosan lemodellezünk a te logikád és ügyességed szerint - mert akkor biztosan el fogod felejteni.

A négy bejgliből ma reggelre csak három maradt, pedig csak ketten eszegettük belőle, vagyis isteni finomra sikeredett, bár külsőt illetően még csiszolnom kell rajta. Ellenben régen az első bejglijeimre nem voltam büszke, sőt, még a kedvem is elment, hogy képtelen vagyok egy valamire való bejgit megsütni. Aztán újra és újra megpróbáltam, mert amikor a férjem az egyiknél azt mondta, hogy élete legjobb bejglije, akkor egy olyan lökést adott, amitől az elkövetkező évben újra brillírozhattam és újra lesz is kedvem, mert tudom, hogy örömet szerzek valakinek.

De melyik repectet kell kiválasztanod? Amelyiknek a sütijét kóstoltad és ízlett. Vagyis azt a sminkmestert válaszd, amelyiknek tetszik a munkája, ízlése, hozzáállása, vagy egyszerűen a hatodik érzéked azt sugallja, hogy ő kell neked.

Boldog, örömteli karácsonyt kívánok!

Horacsek Ági

Kulcsszavak: sminkelési trükkök | sminktanácsadás | sminktanfolyam | bejgli sütés | profi fogások |

2014. december 15.

 

Szemhéj paletták - utántöltők

A professzionális márkákról azt kell tudni, hogy a szemszínek nem csak egyesével vehetők meg, hanem üres palettákat terveznek hozzá, amit szabadon, kedved és ízlésed szerint tölthetsz meg. Többnyire mágnessel rögzíthető, kipattintós illetve kibillentős módszerrel tudjátok cserélni a színeket.

A mai posztomban bemutatom az egyik kedvenc márkámat, melyet már megismerhettek azok a hölgyek, akik voltak nálam sminktanácsadáson. Ez a Peggy Sage, egy francia professzionális márka, ami végre Magyarországon is elérhető a Király utca 8. szám alatt. Akik nem jártasak a sminkelésben, azok elsősorban színes, fényes, csillámos szemfestékkel fogják feltölteni, főként világos és élénk színekből (lásd: jobb felső kép, a dobozon lévő fotó), míg a profi technika és a rutin a matt és szatén szemszínek fele arányú választását eredményezi (nálam 6:4, a matt javára). Már csak azért is, mert ezeket fogjuk a mindennapokban használni. Még a profi sminkesek között is eltérő ízlésről beszélhetünk, mert mindenkinek van pár kedvenc színárnyalata, amit előszeretettel használ, vagy egy-két olyan alapszín, amit kötelező alkalmazni. Személy szerint a hölgyeket is elsősorban a természetes színek és finom tónusok használatára ösztönzöm, amit egy-két extra színnel vagy különleges textúrájú termékkel tudunk kiegészíteni, ha arra van szükség.

Nézzétek meg az én kedvenc színeimet, amit szívesen ajánlok figyelmetekbe. A Peggy Sage szemszíneit külön szemfestékként is megvásárolhatjátok, egyesével, de ez mindig költségesebb, mint az utántöltő. Ez utóbbinál vásárolhattok 4-es, 6-os vagy 10-es palettát, amit egy négy ponton, mágnessel illeszkedő, elfordítható illetve levehető tetővel használhattok. Árarány értékben fele annyiból kihozható, mint a másik két profi termék, mely szintén toplistás nálam. Ezekről korábbi posztjaimban tájékozódhattok. A nálam járt hölgyeknek már régóta ígérem, hogy összeállítok egy szemhéjpalettát a Peggy termékekből, így  - gondoltam - karácsony előtt megleplek Benneteket. 

Azt, hogy melyik szín mire való, melyik ecsettel lehet legszebben felvinni, a szemhéjunk melyik részére kell a világos, a sötét, a csillámos színeket használni, hova ajánlott sötétebb árnyalatot és hova tilos világos színt tenni … ezekre a kérdések a sminktanácsadásomon fogsz kimerítő választ kapni, logikus magyarázattal, bemutatással, leírással, gyakorlással, és ahogy csak szeretnéd. Ez a személyre szabott oktatás. 

Fotó: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: sminktanfolyam | sminktanácsadás | peggy sage | szemhéj paletta | egyéni sminkoktatás |

2014. november 09.

A smink lehet egyfajta drog, és tud függőséget okozni, mert vannak visszatérő vendégeim, akik újra és újra eljönnek hozzám egy ismétlő sminktanfolyamra. Sőt, az önzetlenebbek még ajándékba is adják újra meg újra, de nem csak a sminktanácsadásomat, hanem ha éppen arra van szükség, akkor csak a fotózást.

Meli ezúttal Bettit ajándékozta meg, aki szintén a szépségiparban jeleskedik, így nem csak ő értékelte a végeredményt, hanem a vendégei, akik felettébb lelkesnek bizonyultak ! A sminktan.hu weboldalon tudsz tájékozódni az árakról. Kérhetsz csak sminktanácsadást, vagy csak fotózást, de a sminktanácsadás + fotózás a legjobb és leggazdaságosabb választás!

Fotósorozatot a két- és háromfős tanácsadás mellé sajnos nem tudom bevállalni, csak az egyéni sminktan órák után lehet kérni plusz szolgáltatásként, ugyanis a természetes fotók "ára" a természetes fény, és a téli időszámításnál bizony kevesebb jut belőle.

Bár, ha tudsz várni nyárig....cheeky

Smink, fotó: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: sminktanácsadás | sminktanfolyam | Horacsek sminkmester | ajándék | fotósorozat |

2014. október 25.

A sminktanácsadáson kipróbálhatsz jópár profi ecsetet, terméket, melynek számát is felírhatod, így pontosan megveheted azt, amit már leteszteltél, megszeretted és bevált. 
Aki az ünnepek előtti időszakban jön hozzám, annak külön felhívom a figyelmét a profi sminkmárkák karácsonyi kollekcióira, melyek már hamarosan a boltokban is megvásárolhatóak lesznek. Érdemes minél előbb lecsapni rá, mert ha ügyesen válogatsz, akkor sokkal kedvezményesebb áron juthatsz hozzá azokhoz a termékekhez, mely egyesével megvásárolva mindenképp költségesebb. Az előre összeállított szettben mindig lesz, ami a kedvenceddé válik illetve olyan, amit kevésbé fogsz használni, de semmiképp ne hagyd ki! 
Akár készenléti/ridikülbe/utazós használatra veszed, akár a sminkasztalodon fog lakni és a mindennapos reggeli készületekhez lesz a segítségedre, imádni fogod!
Limitált termékről beszélünk, ezért ha elfogy, nem töltik fel újra a készletet! A szerencsés elsőknek jut csak! Én szóltam cheeky!

forrás: Bobbi Brown

 

forrás:  MAC

Értesülésem szerint a karácsonyi kollekció Európában 2014 novemberétől lesz elérhető, de érdemes figyelemmel kísérni az üzletek készleteit, vagy iratkozz fel a hírlevelükre! 

http://www.horacsekagi.com

 

 

Kulcsszavak: holiday collection | mac | bobbi brown | sminkmester | sminktanácsadás |

2014. szeptember 16.

Berni meglepetés ajándéka Katának egy sminktanácsadás volt, ahol mindketten sminktudással és új információkkal lettek gazdagabbak, ráadásul fotósorozat is készült róluk, mely örök emlék marad mindkettejüknek! Amikor még az ünnepelt epres csokitortájának felvágását is megvárom, akkor már majdnem olyan érzés, mintha nem is dolgoztam/tanítottam volna, hanem csak átmentem volna a lányokhoz szülinapi bulizni :)! 

Ha Te is szeretnél magadról fotókat a sminktanácsadás mellé, akkor az egyéni sminktanácsadást javaslom, ugyanis a kétfős tanfolyam mellé csak feltételesen tudom megígérni a fotózást. A kétfős tanfolyam minimum 5-6 órát vesz igénybe, ami miatt a fotózáshoz már kevés a fény. Az arc legelőnyösebb "bevilágítása" a természetes fény. Az óraátállítás még egy órát elvesz a fotózás eselyéből, a fotókhoz ragaszkodóknak mindenképp az egyéni sminktanácsadást javaslom.

De jövő tavasszal újra egy órával több időnk lesz, csak ki kell várni. 

Fotó, smink: http://horacsekagi.com

Kulcsszavak: sminktanácsadás | portréfotó | sminktanfolyam | fotózás | ajándékutalvány |

2014. szeptember 13.

Autodidakta - mostanában az egyik kedvenc szavam. Értelmező kéziszótár szerint, olyan ember, aki iskola nélkül, a saját erejéből sajátít el bizonyos ismereteket (szó szerint: „magát tanító”). Az autodidakta rendszerint az átlagosnál nagyobb önmotivációs és önképző (akarat)erővel bír. Az én olvasatomban azt jelenti, hogy erre született, mert játszi könnyedséggel, önerőből képes valamit megtanulni, fejleszteni, motiváció nélkül, pusztán a témához való vonzódása, alázata és szeretete miatt. Vagyis, ha csupán örömszerzésre csinálunk valamit, anélkül, hogy bármi kényszer lenne rajtunk, akkor rögtön kezdjünk el gondolkodni, mi lenne, ha komolyabban foglalkoznánk vele. Az ösztönösen kialakult technikák mindig előrevisznek, vagyis amikor nem másolunk valakit, arra mindig az újszerűség, az egyediség lesz a jellemző. 

Sok esetben, évek múltán derül ki egy-egy híres emberről – legyen az zenész, festő, színész, énekes és sorolhatnám – hogy autodidakta módon tanulta meg a mesterségét, vagy képezte, fejlesztette a tudását. Ilyen képzőművész Úr Eleonóra is. „Autodidakta festő, aki a különféle technikákat ötvözve fest, igyekszik szépséget és harmóniát teremteni és megmutatni az embereknek az alkotás örömét…” Nana munkáit a szentendrei galériájában csodálhatjuk meg. http://www.ureleonora.com oldalán betekintést kaphatsz munkásságáról. Szokták mondani, hogy vászonra, selyemre, papírra, üvegre festeni majdnem ugyanaz, mint egy arcot „kifesteni” – bár ebben a kontextusban nem szeretem használni a festeni szót, de itt stílszerű. 

A sminkelést is lehet autodidakta módon fejleszteni. Ha megkérdezik, hány napos a sminktanfolyam, akkor elképednek a válaszon. Egy! Bár növekszik azok tábora, akik visszajönnek egy második „emlékeztetőre”. Mindig arra ösztönzöm a hozzám sminktanácsadásra ellátogató hölgyeket, hogy a nálam szerzett alapokkal kezdjék el a saját technikájukat fejleszteni, gyakorolni, próbálgatni, mert abból fog kialakulni a stílusuk. A sminktanácsadáson az alaptechnikákat, a mechanizmusokat, a logikus felépítést, az eszközöket, az ecseteket, az összefüggéseket, a gyakorlati használatot tanítom meg, amit otthon már csak tökélyre kell fejlesztenünk és rutinná kell tennünk.

Ha a sminktanácsadás után szeretnél magadról hasonló fotókat, melyeket Nana is kapott, akkor arra is van lehetőséged. Halkan jegyzem meg, a fotózás és retusálás nálam szintén autodidakta ! Érdekel, vonz, energiát ad, feldob, ösztönöz, inspirál, szabadságot ad, a sminkes technikámat még inkább finomítja, látásmódomat formálja. Örömömet lelem benne, mert szeretem!

Smink, fotó: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: sminktanácsadás | sminktanfolyam | autodidakta | festőművész | batik |

2014. augusztus 24.

Az egyik legfontosabb tényező az alapozóhoz való viszonyunk. Elég sok információt elárul a sminkelési szokásainkról az, hogy egyáltalán szoktunk-e alapozót használni, és ha igen, akkor milyet. Milyet vagy melyiket? Ez is jó kérdés! Nem az a fontos, hogy melyik konkrét termékről beszélünk, hanem hogy mi legyen az elsődleges szempont, ami miatt választjuk. Ha tőlem megkérdezik, hogy szerintem, melyik a világ legjobb alapozója, akkor visszakérdezek, hogy minek kell megfelelnie, mi a fontossági sorrend? Legyen fedő vagy áttetsző? Tartós használatra vágyunk vagy a láthatatlan alapozókat preferáljuk? Szép a bőrünk, vagy kell-e palástolni bizonyos bőrhibákat? Száraz a bőrünk vagy zsíros? Matt hatást szeretnénk, vagy ragyogó bőrt? Milyen munkakörben dolgozunk, avagy muszáj-e odafigyelnünk, hogy makulátlan legyen a sminkünk, akár 8-10 órán keresztül vagy a négy fal között dolgozunk – akár szó szerint vagy átvitt értelemben is? Áldozunk-e több pénzt, hogy olyan összetevőket tartalmazzon az alapozónk, ami jó a bőrnek? Márka-hűek vagyunk? Szeretünk kísérletezni? Fiatal és feszes a bőrünk, vagy már vannak szarkalábaink, esetleg ráncaink? Legyen benne fényvédő, vagy annál is fontosabb, hogy biotermék legyen? BB, CC vagy színezett hidratáló krémet részetsítjük előnyben? Szeretjük és/vagy tudjuk-e ecsettel felvinni az alapozót, vagy inkább ujjbegyes megoldást választanánk?

A válaszok alapján nem tudom megmondani, hogy pontosan melyik terméket gyártották le neked, de közelebb viszlek ahhoz, hogy könnyebben tudjál választani magadnak. Elmondom, milyen szempontok szerint kell az alapozókat kiválasztani, kipróbálni, letesztelni. Ezek után már magadtól is rá fogsz jönni, hogy érdemes majd egy nyári és egy téli színt is választani, feltéve, ha két árnyalat különbség van a kettő között. Az én javaslatom, hogy legyen egy klasszikus, tartós, matt, fedő alapozónk, amitől este is gyönyörűnek látjuk magunkat a tükörben, illetve egy gyorsan és könnyedén felvihető, lágy textúrájú, lehetőleg minél magasabb fényvédelemmel ellátott, valamint aktív hatóanyagokkal – mint pl. hialuronsav, jojobaolaj, E-vitamin stb. – rendelkező alapozónk, amit a „rohanós-futkározós” napokon használunk.

A sminktanácsadásomon megtanítom, hogyan és mivel kell felvinni vékonyan egy gyorsan száradó, fedő alapozót és – konkrétan – a saját bőrödön tapasztalhatod meg a végeredményt. Nálam véges a száma az alapozóknak, pedig nem kevés terméket próbáltam ki és használok rendszeresen, de szívesen segítenek majd az alapozó pontos kiválasztásában azokon a helyeket, melyeket a figyelmetekbe ajánlok. Jó pár kedvenc alapozóm van, amit nem csak a profi munkáimra – fotózásokra, forgatásokra, esküvői sminkre stb. – használok, hanem amit magamra is „felkenek”.

A fogós-ravasz kérdés, hogy a pék is azt a kenyeret eszi, amit elad, vagy magának süt egy másikat, ami egészségesebb? Geoge Clooney is azt a kávé fogyasztja, amit reklámoz? A sminkes is azt az alapozót használja magára, amit ajánl, vagy van egy titkos terméke? Ha logikusan gondolkodunk, bármilyen termékről legyen szó, annak a szakembernek biztosan hihetünk, aki nem érdekelt a termékeladásban. A fenti gyűjteményt a személyes kedvenceimből illetve a munkámhoz szükségesek alapozókból állítottam össze, melyek itthon kaphatók.

A magyar nyelv újabb zsenialitása! Alapozó - vagyis ALAP-ALAPOZ - tehát a sminkünk alapja és egyben a legfontosabb lépése!

Fotó: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: alapozó | sminktanfolyam | sminktanácsadás | BB CC krém | sminkelési szokás |

2014. augusztus 10.

„Hova tegyem a pírt?” – kérdést folyamatosan nekem szegezik a hölgyek. Erre – konkrétan – nincs olyan válasz, hogy „Oda!” – miközben rámutatok az arcon egy pontra. Bár, aki járt nálam sminktanfolyamon, egyből tudja, hogy de, van egy bizonyos pont, ahova kell tenni, de hosszas magyarázat előzi meg a konkrét műveltet, mert ez a kontúrozás, vagy árnyékolási technika édestestvére és egymást kiegészítik. A jó hír - annak ellenére, hogy két különböző funkcióról beszélünk - hogy egy ecset elég hozzá!

Azt viszont senki nem kérdezi, hogy milyen ecsetet kell venni, mert azt gondolják, hogy amire rá van írva, hogy pirosító ecset vagy blush, abból baj nem lehet. Egy pár ecsetet összeszedtem, hogy bemutassam, hányféle forma közül válogathattok. Mellékesen megjegyzem, hogy a jobbszélen lévő négy kis nyelű ecsetet luxusmárkák pirosítóihoz adják. Nem véletlenül, ugyanis a luxuscégek (fotón sorrendben: Clinique, Shiseido, Estee Lauder, Chanel) odafigyelnek arra is, hogy a termékeikhez minőségi tartozék járjon, illetve, aki megveszi a terméket rögtön használhassa, anélkül, hogy venne még egy terméket hozzá.

Az ecset kiválasztásánál az elsődleges szempont az ecset szőre. Ez lehet, természetes szőr, szintetikus vagy kevert – mint minden általános ecset. A rossz hír, hogy az üzletben nem tudod letesztelni, hogy miként viselkedik az aktuális pirosítóval, így lutri, hogy jó lesz-e, vagy sem. Ha kemény az ecset, akkor foltosan - vagy ami még rosszabb - „csíkosan” viheted fel a pírt. Ha nagyon puha, akkor nem lesz tartása, szétterül az arcon, így nem tudod majd precízen feltenni a pirosítót, ahova kell. Hiába írnám le, hogy milyen szőrű ecsetet kell keresni a boltokban, amikor tapintásra és próbálásra lenne szükséged.

A másodlagos kiválasztási szempont a forma. Sminktanácsadásomon többféle formájú ecsetet kipróbálhatsz, attól függően, hogy mi „illik” a kezedbe, melyikkel tudsz jól dolgozni és melyiket „érted”. Nem mindegy, hogy az adott formának melyik oldalával dolgozunk, és hogyan vesszük fel az ecsetre az anyagot. Ha látom, hogy bajlódsz az ecsettel, akkor vagy nem értetted meg az arra való tanítást, esetleg erősen nyomod rá, vagy másként logikus vele dolgozod, mint a többieknek. Ilyenkor váltogatjuk az ecsetet, míg rá nem érzel a számodra legtökéletesebbre. Az sem mindegy, milyen hosszúságú a szőr az adott ecseten, de még az ecset szárának a hosszúsága vagy rövidsége is tud kényelmetlenséget illetve ügyetlenséget okozni.

Hogy melyik a kedvenc ecsetem a sok közül? Most éppen a balszélső, de lehet, hogy holnapra lesz egy újabb favorit, ugyanis folyamatosan változik az ember, ahogy változnak a kedvenc termékeink is, ahogy sorra a cégek új összetételű anyagokat, innovatív terméket fejlesztenek ki és minőségi remekművekkel ajándékoznak meg minket, amiről csak otthon derül ki, hogy mi is szeretjük-e, vagy éppen pénzkidobás volt, mert csak marketingcélt szolgált. Ráadásul a rutin és a gyakorlások hatására egyre ügyesebb lesz mindenki, biztosabb lesz a keze és saját technikát is kifejleszthet.

Ha nem szeretnél felesleges energiát és pénzt kidobni az ablakon, valamint pontosan tudni akarod, hogy hol kell árnyékolni az arcod és hova kell tenni a pírt, akkor gyere el a sminktanácsadásomra, mert én pontosan megmutatom, de csak az egyik oldaladon, mert a másikon neked kell!

Fotó: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: pirosító ecset | sminktanfolyam | sminktanácsadás | kontúrozásárnyékolás | blush brushes |

2014. július 28.

Örömmel olvasom azokat a beszámolókat, melyeket a lányoktól kapok visszajelzésként, hogy mi történt velük aznap, miután elmentek a sminktanácsadásomról, talpig sminkben. Az első visszaigazolás ezek a pillanatok, amikor észreveszik, hogy másként néznek rájuk. A második, amikor a család, férj, gyermek, barátnő megdicséri, hogy milyen üde és szép aznap, (és még a kukacos férj is megemlíti,) hogy a smink milyen finom és szolid. A harmadik, amikor olyan sok lájk érkezik a posztolt fotóra - amit a tanácsadás végén készítek - amennyi még sohasem. Joggal következtethetünk, hogy egy állásinterjún, egy meghallgatáson másként nézhetnek ránk, sőt előnyt kovácsolhatunk abból, ha finom sminket viselünk. Igen, minden bizonnyal!

Pénteken osztálytalálkozónk volt, ahol muszáj volt egy-két szemöldököt "helyretennem" - áthajolva a Vespa étterem asztalán a limonádék és fröccsök között - és egy mozdulattal átrajzoltam a csodálkozást egy kedves tekintetté. Ezután szó szót követett, amiből kikerekedett a gondolat, hogy tényleg erről szóljon az élet, hogy nincs megjelenés smink nélkül?! Nem, erről szó sincs! De aki egyszer megtapasztalja a smink adta előnyöket - mint fiatalítás, szebbé varázsolás, önbizalom növelés - az a hölgy soha többet nem fog róla lemondani, hacsak nem a lustaság győz.

Hajlamosak vagyunk beledugni a földbe a fejünket, és nem venni tudomást arról, hogy kor előrehaladtával szükségünk van "halványító", "átformáló", "csontosító", "nagyító", "kisebbítő" műveletre, amit a sminkkel tökéletesen el tudunk érni, ráadásul nekünk nőknek találtak ki. Az első lépéshez viszont kell egy motiváció. Akinek ez nincs, az joggal mondhatja felesleges időtöltésnek és pénzkidobásnak. Azt a hölgyet, akinek nincs rá szüksége, nem kell meggyőzni, se nekem, se másnak. Mindenkinek magának kell eljutni arra szintre, hogy akarjon megváltozni. A motiváció lehet, egy új munkahely megszerzése, mert sokszor nem csak a képzettség és a tudás számít, főként, ha a versenyszférában vagy magas pozícióban dolgozunk. Lehet egy szerelmi válságból való kilábalásra gyógyír a smink, hogy bebizonyítsuk, hogy még más is észrevesz, mert szépek vagyunk és fiatalok. Lehet, egy mondat, amit a párunktól vagy a gyermekünktől kapunk, ami arra sarkall, hogy belevágjunk. Ha ez a mondat az, hogy "Drágám, rosszul nézel ki, picit beesett a szemed! Fáradt vagy? - akkor azért! Ha pedig a mondat a következő: "Imádom így látni a feleségem, mert nagyon boldog!" - akkor azért!

Szerintem a képek alapján 100%-os biztonsággal meg fogjátok tippelni, hogy Zita melyik mondatot kapta a férjétől - Gabótól!

Fotó, smink: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: like lájk | sminktanfolyam | smink hatása | smink motiváció | állásinterjú |

2014. július 04.

 

Az én Belico-s lányaim! 

A közösségi oldalakra feltett fotóinkból nagy baj nem lehet, mert főként a barátaink és az ismerőseink fogják látni, akik ismerik a belső tulajdonságainkat is, tehát a fotó nem a bemutatkozásról szól. Ellenben egy önéletrajzhoz csatolt képnek, vagy a weboldalunkhoz használt portrénak, szakmai fotónak már többről kell szólnia. Egy fotóban kell összpontosulni mindannak, amit magunkról akarunk sugallni, vagyis, egyrészt az egyéniségünket kell hitelesen tükröznie, másrészt el kell nyerni a néző, a vendég, a vásárló, a megrendelő bizalmát és szimpátiáját.

Fotóról megismerni valakit lehetetlen, mert csak a külső jegyeket látjuk, de a pozitív - főként első - benyomást nem lehet megismételni, pláne, ha az, a fotóra korlátozódik. Aki követi a sminktanácsadásomat, tudja, hogy nem csak sminkelek és tanítok, hanem fotókat is készítek. Így történhetett meg az is, hogy egy csapat kozmetikus hölgyet sikerült lencsevégre kapnom, akik a boldogan pózolnak a kamerám előtt, bár a közös bennük, hogy együk sem rajong, ha fotózzák őket. Hacsak nem modell az illető, kijelenthetem, hogy mindenki ezzel mentegetőzik az első pár kockánál .

Köszönet Káré Andreának, akit elsőként fotózhattam és akitől indult a sor, és Bruchmann Zsuzsának a BELICO kozmetikai cég - www.belicokozmetikus.hu - illetve a Beauty by Makadamia cégvezetőjének. Az ő ajánlásaikra jöttek el hozzám azok a kozmetikusok, akikről elkészíthettem ezeket a portré fotókat, ahol minden hölgy sugárzó, kedves, pozitív, szimpatikus, hiteles, igazi, meggyőző. Kell ennél több egy bemutatkozáshoz?

Fotó, smink: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: belico | sminktanfolyam | sminktanácsadás | portré fotó | önéletrajz fotó |

2014. június 21.

Évek óta nagy sláger a hűsítő permet, mely a nagy melegben igazán üdítőleg hat. Nem csak a luxuscégek privilégiuma, hanem találkozhatunk a gyógyszertárakban is egy-egy hasonló termékkel, melyet termálvizes permetként kereshetünk. Ezek főleg ásványi sókban és nyomelemekben gazdagok, de néhány kivételes márkák termékeiben még a hyaluronsavat is felfedezhetjük, ha elolvassuk az összetevőket. Mindenképp említésre méltó az Evian spray, Vichy termálvíz, de évekkel ezelőtt még a Szentkirályi permetet is használtam, amit mostanában egyáltalán nem találok.

A NU SKIN NaPCA moisture mist nem csak hidratálásra kiváló, hanema pumpás kiszerelés miatt sokkal gazdaságosabb, mint a gázhajtású testvérei. Ennél még egy kicsivel többet "tudnak" azok a permetek, melyek megnevezésében megtalálhatjuk a "fix" szót, úgy, mint a MAC Fix+, vagy a személyes kedvencem Makeup fixer a Peggy Sage-tól. Ezek a termékek nem csak a sminkre permetezhetők, hanem az alapozó előtt fújva, tartósabb sminket készíthetünk vele. Sőt, speciálisan is használhatjuk, például selyemporral is mixelhetjük,vagy ecsetre fújva nedvesen tehetünk fel a por- vagy préselt állagú sminkterméket, a csillámporról nem is beszélve.

Nyárra mindenképp szerezzük be az egyik említett darabot és teszteljük! De ne keverjük össze azokkal a fixáló termékekkel, amiket kifejezetten a smink extra rögzítésére fejlesztettek ki, ami főként színpadi használatra engedélyezett, (még menyasszonyoknak sem!) hacsak, nem akarunk velencei karnevál maszkjaira hajazó sminkben elindulni otthonról. Csak szólok, még nincs február !

Smink, fotó: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: sminktanfolyam | horacsek agi | peggy sage | makeup fixer | napca |

2014. június 05.

Külön öröm, ha a külföldön élő hölgyek a pár napos hazalátogatásukból feláldoznak fél napot, hogy a sminktanácsadásomon részt vehessenek.

Amikor a lelőhelyeket ismertetem, azzal kell szembesülnöm, hogy náluk hátrányként említhető, hogy nincs idejük a magyarországi fontosabb helyeket felkeresni. Pedig van egy hely, amit nem szabad kihagyni! Sőt, kettő! A könnyebbség, hogy olyan márkákat is megemlíthetek nekik, amiket én is külföldön vadászok és vásárolok, mert idehaza nem forgalmazzák. De a legjobb, amikor náluk fedezek fel egy-két olyan terméket, ami számomra is újdonság és végre ki tudok próbálni.

A technikai tudás független a márkahűségtől. Azoknál a cégeknél ahol van teszterállvány, ott a terméket kipróbálhatod. Ahol van hozzáértő személyzet - képzett sminkes - az már egy magasabb kategória, mert személyre szabottan ajánlják a legmegfelelőbbet... de kizárólag egyazon márkán belül. A sminktanácsadásomon:

   - számos márkát kipróbálhatsz, bár nekem is vannak kedvenceim,

   - kipróbálhatod, tesztelheted, felkenheted, megfoghatod, felírhatod, lefotózhatod,

    - én megmutatom a pontos technikát, de párhuzamosan neked is kötelező azokkal az ecsetekkel feltenned, amivel én is dolgoztam,

    - rögtön tapasztalhatod, hogy mi a különbség a profi mozdulatok és a még rutintalan, vagy rossz beidegződéshez szokott elemek között, vagyis másodszorra már Te is a pontos technikát fogod használni. Sehol máshol nem fogják átadni az ecsetet, és leellenőrizni, hogy Te magad hogyan boldogulsz,

     - minden olyan kérdést feltehetsz, amit eddig senki másnak nem mertél , mert pontosan ezen kérdések miatt figyelek még jobban rátok!

smink, fotó: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: sminktanácsadás | sminktanfolyam | sminkmester | sminkmárka | külföld |

2014. június 01.

Több mint 15 éve annak, hogy ezt a pályát választottam. Nem csak örömteli pillanatokat éltem át, hanem sok nehézséget is, ami szükséges ahhoz, hogy értékelni tudjam az elért eredményeket és ami nélkül, most nem tartanék ott, ahol tartok.

A weboldal a profik számára kötelező, hogy "képet" kapjanak sminkes kvalitásáról, ízléséről, precízségéről, és minden egyébről, ami szükséges ahhoz, hogy pontosan be tudják pozícionálni, hogy milyen munkákra alkalmas. Most - 6 év után - a matuzsáleminek számító kedvelt és dédelgetett weboldalamat felfrissítettem, kisminkeltem, új ruhába öltöztettem, és új fejlesztésekkel leptem meg.

Akik a sminktanácsadásomra jönnek el, azoknak a www.sminktan.hu oldalamon található információk lehetnek döntő fontosságúak. A tanítás arról szól, hogy nagy odafigyeléssel és törődéssel átadjam azt a tudást, ami ahhoz kell, hogy megértsd, megtanuld, begyakorold, informálódj, tapasztalatot szerezz, magadévá tedd, továbbfejleszd a saját magad sminkelését. Ha érdemesnek találod, akkor kérlek, látogass el a http://www.horacsekagi.com -ra!

Köszönet Szabó Tibornak és Szabó Zoltánnak, akik úgy alkották meg, ahogy megálmodtam! Nem mellékesen ezt a gyönyörű sminktan.hu weboldalamat is az ő nevük fémjelzi.  http://www.facebook.com/collectivemedia.hu   http://www.collecitve.hu

Kulcsszavak: horacsekagi | sminkmester | sminktan | profi weboldal | collective |

2014. május 15.

Külföldön leltem rá erre a kincsre, melyet most figyelmetekbe ajánlok. Akik már jártak a sminktanácsadásomon, tudják, hogy a matt szemszíneket preferálom, mert

- nem fogja beráncosítani a szemet,

- sokkal szebben tudunk árnyékolni, 

- természetesebb hatást tudunk elérni,

- a jobb tapadás miatt tartósabb,

- tökéletesebben tudjuk hangsúlyozni a részleteket,

- pontosabban korrigálhatjuk a szemformát.

A fényes- és metálszíneket is kedvelem, de az egy másik történet!

A zseniális színekből összeállított paletta tartalmazza mindazokat a szemszíneket, melyek szükségesek egy natúr- illetve alkalmi smink elkészítéséhez. Vagyis egy bőrszínnel megegyező szín, két-három árnyékoló szín, egy-két sötétebb kontúrozó szín. Egyenesen szenzációs a marketingfogás, hogy mindegyik színnek megtalálhatjuk a metálos/csillogós/fényes verzióját is, mert még az is megveszi, aki csak az egyik sorra kapja fel a fejét. Mindig dicséretes, amikor a palettához tartozik egy profi ecset, ami a professzionális és a luxus termékek privilégiuma. Az, hogy a kétvégű ecsetből varázsoltak háromvégűt, még engem is levett a lábamról. A tanítványaim tudják, hogy a fehér, nagyobb fejű ecsetet barkának neveztem el - a formája és színe miatt -, ami az ecset egyik végén található, és az egyik kötelező darab minden hölgy sminkkészletében. A másikat kétoldalasra készítették, ami egy kissé laposabb, így a funkciója is kicsit más lesz, mint az előzőjé. A fehér, puhább végű ecsettel vihetjük fel a matt színeket, a fekete szintetikussal pedig a fényesebb szemszíneket, hogy jobban tapadjon az ecsetre illetve a szemhéjra.

Non plus ultra: egy olyan útmutató, ami segítségedre lehet, hogy különböző szemformákat miként tudod korrigálni, illetve milyen színekkel vagy árnyalatokkal kell dolgoznod a kívánt hatás elérése érdekében. Mellékesen nem árt, ha tudsz angolul vagy franciául .

Sajnos ez a márka nem kapható Magyarországon, de ez részletkérdés. A mai nap tanítása, hogy gondolkozzunk szemhéjpalettákban és tanuljuk meg, hogy mire van szükségünk! Ebben lehet segítségedre a sminktanácsadásom, ahol elmondom, megmutatom és elmagyarázom az erre vonatkozó instrukciókat. Sok cég előre elkészített palettákat fog felajánlani, az aktuális divattrendnek megfelelően. Az én „lányaimnak” az utántöltős szempalettát szoktam javasolni, mert a saját maga stílusának, egyéniségének és kedvének megfelelő színeket „cserkészheti be”.

És hogy mit kell csinálni a barkával? Az pontosan megmutatom Neked, ha eljössz a sminktanácsadásomra. Igen, igen, természetesen azt is, hogy hol tudod beszerezni!

Fotó: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: sminktanfolyam | sminktanácsadás | smashbox | barka | full exposure |

2014. május 05.

Jé, ikrek vagytok?!

Erre a kérdésre - szerintem az összes ikerpár - kapásból úgy válaszol, hogy "Igen, de teljesen különbözőek vagyunk!" Látszólag és első blikkre egyforma ikerpárok esetén a sminkelés alatt derülhet ki, hogy mégsem egyformák. A milliméter különbségnyi eltérés az egyes arcterületek között minimálisnak tekinthető, de pont ebben van az igazság, úgy, mint a sminkelésben. Két sminkes sem egyformán sminkel, pedig "majdnem" ugyanazt csinálják, csak milliméter eltéréssel.

A skandináv típusú hölgyek ne csak a szemek hangsúlyozására figyeljenek oda, hanem az érzékeny bőr védelmére is. A legjobb alapozók már tartalmaznak uv protektort, sőt a BB krémek akár 30-50 faktoros fényvédelemmel is rendelkeznek. Egyes luxus- és professzionális márkáknál pedig már találkozhatunk olyan bázis krémmel vagy primerrel, melyet kifejezetten alapozó alá fejlesztettek ki. Egyrészt arcra használható, másrészt nagyon gyorsan felszívódik a bőrbe, így nem hagy zsíros felületet. Tehát a napozáshoz megvett napvédő krémeket ne használjuk alapozó alá, mert nem csak örök fényt varázsolhatjuk az arcunkra - bár nekem ez inkább izzadt hatást jelent - , hanem még az alapozónk is könnyen is "lecsúszhat", pedig nem is a csúszdavárosba indultunk. Az én kedvencem a Bobbi Brown SPF 50 Protective Face Base, mely gomba-, alga- és kamillakivonat mellett tartalmaz hidratáló- és tápláló összetevőket, de meglelhetjük benne a számunkra varázserővel bíró antioxidánst is E vitamin formájában. A rossz hír, hogy ha a magyarországi üzletekben nem kapható (még?), akkor marad az internet megrendelés.

Smink, fotó: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: sminktanfolyam | ikrek | uv védelem | spf 50 | bobbi brown protecti |

2014. április 22.

Általában elsőnek én osztom meg a fotókat, majd - aki megengedi a jelölést - betaggelem, hogy az ő oldalán is látható legyen. Sokan jelzik, hogy a sminktan-on való megosztást szívesen támogatják, de a ne jelöljem be, mert inkognitóban szeretne maradni. De olyan, hogy előbb osztják meg a montázsfotót, még nem volt, ráadásul egy általam igen nagyra becsült és szeretett művész, mint Illényi Katica. Ez nem csak megtiszteltetés hanem megható is számomra, de legfőképpen megmutatja az ő nagyságát. Az igazi profizmus a kis cselekedetekben is jelen van. Köszönöm, drága Katicám!

Fotó, smink: Horacsek Ági

Katicát nem csak koncertjeire kísérem el, hanem tv-s fellépésere, fotózásaira is én készítem a sminkjét.  Sminktechnikailag nem árt felkészülni, hogy az adott fotós hogyan szokott világítani, vagy éppen aznap min változtat. Ezen kívűl a színpadi sminknek is megvannak az írott és íratlan szabályai. De a legfontosabb egy művésznél - aki színpadon fog szerepelni - hogy smink  közben nyugodt körülményeket tudjunk neki biztosítani, és a jelenlétünk ne zavaró legyen, hanem segítő és biztonságos. Ezt nem lehet pénzért megteremteni, ezért dolgozni kell, hogy igazán bizalmi kapocs jöjjön létre.

A sminktanácsadásomon pontosan erre fogok törekeni, hogy mindenkivel megtaláljam ezt az egyensúlyt, mert nálam mindig az a sztár, aki a kezem "ügyében" van. 

           ​                                 CD borító, fotó: Róza Gábor                                                Femme Fatale magazin,  fotó: Nánási Pál

 

 

 

 

   

 

 

 

 

 

 

Kulcsszavak: Illényi Katica | színpadi smink | smink fotóra | sminkmester | sminktanácsadás |

2014. április 20.

A kimondott szavaknak és mondatoknak önbeteljesítő erejük van - tanultam pár évvel ezelőtt Domján Lacitól. És lám! Amikor kiposztoltam az egyik bejegyzésemhez - hogy az anyukáktól a masnikötést megtanulhattad, de az ecsetkezelést nem, mert ő is hozzám jön sminktanácsadásra - azon a héten, két nálam járt hölgy anyukája jelentkezett be hozzám. Gabiról nehéz elhinni, hogy nem csak nagy lánya, hanem unokája is van, mert nem csak fiatalos, hanem eleve fiatal, modern és nem utolsó sorban gyógyító! De most, hogy megtanulta a fiatalító sminkelést, azt nem tudom, hogy hova fogja magát fiatalítani?! Ha szívesen megtanulnád a fiatalító sminkelés legfőbb szabályait, akkor várlak szeretettel sminktanácsadásomon!

A tökéletes smink egyik titka, hogy nem csak közelről kell makulátlannak lenni, hanem bármilyen távolságból nézve arányosnak kell maradnia. Vagyis, távolabbi apektusból a smink adjon kontúrt az arcnak, és azt a benyomást keltse, mintha minden egy kicsit nagyobb és élénkebb lenne az arcunkon. Ezért szükségünk van egy közeli tükörre és egy távolabbira is. Ez csak akkor probléma, ha plusszos szemüvegünk van. Ugyanis közelre - sminkelés közben - is kell hogy lássuk a részleteket, de távolra is szükségünk van az éles látásra. Vagyis szemüveg fel, szemüveg le, aztán fel, aztán le. Jelen esetben egy nagyítós tükörrel oldottuk meg. Amikor már rutinból megy a "gyakorlat", és már tudjuk, hogy melyik ecsetvonásnak milyen hatása van 5 méter távolságból, akkor már nincs szükség az ellenőrzésre. 

Fotó, smink: http://www.horacsekagi.com

 

Kulcsszavak: sminktanácsadás | sminktanfolyam | sminkmester | fiatalító smink | sminkiskola |

2014. április 03.

Bronzosító vagy pirosító?

A válasz bronzosító és pirosító együttesen! A "bronzing powder" jótékony hatását abban a pillanatban lehet látni, amikor felteszem az arcra. Formázzuk, keskenyítjük, csontosítjuk, árnyékoljuk vele az arcot. Persze nem mindegy, hogy milyen színnel, milyen árnyalattal, milyen texturával és milyen ecsettel. Ha csak az egyiket tévesztjük el, akkor már nem lesz olyan a hatása, mint szeretnénk. Ha az tetszik, amit én készítek el, akkor pontosan elmondom, logikusan elmagyarázom, megmutatom hogy hova, melyik irányból, milyen erősséggel kell feltenni a kívánt hatás elérése érdekében. Nem csak keskenyíthetjük vele az arcot, kisebbíthetjük a homlokot vagy az állat, hanem még az orrot is "átszabhatjuk" vele. A pontosan elhelyezett árnyékkal - ugyanúgy, mint a szobrászok, de leginkább, mint a grafikusok - megformázhatjuk az arcunk bármelyik részét. Hogy hogyan?! Ahhoz, hogy megtaníthassalak rá, muszáj eljönnöd hozzám!

A sminktanácsadás során nálam a sminkelés áll a fókuszban, az arcápolást csak felületesen érintem, pedig a sminkelés alapja az egészséges bőr. A helyes arc- illetve bőrápolást a kozmetikusunk feladata elmagyarázni, megmutatni, megtanítani illetve olyanra felhívni a figyelmet, amire mi magunk nem is gondolnánk. Mivel nem vagyok kozmetikus, ezért én magam is kikérem a kozmetikus barátnőim véleményét, annak ellenére, hogy nagyon sok terméket ismerek, használok illetve nyomon követem az aktuális "trendeket", ha az arcápolásra lehet ilyent mondani. Magamra is csak olyan kozmetikai termékeket használok, melyek magas százalékban tartalmaznak tiszta hatóanyagot, nincsenek tele tartósítószerekkel, kőolajszármazékokkal, színezékekkel illetve olyan egyéb anyagokkal, melyek károsak lehetnek a bőrre.

Ha érzékeny illetve allergiás bőrrel találkozom - és itt a férfiakra is gondolok! - melyet nem csak lefedni kell - egy napra - hanem orvosolni is, akkor már a krémszakértő és krémmágus barátnőmhöz Kunfalvi Monikához irányítom a hölgyeket, aki hatóanyag ismeretből 5*, egyébként summa cum laude. Monikával - rövid o-val - nem véletlenül vagyunk barátnők már több, mint egy évtizede, ugyanis tökéletesen kiegészítjük egymást. Aki nálam jól érzete magát, az Monikával folytathatja és újraélheti ezt az érzést, mert egy "húron pendülünk". Vagyis, aki engem szeret, Monyót is fogja, aki pedig minket - valamiért? - nem kedvel, azokat mi ugyanúgy szeretjük!

Fotó, smink: http://horacsekagi.com

 

 

Kulcsszavak: sminktanácsadás | sminktanfolyam | bronzosító | pirosítás | arcápolás |

2014. március 25.

A fiatal lányoknak, akik színpadi táncra, ritmikus gimnasztikára, akrobatikus tornára, fitnessz versenyre jának, azonak a legjobb ajándék a sminktanácsadás, ugyanis a versenyeken szinte kötelező a smink viselete. Nem mindegy milyen anyagokat használunk és hogyan visszük fel. A színpadi smink - ami a fenti felsorolásra is vonatkozik - egy speciális válfaja az arcfestésnek. Egyrészt tartósnak kell lennie, ugyanis a párperces gyakorlatok után könnyen eltűnhet az arcunkról, ha nincs megfelelően fixálva. Másrészt a színpad alkalmas arra - a világítás és a távolság miatt - hogy erősebb, élénkebb, intenzívebb anyagokat, színeket használjunk. Arról nem is beszélve, hogy nem mindig kísérheti el a lányokat a sminkes, a fodrász, hogy a tökéletes külsőt biztosítsa. Mint ahogy színházi sminkesek is inkább csak a nagyobb teátrumokban dolgoznak. Ezért tudja a legtöbb színpadi ember (akár hölgy, akár férfi) tökéletesen elkészíteni a szerepéhez illő sminket, arcfestést. Nem véletlen az sem, hogy a vérbeli színésznők bizony könnyen észreveszik, ha a sminkes kezdő, ügyetlen, vagy éppen kontár. A kezdőknek megbocsájtunk és elnézőek, sőt segítőkészek még a legnagyobb színésznők is, de kontárokról regék születnek.

A sminkelésnél nem mindegy, hogy honnan indítjuk az ecsetet, milyen erősségben nyomjuk rá a bőrünkhöz, meddig visszük az ívet. Valaki leírja azt a mondtatot, ahogy elmagyarázom, valaki lerajzolja, amit mutatok, de ma egy újabb felfedezésre jutottam. Aki táncos, ugyanúgy, memorizálja a részleteket, mint a lépéseket. Na persze a nehezítés akkor van, amikor tükörből kell mindezt megoldani, mert az agyunk másképp jár. Bár valakinek semmilyen nehézséget nem okoz a tükörben való "gondolkodás". A két- vagy többfős tanfolyamnál láthatod a másik hölgy sminkjének készítését, de akkor is kukucskálhatsz a tükörbe, amikor a Te sminkedet készítem és tanítom.
Ha végre szeretnéd profiként smikelni magad, akkor csak annyit kérdezek: "Felkérhetlek egy keringőre?" 
Egy, két, há és tánc! 

Fotó,  smink: Horacsek Ági  http://horacsekagi.com

 

Kulcsszavak: sminktanácsadás | sminktanfolyam | fitnessz | ritmikus gimnasztika | tánc |

2014. március 16.

Március 15-én Kossuth-díjat nem kaptam, de az ötezredik lájkot igen! Nekem ez felér egy ilyen kitüntetéssel, és ez Tőletek kaptam! Még keresem az összefüggést, hogy miért ilyen jeles napokon ajándékoz meg a sors azzal, hogy egy kerek számot ünnepelhetek, ugyanis 2013. augusztus 20-án - pontban egy nemzeti-ünnepen : ) - lettünk 3000-en! Ha összefüggés nincs is, azért elgondolkoztam - meghatódottságomban - hogy van-e értelme annak, amit a sminktanácsadással csinálok, amiben hiszek, és amit úgy alkottam meg, ahogy én látom jónak és amin én is szívesen részt vennék. Igaz, rengeteg munkát teszek bele, de annyi szeretetet és jó energiákat kapok vissza, hogy bőven kiegyenlíti azt!

Profi sminkesként fotózásokra, forgatásokra és minden olyan munkára vágyom, ahol alkothatok, ahol egy stáb egyik láncszeme lehetek, ahol együtt hozhatjuk létre a vizuális végeredményt, ami nem kézzel fogható, de gyönyörködhetünk benne. Már a kezdetekkor kérdezték, miért nem nyitok sminkiskolát? Tanítani, na azt biztos nem! Aztán oda jutottam, hogy tanítok. Persze a sminkiskola és a tanítás nem ugyanaz, de idő kellett, mire ráébredetem erre. Vagyis minden sminkiskolában tanítanak, de nem minden tanítás történik sminkiskolában.

Valószínűleg minden sminkes találkozik a "Miért nem nyitsz egy sminkiskolát" kérdéssel, mert én is a baráti körömben élőktől hallgatom folyamatosan az unszolást, akik racionális módon a pénzcsinálást és az üzletet látják benne (főleg férfiakra gondolok!). A sminkesek többsége - ha nem a kétharmada - nem csak elhiszi, hogy a kérdésnek van alapja számára, hanem öntudatosan belevág egy olyan üzletbe, amit még maga sem ért, de csodálkozik azon, hogy miért nem megy. Sajnos azért tart itt ez a szakma, mert nincs engedélyhez kötve ez a fajta tanítás, így holnap Mari néni is nyithat egyet, holnapután pedig Sanyi bácsi is! Így minden napra egy mese helyett a szlogen: "Minden napra egy sminkiskola!" (megj: bár hallottam a tanítás szabályozásáról szóló tervekről!)

Én most az ötezredik lájk után is elgondolkozom, hogy ez a szellem, amit képviselek, jó-e? Van-e értelme annak, amit csinálok? Min változtassak, hogy még hatékonyabb legyen a tanításom? Az ötleteimet, amik a sminktanácsadás közben jönnek, érdemes-e megvalósítani? Változtassak-e azon, ami már bevált, vagy lehet-e jobb? Kétségeim és ötleteim egyenes arányban növekszenek, mert minél jobbá szeretném tenni, annál több gondolatom születik. Kicsit szentimentálisra sikeredett a posztom, de hát ilyenkor - március idusán - mindenki értékeli a múltat, kétkedik, de egyben bizakodik is a jövőben és nagy szavakat használ.

És szakad kint az eső? Hideg szél fúj és tíz fokot csökkent a levegő? Hol? Nálam nem! Nálam napsütés van, boldogság és egy visszaigazolás! Mert ennyi ember nem tévedhet!

Köszönöm Nektek!

Kulcsszavak: sminktanácsadás | sminktanfolyam | Horacsek Ági | Kossuth-díj | sminkiskola |

2014. február 13.

A sminktanácsadás napján - ha szeretnéd - készülhet rólad egy portré-fotósorozat, melyet mail-ben küldök el. Ezeket a sorozatokat láthatod a posztbejegyzéseimben. Ezen kívül az összes nyers fotót is megkapod, amiből még bőven mazsolázhatsz kedvedre. Amíg a sminktanácsadás egy tanulási folyamat, mely a gondolataidban és a jegyzeteidben marad meg, és amelyre úgy fogsz visszaemlékezni, mint kedves és hasznos időtöltésre, addig a fotósorozat egy kézzel fogható dokumentáció, melyet még unokáid is fognak látni. És amikor megpillantod magadról a fotót, eszedbe fog jutni minden, amit nálam tanultál, amin együtt nevettünk, amit életetben először tőlem hallottál, amin elcsodálkoztál, amitől megijedtél, aminek megörültél. A fotó bizonyíték arra, hogy jól érezted magad, szebbnek láttad magad, magabiztosabbá váltál. Miért is nem lehet minden napot ezzel az érzéssel kezdeni?

Én nem mondtam, hogy nem lehet! Sőt, szerintem kell! 

Hálás vagyok azoknak a hölgyeknek, akik a sminktanácsadás után a róluk készült fotókat és vele járó posztbejegyzésemet engedélyezik az üzenőfalukon feltüntetni. Nekik a portré-fotósorozatot az egyéni sminktanácsadás mellé grátiszként fogom készíteni az elkövetkező pár hónapban. Akik nem akceptálják a megosztást, mert olyan pozicíóban dolgoznak, vagy egyszerűen nem szeretnék mással közölni, azoknak egy jelképes összeggel emelkedhet a díj, ha egyáltalán szeretnének fotókat magukról. Aki ezt a szolgáltatást mellőzné, arról csak egy before-after fotó fog készülni, hogy pontosan láthassa a smink látható jegyeit valamint az arcot megváltoztató tulajdonságát. A két- és háromfős tanfolyam esetében ez az ajánlat nem használható fel.

Smink, fotó: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

 

Kulcsszavak: sminkmester | sminktanfolyam | sminktanácsadás | fotósorozat | before-after |

2014. február 06.

Mai mottó: "Ha szeretnéd, hogy megvalósuljon egy álmod, akkor először neked kell egy másik személy álmát megvalósítani!" Ezt a tanítást kaptam Gabitól, ugyanis az ő régi álma volt egy sminktanácsadáson való részvétel, amit Dóri szervezett neki. Ráadásul meglepetése Gabinak egy 5 órás sminktanácsadás volt, aminél lehet kérni a házhoz való kiszállást illetve a helyszínen történő sminktanítást. De ez nem csak a kényelem miatt jó, hanem azért, mert az ötödik órában már olyan extra sminktrükköket is megtanítok, ami - általában - a négyórás tanácsadásba már időben nem fér bele. Igaz, hogy a három- és négyórás tanításon is több, egymásra épülő elemekből kialakítható sminkeket tanulhatsz meg, amit a hétköznapokra és alkalmakra is tudsz használni. De azért elmondhatjuk, hogy az ötödik órában az extráké főszerep!

Az ajándékutalványt általában mailben küldöm el, ami tetszőleges méretben és papírra kinyomtatható. Ha nem személyesen adod át az ajándékutalványt, hanem fájl csatolásával, mail-ben küldöd, az is járható út, de vigyázni, kell, hogy az ajándékozott ne akkor nyissa ki a levelesládáját, amikor éppen ügyféllel találkozik vagy kollégák körében van és stb - mint Gabinál történt - mert nem fogják érteni, hogy miért sír a kollegina?! Mert nem csak akkor sírunk, ha bánat ér bennünket... ! Azok örömkönnyek!

Fotó, smink : http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: sminktanfolyam | sminktanácsadás | sminkes | extra smink | sminktrükkök |

2014. február 04.

A sminktanfolyamok közül az egyéni sminktanácsadás lehet a leghasznosabb a számodra, ahol elsajátíthatod a gyakorlati technikákat. Női magazinokból kiolvashatod, hogy melyik színcsoportba tartozol - bár mindegyikben más és más a besorolás - azonban ez az egyik legelhanyagolhatóbb szempontja a sminkelésnek. Ellenben, hogy a sötétebb és világosabb tónusokkal miként játsszunk, és azáltal hogyan fogjuk megváltoztatni az arc-, a szemöldök-, és a szemformát, azt megtanulhatod az általam vezetett sminktanácsadáson. Anyukánktól megtanulhattunk masnit kötni a cipőnkre, és azt is megmutatta, hogyan tegyük be a kanalat a szánkba, hogy ne csurogjon ki a leves, de hogyan tartsuk megfelelően az ecsetet és melyikkel, mit fogunk nagyítani vagy kicsinyíteni, azt nem valószínű. Persze, ha ő profi sminkmester, vagy már volt a sminktanácsadásomon, akkor meg tud tanítani. Ha még nem jártál nálam, de még anyukád sem volt, akkor hozd el őt is. A kétfős sminktanácsadásomon a két- és háromfős tanfolyamok kedvezménnyel érhetők el.

Sminktanácsadás első lépése: ránézek a sminkfelszerelésedre, hogy lássam, milyen szinten vagy, mik azok amiktől feltétlenül meg kell válj, és melyek azok a termékek, ecsetek, melyeket csodálatosan tudsz majd használni a továbbiakban - immár tökéletesen! Ránézek a sminkfelszerelésedre - ha van. Azonban ha egyáltalán semmi, de semmi nincs, mert soha nem szoktad magad sminkelni, ráadásul ezek hiányában merészkedtél el hozzám, az igazán derék! Akkor Te igazi HŐS vagy! Ezek a "hősök" a rettentő sok infó közül - mint szűz kéz - első blikkre meglelik azokat a számukra fontos elemeket, melyek nélkül már élni sem tudnak, sőt azt nem fogják érteni, hogy eddig hogyan sikerült?

Fotó, smink:  Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

 

 

Kulcsszavak: sminktanfolyam | sminktanácsadás | smink | sminkmester | szemforma |

2014. január 16.

2013-ban, aki nálam járt sminktanácsadáson portré-fotósorozatot kapott ajándékba. Boldogság számomra, hogy a hölgyek ezeket a képeket büszkén használják és megosztják. Ilyenkor több tucat, de akár 200-nál több lájkot is be tudnak zsebelni. A fotók leválogatása, retusálása, továbbítása rengeteg időt igényel, így 2014-ben egy jelképes összeggel kell többet fizetni, aki szeretne magáról hasonló sorozatot. A JÓ HÍR az, hogy aki engedélyezi a fotómontázs + posztbejegyzésem megjelenését a saját facebook oldalán, annak a portré-fotósorozat továbbra is grátiszként jár az EGYÉNI sminktanácsadás mellé! Akkor induljon a 2014. év és az álmok váljanak valóra!

A sminktanácsadásra jönnek olyan hölgyek, akiknek már van rutinjuk és gyakorlottak a sminkelésben, de olyanok is vannak szép számmal, akik életükben nem sminkelték magukat, így sem ecsetük, sem sminktermékük nincsen. Mondjuk nem is kell, hogy legyen, mert nem feltétele a tanácsadásnak, sőt! Azt kellett megállapítanom, hogy sokszor még szerencsésebb is, ha nincsenek rossz, berögzült mozdulatok, mert azt legalább nem kell kijavítani. Sokkal jobban odafigyelek ilyenkor, mert azt gondoltam, hogy mint a hímes tojással, úgy kell foglalkozni velük. Tévedtem! Valószínűleg pszihológiai megoldása van a dolognak, ugyanis, aki tudja magáról, hogy valamiben lemaradt, azok duplán-triplán szívják be magukban a tudást, mint a szivacs. Az pedig, hogy valaki pályát tévesztett, mert igazi modellkarriert futott volna be, ha időben észreveszik és ez a sminktanácsadáson illetve az azt követő fotózáson derül ki, az megint egy olyan meglepetés, amire nem számítanak a hölgyek. Ugyanis a modellkedésre is születni kell. Rá lehet vezetni valakit, hogyan kell viselkedni a kamera előtt és melyik mozdulata szép, de amikor teljességel magát adja, finom, apró mozdulatokkal változtatja a pózokat és magától értetődő és veleszületett természetességgel nyilvánul meg, ráadásul még fotogén is, az kivételes! 

Konklúzió: Ha van valami, amit még nem csináltunk soha, még lehetünk benne nagyok és tökéletesek! Gyere el a sminktanácsadásra, próbáld ki Te is , hátha kiderül, hogy jobban csinálod, mint más!

Kulcsszavak: sminktanácsadás | sminktanfolyam | fotózással | portré-fotósorozat | ajándék |

2013. december 29.

Kíváncsi vagy melyik a világ első szérum alapozója? Hallottál már olyan szempillaspirálról, ami meghosszabbítja a szálakat, mert növekedést aktiváló formulát tartalmaz és tesztekkel igazolt eredménye van?

A Mom Park magazin és az Egy életstílus karácsonyi sminkjének videójában megkaphatod a választ. Lépésről-lépésre mutatjuk meg azokat az elemeket, hogyan tudod elkészíteni az ünnepi sminkedet! http://mompark.hu   http://egyeletstilus.hu/bejegyzesek/979/csaladi-vintage

A videó bemutatja azokat a profi lépéseket, melyek elengedhetetlenek egy szép smink elkészítésénél. Láthatod a helyes mozdulatokat. Párhuzamosan megjelennek a termékek nevei, melyeket használok a videón. Ennek ellenére nem biztos, hogy Te is pontosan így fogod elkészíteni. A sminktanácsadás alkalmával lehetőséged lesz a mozdulatok, a technikák, az ecsettartások precíz kivitelezésére, mert minden, ami csak "kicsit jó", addig tanítom, míg nem tökéletes.  Elárulom a titkokat, hogy mire kell figyelni a smink készítésénél. Segítek, hogy felfedezd és lásd magad "kívülről".   

 

Park Magazin - Beauty Tutorial 2013. tél from Egy Életstílus  

Művészeti vezető: Novák András/Aevum Consulting, Lapmenedzser: Lakoczky Nóra/Aevum Consulting, Smink: Horacsek Ági, 

Modell: Alisa / Attractive

Kulcsszavak: sminktanácsadás | sminktanfolyam | egyeletstilus | mom park | tutorial |

2013. december 21.

Utolsó lehetőség! 

Az egyéni sminktanácsadás mellé portré-fotósorozatot kapsz ajándékba, mely a december 31-ig beérkezett megrendelésekre vonatkozik. Választhatsz a 3 órás vagy a legnépszerűbb 4 órás közül, de ennél több óraszámban is kérheted.  

Ami a jó hír, nem kell előre fizetned! Ha ajándékba adod, akkor elküldöm a névre szóló ajándékutalványt, melyet 6 hónapig felhasználhatsz. Ha a megajándékozott mégsem erre vágyott, akkor sincs baj, egyszerűen nem használjátok fel az ajándékutalványt, és még a pénz is megmarad! 

Ha magadat jutalmazod meg, akkor elég, ha levélben jelzed. A kiegyenlítés a tanácsadás napján esedékes. Akár borítékba is küldheted. Egynapos sminktanácsadás alkalmával megtanulhatod, hogyan válaszd ki a számodra legmegfelelőbb termékeket, mit érdemes megvenni, hol ajánlott vásárolni, mi az a kötelező három ecset, melyre minden körülmények között szükséged lesz, hogyan tudod 5 perc alatt elkészíteni a reggeli sminkedet. Megtapasztalhatod azt az érzést, amikor azt mondják Neked: " De szép vagy! Mi történt Veled?!"

A nap végén készítek Rólad egy portré-fotósorozatot, olyat, amilyet szeretnél, vagy amilyen szeretnél lenni. És mikor jó a fotó? Ha önmagad adod, ha igazi vagy, ha lendületes, ha beszédes, ha látszik, hogy jól érzed magad a bőrödben! Elkészített hajban érdemes jönni és hozhatsz magaddal 2-3 ruhát, vagy inkább felsőrészt, mert lehet, hogy éppen nem a legelőnyösebb színű ruha van rajtad. Tapasztalatból mondom, hogy a fotózás végére már sokkal bátrabban és magabiztosabban fogsz pózolni a kamera előtt. Megmutatom és megtanítom, hogyan pózolj, melyek az előnyös arcmozdulatok és testtartások, amikre eddig egyáltalán nem figyeltél.  

És hogy én milyen vagyok, ha magamat adom? Pont, mint a képeken! 

Fotó, smink: Horacsek Ági www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: sminktanácsadás | sminktanfolyam | sminkmester | ajándékutalvány | portréfotó |

2013. december 16.

Monyó barátnőm ma fején találta a szöget: "Hori, te holisztikus sminktanácsadást végzel! " Mára és a hétre ez lesz a varázsszavam, az biztos! Tetszik! Mindenki hallotta már a szót, de mit is jelent itt? Holisztikus vagyis "a teljességre, az egészre törekvő; az a gyógyítási mód, melynél figyelembe veszik a beteg értelmi, fizikai és szociális állapotát is." Ergo, a sminktanácsadáson megjelenő hölgyeket nem csak sminkelni tanítom meg és nem csak abból az aspektusból szemlélem, vizsgálom őket, hogy tudnak-e sminkelni, vagy ha igen, akkor hogyan, hanem egészében figyelem őket - holisztikusan. Vagyis a testi, szellemi és érzelmi állapotukat érzékelve jutok el hozzájuk és találom meg a legrövidebb utat. Szandránál még különösebb volt a kapcsolat, mert 1 órán keresztül még a sminkelés szóba sem jött, ellenben minden más igen. Gyógyítás, gondolkodásmód, tapasztalatok, VÉLETLENEK és minden más, ami a másik számára fontos lehet, és muszáj megosztani vele. Mert hiszünk abban, hogy hátha ezzel az információval fogjuk segíteni, vagy akár meggyógyítani a másik személyt! 

Minél jobban haladtunk a smink vége felé, annál jobban kikristályodott a kép, mintha én már találkoztam volna ezzel az arccal és a mosollyal. Tiszta FABULON lány - alias Pataki Ági! Én már csak tudom !

smink, fotó: Horacsek Ági http://horacsekagi.com

 

Kulcsszavak: sminktanácsadás | sminktanfolyam | holisztikus | gyógyítás | sminkmester |

2013. december 12.

A mai nap tanulsága, amire magam is felkaptam a fejem, az a következő. Közhely, de igaz, hogy minden másra van időnk, csak magunkra nem szánunk annyit, amennyit kellene. Sőt, inkább semmit. Az egész napos munka, lótás-futás, intézkedés, bevásárlás után kinek van kedve hajat festeni, körmöt igazítani, edzőterembe járni, kozmetikushoz rohanni? Így a reggeli ötperces sminkre már érhető, hogy ha nem is jut energiánk. És tudjuk, ha mi nem szánunk rá időt, akkor kötelez rá a testünk, ami betegséggel jelez/jelezhet, hogy állj, mert kimerült és pihenésre van szüksége. Minden testrész pontosan jelzi, hogy hol van hiány. Hogy tovább tudjuk erővel, energiával, kedvvel, vidámsággal bírni a napi teendőket - ráadásul boldogan és egészségesen, akkor egy kicsit kényeztessük magunkat. Mi mással tudnád feldobni magadat, vagy ismerősödet, kedvesedet, barátnődet, anyukádat, lányodat, ha nem egy személyre szabott sminktanácsadással, mely - a visszajelzésekből látva - mindenkinek bevált ! Karácsonyra névre szóló ajándékutalványt küldök Neked, ha megírod az ajándékozott nevét. Nem kell előre fizetned, elég, ha a sminktanácsadás napján küldöd, vagy utalod. Sőt, ha az illető mégsem erre számított, akkor sincs felesleges pénzkidobás, mert nálad maradt pénzből még meglepheted egy másik - neki való - ajándékkal. De ki az, aki kihagy egy ilyen ziccert?

Fotó, smink: Horacsek Ági

www.horacsekagi.com

 

Kulcsszavak: sminktanfolyam | sminktanácsadás | sminkmester | ajándékutalvány | meglepetés |

2013. december 03.

Sminktanácsadásra jönnek hozzám olyan hölgyek, akik életükben nem vettek részt hasonló tanításon. De vannak olyanok is, akik már jártak korábban másoknál. Minden sminkmestertől más és más instrukciót kaphatsz, különböző titkokat bíznak rád, mindenki mást ad magából, amit nem éppen egyforma hőfokon adnak át. Ez nem biztos, hogy rossz, sőt, a jót emiatt fogod értékelni, csak nem mindegy a sorrend.
Ha már volt valaki egy korábbi képzésen, azt rögtön észreveszem az ecsetekből illetve termékekből. Persze mindent nem kell megvenni, amit felírsz a jegyzetedbe. Azt látom, hogy azoknak a profi termékeknek a felét nem használják a lányok, amit "megvetettek" velük. Nem véletlen ez a szóhasználat. Van, aki termékeladásból fogja kitermelni az ingyenes tanfolyamot, ami nem éppen elegáns húzás. Nálam felírhatod a termékek nevét, cikkszámát és hogy hol tudod megvenni. Külön felhívom a lányok figyelmét, hogy melyik termék mire való, melyiket preferálja, és melyek azok, amik csak akkor szükségesek, ha már az alapdarabok megvannak. A jolly-joker termékeket a tanácsadás alkalmával megszámlálhatatlan alkalommal emlegetem. Sőt, már terjed a horacsekes szóhasználat. Aki volt nálam, már tudja, hogy mi az a "barka" a "döglött hal", "kis-piros-lapos", "nike-pipa", "lárva arc" - csak hogy néhányat említsek.
Ha nem csak a szlenget, hanem az ehhez kapcsolódó helyes útmutatást, illetve profi trükköket Te is megtanulnád, akkor várlak szeretettel!
Most az egyéni sminktanácsadáshoz fotósorozatot kapsz ajándékba!

Smink, fotó: Horacsek Ági www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: sminktanácsadás | sminktanfolyam | sminkmester | barka | sminktrükk |

2013. október 31.

Nagyon büszke vagyok arra, hogy a MOM Park Magazin stábjához tartozhatom http://mompark.hu. Az egyik legigényesebb és legszínvonalasabb lap Magyarországon, amit még a szakma is díjjakkal ismert el. Most már netes felülelet is elérhető, de a magazin kistestvére a folyamatosan bővülő, érdekes és izgalmas beszámolókkal teli online magazin az Egy életsílus még több ötlettel és információval kecsegtet bennünket! Érdemes egy kis kitérőt tenni! http://egyeletstilus.hu 

Nem csak nagyon igényes plakátokat láthatunk az utcákon járva - Mom park felirattal - illetve divatanyagot nézhetünk meg az újságot lapozgatva, hanem beauty anyaggal is találkozhatsz. Az elkészített sminkek mellé még termékfotó is hozzájárul, hogy a legjobb dolgokat vehesd meg. Ehhez most egy újabb szolgáltatás is nyújtunk, vagyis step-by-step videóanyag segít abban, hogy el tudd készíteni az éppen aktuális trendnek megfelelő sminkedet.  Igazán hálás feladat egy ilyen anyagot elkészíteni. Könnyednek csak a végeredmény mondható, mert az elkészítése - bizony - több nap felkészülést illetve munkát követelt. Az, hogy egy igazán anyagot sikerült elkészíteni, az az igazán profi stábnak köszönhető - mindenki részéről.  

Művészeti vezető: Novák András | Aevum Consulting Europe
Fotó: Németh Dániel
Video: Dimeth Balázs
Styling: Fashion donor
Smink: Horacsek Ági 
Haj: Holper Balázs | Zsidró Szalon
Modell: Eszter | VM Model

Kulcsszavak: sminktanácsadás | mom park | egyéletstílus | sminktanfolyam | sminkmester |

2013. október 17.

Nagyon népszerűek az "átváltoztatós" fotósorozatok. A sminktanácsadásomon megjelenő hölgyek "előtte" fotóit nem szoktam közzétenni, kizárólag nálam lehet megnézni, mit is jelent a smink. A pontosan elhelyezett árnyékolás hogyan fogja megváltoztatni az arcformát, a szemfestés módja mennyire fogja "felemelni" vagy éppen nagyítani a szemet, a jól megrajzolt szemöldök, miért fog kellemes benyomást kelteni, mint a csodálkozósra, vagy éppen a mérgesre szedett változata.

A fotósorozat a Kismama magazin, valamint a http://www.babaszoba.hu weboldal számára készült, mely betekintést ad, hogy egy profi stáb hogyan változtatja meg a karakterünket. Megmutatja, miként nyúlik meg az alak, hogyan viseljük a ruhadarabokat, mi az előnyős számunkra. Hajban még kényesebb a kérdés. Az addigi megszokott helyett kapunk egy számunkra érdekesebbet, színesebbet, rövidebbet, de mindenesetre mást és újat. A sminket a sminktan.hu követőinek már nem is kell "ecsetelni". styling: Fehérvári Orsolya

 

Folytatva a népszerű átváltoztató show-t, egy újabb varázslatot mutatunk be egy olyan hölgyön, aki szintén a Kismama Magazin és babaszoba.hu felhívására jelentkezett.

Amikor egy átváltoztatáson profi stáb dolgozik együtt, akkor nagyon fontos, hogy a végeredményben összhang legyen. Álljon harmóniában a ruha, a hajjal és a sminkkel is. Nem utolsó sorban a fotós instrukcióin is múlhat, hogy még jobb legyen a végeredmény. Ő látja, hogy melyik mozdulat, pillantás, vagy tekintet áll a legjobban a modellnek,így mindhármunk munkáját is erősítheti. 

Amennyiben anyukaként ilyen komplett átalakításon szeretnél részt venni, akkor a Kismama magazinnál, vagy a babaszoba.hu oldalon jelentkezhetsz, ahol ha szerencsés vagy, kiválaszthatnak.
Természetesen külön-külön is felkeresheted a stáb szakembereit.
Ha csak fotókat szeretnél magadról, akkor Szilágyi Stefánia http://www.facebook.com/SzilagyiStefiPhotography profi fotósunkat kell megkeresned.
Ha a ruhatáradat szeretnéd felfrissíteni, vagy egyszerűen csak a kíváncsiság hajt, hogy milyen ruhadarabok állnak jól, vagy az éppen aktuális trendből mely öltözet, amit igazán neked találtak ki, akkor a Fashion Donor két tagja - Záray Kata és Benedek Berta Flóra - lesz segítségedre http://www.facebook.com/pages/Fashion-donor/296589537111922
A hasznos fodrászati tanácsokért és profi szolgáltatásokért az Allure Szalon vezetőjéhez - Hegedűs Zoltánhoz - fordulj, aki pontról pontra fogja elmondani azokat a hasznos tippeket, melyekkel a frizurád is tökéletes lesz http://www.allure.hu
A sminkkel kapcsolatos tanításaimat, tanácsaimat már sokan ismeritek. Hozzám nem elsősorban sminkre ugranak el a lányok, sőt, ezt a fajta szolgáltatást nem is tudom elvállalni idő hiányában. Nálam a sminktanácsadás alkalmával tökéletesen elsajátíthatod azokat a trükköket, fortélyokat, alaptételeket, sminkmozdulatokat, sminkelési szabályokat, melyeket már másnap úgy fogsz alkalmazni, mintha ezzel a tudással születtél volna. Ráadásul az egyéni sminktanácsadás mellé még portréfotó is jár grátiszként styling:  Záray Kata, Benedek Berta Flóra - Fashion Donor 

 

A fenti fotót azon hölgyek figyelmébe ajánlom, akiknek az arcát szeplő borítja. Ilyenkor a szeplők miatt sokkal barnábbnak tűnik az arc, de a nyak és a dekoltázs több árnyalattal fehérebb lehet. Ilyenkor szükség van a kompenzációra - világosabb alapózó használata - ami inkább letompítja az arc barnaságát, de a dekoltázs színétől lehet egy árnyalattal sötétebb. A többi már gyerekjáték!                  styling: Kozák-Ignáth Évi

 

A magas homlokot bronzosítóval árnyékoljuk, de a legbrilliánsabb megoldás, ha a fodrász tanácsára, vagy inkább az ollójára bízzuk magunkat. Jelen esetben egy félfrufrut vágott Zoli, és még az arc keretét is úgy formázta meg, hogy optikailag megnyújtsa azt. Ilyenkor a sminkesnek már könnyű dolga van.

A toka eltűntetését megint csak a bronzosítóval tudjuk elérni, de a helyes pozícióra és testtartásra a fotósnak kell ügyelnie. Amikor én fotózom, csak annyit mondok: Gúnárkodunk!                    styling: Kozák-Ignáth Évi

 

A fenti fotókat a  Kismama magazin www.babaszoba.hu megbízásából készítettük!

Kismama magazin www.babaszoba.hu
fotó: Szilágyi Stefánia, www.facebook.com/SzilagyiStefiPhotography
styling: Záray Kata, Benedek Berta Flóra - Fashion Donor http://www.facebook.com/pages/Fashion-donor/296589537111922
haj: Hegedűs Zoltán www.allure.hu
smink: Horacsek Ági www.horacsekagi.com

 

Kulcsszavak: átváltoztatás | sminkmester | sminktanácsadás | sminktanfolyam | babaszoba |

2013. szeptember 30.

A kétfős sminktanácsadás nem csak azért jó, mert nevetésből nincs hiány - hanem azért, mert láthatod a másik lányon, hogyan készül a smink, illetve a Te szemszögedből is rálátásod lesz a sminkkészítési technikákra. Szeretem, ha mindenki magának jegyzetel, mert egészen másként gondolkodunk, máshogy rögzítjük, az agyunk másként memorizálja. Arról nem is beszélve, hogy a másik macsakakaparását alig bírjuk elolvasni. A sajátunk is macsakakaparás, de az legalább már foszlányokból felismerjük.

A sminktanácsadás végén kapsz egy facechart-ot - magyarul: arcvázlatot, arctérképet, arcábrát, sminkábrát stb -, ahol a rajzban magyarázom el a sminkelési technikákat, vagyis ez egy egyszerűsített útmutató a sminkre vonatkozóan. Ehhez természetesen jegyzetelhetsz is, sőt kötelező, mert 2 hét, 2 hónap, 12 év elteltével, ha előveszed és átolvasod, minden alkalommal rá fogsz csodálkozni, hogy mennyi mindent tanultál.

Egyénfüggő, hogy ki, mit jegyzetel és milyen formában. Én jegyzetelős vagyok, sőt, ha nagy létszámú előadásra ülök be, akkor az első sort választom, hogy senki ne zavarja meg a figyelmemet. Egy idő után észre is veszem, hogy nekem magyaráz a tanár és csak szippantom a tudást! 


De még nálam is vannak elvetemültebb jegyzetelők. Danától még éjszaka megkaptam - world dokumentumban - a tegnapi sminktanácsadás jegyzetét. Logikus felépítés, főbb pontok kiemelve, bekezdéssel az alpontok részletezve, táblázatba rendezés, cikkszámok és ecsetek pontosan felírva! Ha ebbe valaki belenéz, igazán "top secret" titkosított anyagot láthat! 
Ha Te is szeretnél beleolvasni vagy Te is részese szeretnél lenni ennek a saját magad által szerkesztett titkosított sminkelési anyagnak, akkor várlak szeretettel az egyéni, két- illetve háromfős sminktanácsadásomra! Az egyéni sminktanfolyam mellé portré fotósorozat jár ajándékba!

Sminktanácsadás alkalmával lehetőséged van kipróbálni olyan ecseteket, melyeket profik használnak. Lehet, hogy eddig nem is hallottál róla, de az is lehet, hogy nem tudtad, melyik ecset mire való, illetve milyen textúrájú anyagnál alkalmazható leginkább. Elég, ha látom, ahogy belenyúlsz az ecsettel az anyagba, mert már ott tudom, hogy érted-e. Ha nem, akkor elmondom, hogy mit rontasz el, miért rontottad el, hogyan javítsd ki, milyen irányba tedd fel, miért kell úgy feltenni, mitől lesz szép, hogyan lesz profi. És hopp! Ilyenkor mindenkinek "leesik", hogy mennyire egyszerű! Vagy mégsem? 

Ha Te is szeretnéd, hogy végre valaki úgy javítsa ki a hibáidat, mint kisgyermekként az édesanyád, akkor jó helyen vagy! 
Sminktanácsadás, sminktanfolyam, ahol azt a törődést kapod, mint gyermekként és ahol otthon fogod érezni magad

Smink, fotó: Horacsek Ági www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: sminktanfolyam | sminktanácsadás | sminkmester | facechart | ecset |

2013. szeptember 13.

Új évad, új felvonás, új háttérkép!

Pár éve már, hogy a profi munkáim mellett sminktanácsadást is tartok. Kezdtem megszeretni, egyre jobban és jobban. Aztán gondoltam egyet, mi lenne, ha lenne hozzá egy weboldal. Lett. Aztán gondoltam még egyet - mivel csak szöveg volt rajta - és mi lenne, ha before-after fotókkal bizonyítanám, mennyire fontos a smink. Vettem egy profi gépet, portréobjektívvel. A before-after fotók helyett megszületettek a portrék, az igazi arcok,  a magabiztos tekintetek, a ragyogás a szemekben, a kivirult nőiség. Egyre többen hittek bennem és hittek nekem.

Nem csak kezdem belejönni, hanem el is csábított és magával is ragadott a fotózás. Beleszerettem visszavonhatatlanul. Pontosan egy évvel ezelőtt emeltem fel a szememhez a fényképezőt és kattintottam félve, de abban a percben tudtam, hogy elvesztem! Ezt muszáj tovább csinálnom!

Muszáj, ugyanis rájöttem, ez egyfajta küldetés. Nem csak a fotóval, nem csak a sminkkel, hanem így együttesen, amit a lányoknak átadok. A tudást, az odafigyelést, a törődést, a titkaimat, egy fotósorozatot, amit még maga sem hisz el, hogy olyan gyönyörű rajta és egy szeletet belőlem. Ezt mind a visszajelzésekből mertem feltételezni, de most már el is hiszem. Ha belenéznek a tükörbe, vagy meglátják a magukat a fotókon, néha kicsúszik a szájukon: "De szép vagyok!" Persze elnézést kérnek, mert ők ilyet nem szoktak mondani magukról. Szeretik magukat. Vagy megszeretik magukat. Valaki ódákat ír köszönetképpen és nem győzöm törölni a könnyemet örömömben, némelyikük elújságolja, hogy aznap este szerelmet vallott neki a párja. Valaki a piacon egy nagy zacskó paradicsomot kapott, mert csak olyan szép volt aznap. Az óvodában a többi anyuka megkérdezi, hogy "De szép vagy mostanában, mi történt Veled" - Ja, csak a Horacsek Áginál voltunk sminktanácsadáson!"  Némelyik lánynak a sminktanácsadással "csak" az életét változtatom meg, páran pedig csak élik tovább az életüket - persze magabiztosabban, büszkébben, boldogabban, és még nagyobb kedvvel. Mondták már, "a sminktanácsadás jobb, mint egy pszichiátriai kezelés". Na, ezért muszáj!

Végül is írhatok én bármit, lehet nagy a fantáziám, és élhetek meseországban is. De az igazság, a boldogság, a magabiztosság, a ragyogás ott van mindegyik lány szemében! Ennyi lányt nem vezethetek félre. Olvass a tekintetekben és higgy nekik!

Smink, fotó: Horacsek Ági 

http://horacsekagi.com

 

Kulcsszavak: sminktanfolyam | sminktanácsadás | sminkmester | smink | küldetés |

2013. szeptember 09.

A sminkkel kapcsolatos legaktuálisabb kérdés - így ősszel: "Hogyan sminkeljük magunkat a munkahelyünkön?" 

Egyértelmű válasz nincs, mert minden munkahelyen más elvárások vannak, ami befolyásolja külső megjelenésünket, mind az öltözködést, mind a sminket illetően. A tökéletes Jolly Joker smink nem fehér arcból és kackiás piros joker szájból áll, hanem igazán minimális, de mégis látható, decens, visszafogott sminkből. 
A jó alapozó megválasztása az elsődleges szempont, ami azért fontos, hogy órák múlva se kelljen javítani rajta. A natúr szemszínek helyes összeválogatásával egy igen gyorsan, rutinszerűen elkészíthető sminket tudunk reggelente elkészíteni. A szempillaspirál legyen szempillánkhoz illő, hogy a legtöbbet tudjuk kihozni belőle és legyen tartós, de ne vízálló. 
A pír és bronzosító kombinációt a nálam tanult hölgyek kívülről fújják - ami a leginkább látható, ha jól van felhelyezve. Ellenben, ha rossz helyre tesszük, vagy erős az árnyalat, akkor látszik csak igazán! Legalább nevetésre késztetjük a munkatársakat! A szájfényt semmiképp nem ajánlom a munkahelyi készenléti sminkkészletünkbe becsempészni, inkább egy szájszínű, vagy annál egy kicsit élénkebb matt rúzst javaslok.

És milyen legyen a bemutatkozó fotónk? Milyet tegyünk az önéletrajzunkhoz? Mit árul el rólunk a profilképünk a Facebook-on? Hogyan látszódjunk fiatalabbnak, vagy komolyabbnak, esetleg idősebbnek? Sok fiatal hölgy kéri ki a tanácsom, hogy miként változtasson a sminkjén, hogy érettebbnek tűnjön, ezáltal komolyabban vegyék a tárgyalásokon. Ha még ráadásul szép is az illető, nem csak fiatal, az még hátrány is lehet bizonyos esetekben. Persze ez csak az első időkre vonatkozik, aztán meg jaj minden férfinépnek! A legendás KFT zenekar már megénekelte: " vagy ha szépek és okosak is egyben, nem állnak szóba velem.... "  Nos, hogy Andrea kivel áll szóba, azt nem tudom, mert nem csak fiatal és szép, hanem ráadásként okos is! 
Mindenesetre, ha egyéni sminktanácsadásra iratkozol be hozzám, akkor ezekre a kérdésekre nem csak személyre szabottan válaszolok, hanem olyan portréfotót kapsz ajándékba, amit szívesen megosztasz akár a közösségi oldalakon, akár az önéletrajzodhoz, akár a weboldalad bemutatkozó oldalán!

És milyen rúzst viseljünk a munkahelyünkön, ha ez konkrétan a tárgyalóasztal egyik oldalát jelenti?

Továbbra is ennél a témánál maradva, most egy kis kitérőt kell tartani a szájrúzst illetően. A szájfényt különösképpen ellenzem, mert nem csak gyermekes benyomást fog kelteni, hanem még a diszkrét sminkünket is agyoncsaphatja a vizes mázban tündöklő, fényben úszó szánk. Így tényleg nem fognak minket komolyan venni a tárgyalóasztalnál.  A lehető legrosszabb, ha papírzsebkendőt kapunk a férfi kollégáktól, mert úgy néz ki, mintha agyon nyalogattuk volna :). De azért a szájfényeinket nem dobjuk ki, hanem tartogassuk a munka után esti partikra, ugyanis ott már egészen más az üzenete! 

Legegyszerűbb tanács, válasszunk natúr színű szájrúzst. Köszi! Csak éppen az egyszerűsége miatt sokkal komplikáltabb, mint gondolnánk. Nehezíti a kérdést a tény, hogy mindnyájunknak különböző színű szánk van (az ehhez tartozó bőrszínről nem is beszélve ), valakinek élénkebb, pigmentáltabb, másnak lilásba hajló, pirosas vagy barnásabb árnyalatú. Olykor rózsaszínesebb, valakinek pedig majdnem bőrszínnel megegyező halovány fáradt rózsaszín. A külső hőmérsékletről nem is beszélve, amikor még el is kékülhet is szánk. Soha ne a kézfejünkön próbáljuk ki a rúzst, hanem a szánkon. Az sem árt, ha van egy hétköznapi smink rajtunk, mert a natúr arcunkon is másképp mutathatnak a rúzsok. Ha csak a natúr szájszínekről beszélünk, kétféle irányba indulhatunk el, attól függően, hogy milyen színekkel keverték ki. Megkülönböztethetünk rózsaszínesebb, vagyis hidegebb árnyalatokat. Ezekben a színekben kicsivel több van a bíborból, a violából illetve és/vagy a kékből. A másik csoportja inkább a narancsos-barnás felé hajlik, ezeket hívjuk melegebb árnyalatok. Ezekre jellemző, hogy inkább a pirossal, vagy a naranccsal illetve a sárgával keverték ki. Ezért sem mindegy, hogy a bőrszínű kézfejünkre tesszük fel, vagy inkább az egészen más árnyalatú szájszínünkre!

Egy szó, mint száz! Beszélhetünk színkeverésről, de a lényeg, amikor feltesszük a natúr rúzst és belenézünk a tükörbe, mosolygós arc nézzen vissza! Smink, fotó: www.horacsekagi.com www.sminktan.hu

Kulcsszavak: sminktanfolyam | sminktanácsadás | munkahelyi smink | rúzs | szájfény |

2013. augusztus 27.

Egyik szemem sír, másik nevet... amikor olyan lányok jönnek el hozzám #sminktanácsadásra, akik olyan külső tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a topmodellek, és ennek ellenére soha nem modellkedtek. De az még hagyján, hogy a külső jegyek és paraméterek stimmelnek, de még pózolni is úgy tudnak, ahogy kevesen. Amikor még ösztönből pózolnak, de még nincs meg a magukkal szemben elvárt görcsös megfelelni vágyás, emiatt olyan természetesen tudnak a kamerában nézni, hogy még látni az igazi, tiszta énjüket és lényüket. Ezért egy könnycseppet el is morzsolok a jobb szemem sarkában. De a másik nevet, mert élvezet volt Krisztát sminkelni és még nagyobb gyönyör volt lefotózni.

A bónuszpontot akkor kaptam meg,  amikor Krisztit az esküvőjére sminkelhettem! Igazán öröm volt számomra, hogy engem kért fel. A próbasmink alkalmával, ami egy két-háromórás elfoglaltság nálam, többféle sminket készítek el a menyasszonyoknak. Ezt úgy kell érteni, hogy kétféle szemfestést készítek el, ami nem csak színeiben tér el, hanem formájában és erősségében is. Ezt még tetéti, hogy ezután teszek fel olyan elemeket, melyekkel még különlegesebbé tehetem a sminket, ha a menyasszonynak is tetszik. Rengeteg olyan elem van, amitől megváltozik egy arc-, szem-, száj- vagy akár szemöldökforma. Ellenben szem előtt kell tartani a menyasszony igényeit, kedvenc szokásait, habitusát, egyéniségét, érzékenységét, kívánságát.

A menyasszonynak mindig a szolidabb, kevesebb sminket ajánlom, de Krisztinél az erősebb szemfestés oldalára billent a mérleg. Ő egyáltalán nem sminkelni magát, így szeretett volna egy igazán különleges, dögös, füstösebb szemfestéssel kombinált sminket. A szépsége azért ilyen átütő, mert  egyszerűen tökéletesen jól érezte magát. Nem csodálnám, ha Krisztit innentől esküvői fotózásokra hívnák modellnek. 

Fotó, smink: Horacsek Ági http://horacsekagi.com

 

Kulcsszavak: sminktanfolyam | sminktanácsadás | esküvői smink | próbasmink |

2013. augusztus 20.

Sokan úgy gondolkodnak, ha már elmúltak 40, 50 évesek, akkor már mindennek vége és már a smink sem segít. Nem is beszélve a 60+ vagy 70+ hölgyekről, pedig azután is van karácsony! Minél magasabb ez a szám, annál kevesebb a több, de ez már közhely. A mai modellemen - Borókán - az érett hölgyek sminkjét mutatom be, igazolva, hogy soha nincs késő.

Igaz, ő a huszonévesek vidámságával, a harmincasok magabiztosságával, a negyvenesek tapasztaltságával és az ötvenesek bölcsességével hamar le is vett a lábamról. Ragyogása vetekszik a tizenévesekével, de amíg ők bármit sminkelhetnek magukra (még), addig Borókánál és a hasonló korosztályú hölgyeknél nagyon oda kell figyelni, hogy mit, hova teszünk. A bőr hidratálására nem csak a sminkkészítéskor kell időt fordítani. A ráncocskákat eltüntetni semmilyen csodaszerrel nem tudjuk (maximum halványíthatunk rajta) de vigyázzunk, hogy ne mélyítsük és ne emeljük ki a kemény, vastag alapozással. Jelen esetben is használtam alapozót, de még a profi márkák között is akad 1-2 tiltott. Ügyeljünk, hogy lágy, vízbázisút használjunk. Ha nem ilyet teszünk fel, akkor az ecset kiválasztása lehet a titok nyitja. Púdert szinte csak a T-zónára tegyünk. A szemöldök formázására azért is kell nagy gondot fordítani, mert ilyenkor már többé-kevésbé elkoptak a szálak, illetve ha volt rossz élményünk a kozmetikussal, akkor neki megköszönhetjük,ami nincs, khm. Természetesen a szemeket is formáznunk kell, de csak a megfelelő árnyalatú, matt szemfestékekkel. Ami tilos: a gyöngyház, fényes, szatén szemhéjszínek használata, illetve tartózkodjunk minden erős és konkrét kontúrtól, mert az nem csak öregít, hanem ha rosszul van feltéve, még szomorúvá is tehet bennünket! Van még jó pár fontos részlet, amit pontosan elmondok és megmutatok az általam vezetett sminktanácsadásokon.

Smink, fotó: Horacsek Ági 

Kulcsszavak: sminktanácsadás | sminktanfolyam | ötvenévesek sminkje | hatvanévesek sminkje | érett bőr |

2013. augusztus 12.

A próbasmink alkalmával mindig a szerényebb, kevesebb, természetesebb sminket javaslom. Most viszont több menyasszonyomnál is azt tapasztaltam, hogy egy igazán különleges, merész, füstös szemfestést igénylik. Áginál sem volt másként. Neki azért is szívesen elkészítettem, mert a szemformája kifejezetten megköveteli a nagyobb ívben felsatírozott szemfestést. Ehhez a stílushoz tökéletesen passzol a 3D szempilla, de vigyázni kell, hogy szépen, tökéletesen legyen elkészítve, mert lefelé viheti a szem külső ívét! Ilyenkor a sminkkel még "csalhatunk" egy kicsit.

A fenti érvek mellett még fontos elmondani, hogy minden sminket tudni kell viselni, merni kell pózolni. De ha ez nem is megy elsőre, a fotósnak instruálni kell a menyasszonyt, hogy melyik póz a legelőnyösebb számára. Akár csak a sztároknál - igaz, ők már rutinból teszik. Ha én készítem az esküvői sminkedet, nem csak azt fogom tökéletesre és személyre szabottan elkészíteni, hanem megtanítom, hogyan pózolj, mint a vérprofik! 

 

Örömteli meglepetés, ha a menyasszonyomnak nem csak sminkre kapható húga van, hanem még fotózásra is elcsábítható. Jelen esetben már át is billent a mérleg, mert annyira belelendültünk a fotózásba, hogy a nagy hévben a végére szinte fashion fotók készültek, és abba sem hagytuk volna, soha. Észre sem vettük, annyira elszállt az idő, de egyre jobb és jobb fotók sikeredtek. Ilyenkor csak pár képre vagyok bekalibrálva, mert az örömanyuka még hátra volt. Természetesen róla is készültek szebbnél szebb fotók. Mondanom sem kell, a két leányzó az anyukájától örökölte szépségét, így aznap a mediterrán szépségek jegyében sminkeltem.

Esküvőn, a hölgyvendégeknek csak a fehér ruha tiltott. Szokták mondani, hogy szebb nem lehetsz, mint a menyasszony, de más, kedvedre való, dögös, extravagáns, olyan, amiben jól érzed magad, olyan lehetsz! Huginak konkrét elképzelése volt a sminkre vonatkozóan. Amikor nagyon sok, aprólékos, részletekre kiterjedő tervvel jönnek a lányok, ott már gyanús, hogy lehetett már korábban rossz tapasztalata. Ilyenkor meg kell kardoznom, és be kell bizonyítanom - a többi profi sminkes nevében - hogy léteznek még jó szakemberek.

A slusszpoén, hogy ha Huginak is lesz a közeljövőben esküvője, akkor az a napom már foglalt !

Fotó, smink: Horacsek Ági

Kulcsszavak: sminktanácsadás | sminktanfolyam | esküvői smink | menyassonyi smink |

2013. július 28.

Igazán kivételes lehetőség megörökíteni azokat a pillanatokat egy hölgy életében, amikor az esküvőjére készül. Ilyenkor em csak a külsőnket öltöztetjük díszbe, hanem a szívünket és lelkünket. Az, hogy kivel osztod meg ezt a készülődéssel teli pár órát, bizalmi kérdés. Akik ilyenkor körbevesznek és segítségedre vannak, nem csak a sminkedért, frizurádért stb. felelősek, hanem, a jó kedvedért és a hangulatodért is, hogy a lehető legjobban érezd magad ezen az örömteli, várva várt napon! Hogy ilyen vidám és önfeledt mosolyt tudjunk csalni az arcodra, nagyban hozzájárul, ha a szervezés terheit is leveszik a válladról.

Ezúttal a http://budapestbride.hu  esküvőszervezőnek jár a köszönet! 

Az esküvői sminknél az a még jobb, ha a menyasszonynak van három koszorúslánya, a két nővérről nem is beszélve ! 

Mániám, hogy a smink végeztével az adott arcról felvillan egy híresség arca. Itt sincs másképpen. A menyasszonyról Drew Barrymore jutott eszembe, de többen Kathrine Heiglthez hasonlítják.

Az első koszorúslány nem olyan, mintha Meg Ryan édestestvére lenne, hanem mint maga Meg! Főként a középső fotón! Annak ellenére, hogy röpke 2 órát késett a megbeszélt időponthoz képes, egyszerűen nem lehetett rá haragudni! Annyira mosolygós, kedves és életteli lány, hogy tényleg mindenkit levett a lábáról. Még engem is.  

A második koszorúslány vonásai Julia Ormondra hasonlítanak. Talán a derékig érő hajzuhatag hiányzik még a tökéletesből.

És íme, a Szex és New York Carrie Bradshowja, Sarah Jessica Parker, csak sokkal finomabb vonásokkal.  

Személy szerint engem is nagyon sűrűn hasonlítanak valakihez, van úgy hogy hírességhez, valamikor pedig csak a gesztusaim, hangom hasonlít egy másik ismerősükére. Amitől pedig a mosoly is lekerül az arcomról, hogy notóriusan három másik sminkessel kevernek össze . Pedig csak két közös vonásunk van, hogy szőkék vagyunk és sminkesek! 

Fotó: Horacsek Ági  http://horacsekagi.com

Kulcsszavak: sminktanácsadás | sminktanfolyam | Sarah Jessica Parker | Drew Barrymore | Julia Ormond |

2013. július 07.

Ezennel kezdetét veszi a menyasszonyi-beauty fotósorozatom. Amennyiben az esküvői smink végén időm engedi, a menyasszonyom is olyan "állapotban" lesz, hogy kedve legyen a beauty-fotózáshoz, én olyan "állapotban" leszek, hogy képes legyek fotózni, a hivatalos fotós is engedélyez nekem 5 perc fotózást, akkor az elkövetkező időszakom menyasszonyait pár fotó erejéig meg fogom örökíteni az utókornak.

Persze hogy nem a hivatalos fotós helyett, mert minden tiszteletem az övéké, a kemény munka miatt. Hanem mellette, mert minden szem és minden ember másként lát, máshogy instruál, mást tart szépnek és fontosnak, más ízlése van, egyszóval két egyforma kép soha nem készül - még ha egy ember készíti, sem. Az én fontossági sorrendemben sem a smink áll az első helyen, hanem a tekintet, a szépség, a ragyogás, de mindamellett jól látható legyen az arc, a szem, és nem utolsó sorban a smink is. Elsőre így, sajnos csak röpke öt perc alatt. Ezért is fejet hajtok a hivatásos esküvői fotósok előtt, hogy abból a kevés időből kell a legjobbat megörökíteni! Így, ha a menyasszonyi sminkedet én fogom készíteni, akkor már gondolatban készülhetsz is! Te sem úszod meg!

Smink, fotó: Horacsek Ági www.sminktan.hu

Kulcsszavak: menyasszonyi smink | esküvői smink | sminktanácsadás | sminktanfolyam | menyasszony-beauty |

2013. július 02.

Pár hónapja találkoztam egy hölggyel, aki járt nálam sminktanácsadáson. Megkérdeztem tőle, hogy van-e eredménye a tanfolyamnak. Azt mondta, hogy jobb, mint egy pszichiátriai kezelés. És tény, hogy nem csak a sminkről szól a tanácsadás. Tőlem kapnak egy újfajta szemléletmódot, egy új gondolkozási formát, tippeket, ötleteket az élet más területére vonatkozóan is. Ha éppen gyógyításra van szüksége az embernek, akkor gyógyító lámához küldöm, ha szemműtéten gondolkodik valaki, akkor elmesélem az én élményemet, amin már túl vagyok és nem kell már lencsét hordjak, vagy ha éppen egyforma sorssal áldott meg minket az ég, akkor pont erre vonatkozóan foguk tapasztalatot cserélni. Valamikor pedig én tanulok. Nem is keveset. Persze fő irányvonal a smink! De ahhoz, hogy ennyire felszabadultan, boldogan tudjon mosolyogni az ember, aki ráadásul teljesen civil és még életében nem fotózták, ahhoz muszáj ilyen mélységekbe belemenni, hogy azt hidd, profit fotózom. Én elhinném.

​Smink, fotó: Horacsek Ági www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: sminktanácsadás | sminktanfolyam | gyógyító láma | sminkmester | sminktipp |

2013. május 30.

 

sminktanfolyam sminktanácsadás sminkmester

Nem, nem, ők nem voltak nálam sminktanácsadáson... még. Amikor megtudtam, hogy nem csak egy menyasszonyt kell sminkelnem, hanem lesz még három koszorúslányom, akik mellesleg a menyasszony testvérei, akkor rögvest betettem a fényképezőgépemet a sminkbőrönd mellé, mert ezt a ziccert ki nem hagytam volna! A papa méltán lehet büszke a gyönyörű lányaira!

Ezzel a sorozattal el is határoztam, hogy innentől a menyasszonyaimat lencsevégre kapom. Na nem a hivatásos fotós helyett, mert az esküvői fotózás egy igazán nehéz, komoly odafigyeléssel és tudással járó munka. Ezek a fotók közvetlen a sminkelés utáni pillanatokban készültek, de elterveztem, hogy a menyasszonyról akkor készítek fotót, amikor teljes pompájában tündököl. Igen ám, de mire elkészültem a hölgyekkel, addigra pontosan nulla percem maradt arra, hogy kattintsak. Sajnos a menyasszonyról lemaradtam, de ebből is megtanultam, hogy ehhez előszervezés szükséges!

Viszont a koszorúslányok nem úszták meg. Igaz, visszaszaladtam ezért a kattintásért, de a következő pillanatban már indult is a szertartást, a kastély kertkapuja bezárult, és majdnem ott ragadtam. A vőlegény meg is kérdezte: "Ágika miért nem maradt?"

Smink, fotó: Horacsek Ági  http://horacsekagi.com

sminktanfolyam sminktanácsadás sminkmester

Kulcsszavak: esküvői smink | sminktanácsadás | sminktanfolyam | menyasszonyi smink | esküvői fotós |

2013. május 20.

Modroczky Tímea 2002-ben kért fel a Miss Balaton Szépségverseny lányainak sminkelésére és ezer köszönet neki, hogy mindvégig kiállt a stábja mellett. Pedig igencsak jelentkeznek ilyenkor a szponzorok, akik elküldik a sminkeseiket, tanulóikat, akik pénteken 4-kor végezték el a sminktanfolyamot és dobják a mélyvízbe döntőt sminkelni. Ezért látunk sokszor elfuserált arcokat, szépségüket elvesztett lányokat, fekete körsatíros - pandamacis - szemeket, izzadt arcokat, szájfényes-mázas ajkakat. A profi kéz jegyei mindig látszanak, legyen az smink, haj, styling. Messziről ordít, ha valami amatőr. A szervezésről és az összes többiről nem is beszélve. Nem véletlen volt a Miss Balaton az egyik legsikeresebb produkció egy évtizeden át. Ráadásul itt ismertem meg Magyarország legszebb lányait. Fel sem sorolom, hogy mennyi híresség került ki a siófoki dobogóról.

sminktanfolyam sminktanácsadás sminkmester

Andrea nem lett közszereplő, de most, tíz év távlatában is elmondhatjuk, hogy méltán kapta meg a 2002. év Miss Balaton királynői címet és koronáját. A verseny után még nagyon sokat dolgoztam Andival, legyen az Sylvia secret fehérnemű vagy Aboriginal fotózás, melyet minden esetben Vanicsek Péter fotózott. Andi már akkor többször elmondta, ha lesz esküvője, akkor én leszek a sminkese. Így is lett. 

Ezúttal a fotózást ajándékba kapta a legkedvesebb barátnőjétől, akivel együtt jöttek el, hogy lencsevégre kapjam mindkét szépséget. Határozottan kijelenthetem, hogy szépsége jottányit sem kopott, sőt még gyönyörűbb lett, mint előtte volt. 

Judittól kapta a fotózást karácsonyi ajándékként, aki nyugodt szívvel indulhatott volna ezen a versenyen, de hogy miért nem jelentkezett soha, azt csak ő tudja. Bár a fotók is engem igazolnak.

sminktanfolyam sminktanácsadás sminkmester

Juditról Jackie Kennedy jut eszembe, de nála sokkal-sokkal-sokkal szebb, finomabb vonásokkal. A királynői tartás mindkettőjükre jellemző, ettől lesz valaki még vonzóbb és érdekesebb. Bármikor ránézek erre a fotósorozatra, én magam is elkezdek mosolyogni, mert átüt a fotókon a jókedv, a vidámság, a boldogság, a fiatalság, a szépség. Amikor először megláttam Juditot, elsőnek azt megtanítottam meg neki, hogy a távolülő és kissé lefelé görbülő szemet, hogyan kell pontosan sminkelni, ahhoz, hogy az égvilágon senki ne vegye észre. Az egyik klasszikus szemsminkkel, mely belül világos, kívül sötét, pontosan az érjük el, hogy még jobban kiemeljük ezt a hibát. Ezzel még jobban "szétültetjük" a szemet. Erre szoktam mondani, hogy olyan lesz a hölgy, minta kaméleon, az egyik szeme jobbra, a másik balra néz. Ha még lefelé ívelő forma tetézi, akkor ezt nem csak a felső szemhéjon kell korrigálni, hanem az alsó szemhéj mértanilag milliméterre megtervezett satírozása is elengedhetetlen! Ha neked is ilyen szemformád van és még mindig nem mutatta meg senki a helyes sminkelést, akkor itt az idő. Én ezt a mozdulatot addig fogom Veled kigyakorolni, amíg nem sajátítod el tökéletesen. 

Lehet, hogy én vagyok a számodra megfelelő tanár, és a sors nekem tartogatott ezidáig?

Smink, fotó: Horacsek Ági  http://horacsekagi.com 

 

Kulcsszavak: sminktanfolyam | sminktanácsadás | miss balaton | szépségverseny | jackie kennedy |

2013. május 08.

A kedvenc szombathelyi "csapatom" legfiatalabb tagja Aliz, aki - ha minden igaz - éppen ezekben a napokban írja az érettségi vizsgáit. Ő már abból a generációból való, akik - kis túlzással - számítógéptudással születtek, nem okoz gondot nekik a napi szinten megújuló technikai vívmányok használata, amivel - és néha ami ellen - mi még teljes vállszélességgel küzdünk.

Ergo: aki tiniként jön hozzám sminktanfolyamra, el kell ismerni, őrá jobban ragad a sminktudás is. A mai fiatalok síléccel a lábukon születnek (ezt vizualizálva, most kicsit keresztbe kellett rakni a lábamsurprise), és siklanak a hegytetőről ezerrel, mi meg örülünk, ha a zöld pályán nem törjük össze magunkat. Mert a mi generációnk 30 után jutott el oda, hogy csatoljon két lécet a lábára, ami majdnem olyan, mint a szánkó. Tehát, amíg a 30 pluszos korosztály még fekete ceruzázik, applikátorozik, és rúzst ken pirosító helyett, addig az új generáció bronzosít és pirosít, valamint teljesen természetes a lapos ecset, és a puha, kerek végű ecset használata, amivel tökéletesen lesz kétszer akkora szeme, mint a ceruzával. És ceruza helyett szemhéjporral valamint speciális összetételű anyagokkal kontúrozza a szemét, ami nem csak hogy nem kenődik el, de még 12 óra múlva is ott marad. Ha magadra ismertél, mert még mindig ceruzát használsz, akkor itt a helyed, munkára fel, mert haladni kell a korral! 

(Az én generációmnak halkan:  menj a görgetővel a lap tetejére, kattints az elérhetőségre, írd be a neved és az email címed, a villogó jelet irányítsd a küldök gombra és nyomd meg  az entert - legnagyobb gomb a klaviatúránsmiley

sminktanfolyam sminktanácsadás sminkmester

 

Amikor odaadom az összes fotót, akkor azt kérem, hogy az illető válasszon két fotó, ami neki tetszik, és hozzáteszem azt, amelyik nekem tetszik. Némely esetben teljesen eltér az ízlésünk, mert mindenki más szempontokat vesz figyelembe és nem biztos, hogy ugyanolyannak látjuk magunkat, mint mások. Orsival teljesen megegyezett az ízlésünk, pont azokat a fotókat választotta magáról, amiket én is preferáltam volna. Fontos, hogy az énképünk reális legyen. Szerintem akkor rendben is vagyunk magunkkal.

sminktanfolyam sminktanácsadás sminkmester

 

Most először történt, hogy három lány mellé - akik már volt nálam sminktanfolyamon - került egy olyan hölgy, aki még most volt először. Ha zongorázni tudnám a különbséget a "haladó" és a "kezdő" tudása között, akkor Rahmanyinov egyik művét játszanám . A haladók - akik egy napot voltak nálam - praktikusan előkészülve, könnyedén, ügyesen, gyorsan varázsolták még szebbé magukat. Az új versenyző csak akkor eszmélt, amikor a többiek már szempillájukat festették (az utolsó lépés), ő pedig még csak a felső szemhéj sminkjénél járt. De nem sokáig tartott a lemaradása, mert a sminktanácsadás végére már ő is rendelkezett ugyanazzal a tudással, mint a többiek. Így májusban, stílszerűen csak annyit mondhatok: Timi felsőbb - HALADÓ - osztályba léphet! Üdv a klubban !

sminktanfolyam sminktanácsadás sminkmester

 

Sokan érdeklődnek, hogy helyszínen tartok-e sminktanácsadást? Természetesen igen. Vidéki helyszín esetén előzetes megbeszélések szerint. Elcsábítható vagyok - ebből a szempontból.  Mariannt ragyogása szinte átüt a fotókon, annyira jól érzi magát. Tudja, hogy szép sminkje van, tudja, hogy jó fotók fognak készülni róla, ezért úgy adja át magát nekem, mintha csak az életét bízná rám. Hát ezért szeretem ezt a műfajt!

sminktanfolyam sminktanácsadás sminkmester

 

A Smile Nyelviskola dolgozói pedig már most kössék fel a csipkés népviseletet, mert - nagy valószínűséggel - jövök!

Fotó, smink: Horacsek Ági  http://horacsekagi.com 

Kulcsszavak: sminktanfolyam | smile nyelviskola | kiscsoportos smink |

2013. április 18.

A mostani fotósorozatról eszembe jutott a Allan Pease - Barbara Pease : "A Testbeszéd Enciklopédiája" című könyv egyik bejegyzése, melyet mindig felolvasok a céges sminktanácsadásokon.

"A szemüveg és a smink hatása

A smink határozottan növeli a hiteles benyomást, legalábbis az üzleti életben forgolódó nőknél. Ennek bizonyítására a következő egyszerű kísérletet végeztük el. Négy hasonló megjelenésű női munkatársat szerződtettünk, hogy oktatási anyagainkat árusítsák egyik szemináriumunkon. Külön-külön asztalnál dolgoztak, de hasonló öltözékben. Egyikükön szemüveg és smink is volt, a másikon szemüveg igen, de smink nem, a harmadikon smink igen, de szemüveg nem, a negyediken pedig se szemüveg, se smink. Az ügyfelek odamentek az asztalokhoz, és átlagosan 4-6 percet beszélgettek a programokról a munkatársnőkkel. Amikor eljöttek az asztaltól, megkértük őket, idézzék fel a munkatársnő személyiségét és külsejét, és válasszák ki egy listából a legjobban ráillő jelzőket. A sminkelt, szemüveges nőt magabiztosnak, értelmesnek, tapasztaltnak minősítették és őt találták a legközvetlenebbnek. Némely női ügyfél nemcsak magabiztosnak, hanem ridegnek, arrogánsnak és nagyképűnek is ítélte, ami arra utal, hogy lehetséges riválist láttak benne, ugyanis a férfiak nem értékelték így. A sminkelt, de szemüveg nélküli munkatársnő külsejét és föllépését ugyancsak jónak minősítették, de odafigyelési és kapcsolatteremtő készségére alacsonyabb osztályzatot adtak. A két kifestetlen munkatársnő megjelenése és teljesítménye kapta a legalacsonyabb osztályzatot, s itt nem sokat változtatott a szemüveg léte vagy nem léte sem a minősítésen, sem azon, hogy mennyire tudták a személyüket felidézni. A legtöbb női ügyfél emlékezett, hogy a munkatársnőn nem volt smink, de a legtöbb férfi nem tudta megmondani, hogy volt-e vagy sem. Érdekes módon mindkét sminkelt nőre úgy emlékeztek, mintha rövidebb szoknya volna rajta, mint a smink nélkülieken, ami arra mutat, hogy maga a smink is szexisebb megjelenést sugall.

sminktanfolyam sminktanácsadás sminkmester

A lényeg tehát egyértelmű: az üzleti életben forgolódó nőt értelmesebbnek, magabiztosabbnak és szexisebbnek mutatja a smink, s a legkedvezőbb és legmaradandóbb benyomást a smink és a szemüveg kombinációja kelti a szemlélőben. Kitűnő stratégia ezért, ha üzleti tárgyalásra ablaküveg-szemüveget veszünk fel.” Azt kell mondjam, minden szó igaz. Zsuzsa a fotókon magabiztos, szexis, vonzó, meggyőző, energikus, ragyogó és bármit megvennék tőle :)!

Ha nem az üzleti életben tevékenykedünk, hanem kozmetikusként szolgáltatátást nyújtunk, akkor nagyon fontos, hogy a fotóról köszönjön le az ápoltáság, a tisztaság, a közvetlenség és sorolhatnám. Az első sorozat kifejezetten arra készült, hogy weboldalon bemutatkozó fotóként funkcionáljon.

sminktanfolyam sminktanácsadás sminkmester           sminktanfolyam sminktanácsadás sminkmester

 

Ez alábbi pedig egyszerűen csak a frissességünkről, vidámságunkról, kedvességünkről szóljon.  

sminktanfolyam sminktanácsadás sminkmester

Néha alig tudok választani a fotók közül, annyi sok jó készül. Amikor visszanézzük a fotókat, mindenki az adott szakmája szerint választ, legyen az stylist, fodrász, fotós, sminkes, vagy az adott képen szereplő modell. Én már régen nem azt preferálom, hogy a smink jól látszódjon. Sőt! Átvette az elsőbbséget a tekintet. Az, hogy a modell mennyire varázsol el a pillantásával. Nem árt, ha előnyös a haj is, éles a fotó is és sorolhatnám. Akkor jó a a fotó, ránézünk egy képre, és nem tudunk tovább menni... mert ott marad a szemünk.

Fotó, smink: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com 

Kulcsszavak: sminktanácsadás | sminktanfolyam | testbeszéd | céges fotózás | szemüveg és smink |

2013. április 16.

Fotogén? Vagy nem fotogén?

Bevallom, én smink közben még nem tudom, hogy valaki fotogén-e vagy sem. De abban a pillanatban, amikor belenézek a kamera keresőjében és kattintok, akkor és ott eldőlt. Rögtön lehet látni. Ami azt illeti, mindenkit és mindent le lehet fotózni valahogy, mert a fotogén egész pontosan azt jelenti, hogy "jól fotózható", vagyis a személyek és a tárgyak jól fényképezhetőségét jelenti. Kell hozzá egy olyan személy, aki jól fotóz, de mindenekelőtt jól világít. Mert együttesen adja meg a tökéletes fotót. Ráadásul megtalálni a legelőnyösebb szöget, az a titkok titka!

sminktanfolyam sminktanácsadás sminkmester

De és ellenben! Amikor egy olyan személyt fotózunk, aki addig kissé visszahúzódónak tűnt, de a kattintáskor szinte megelevenedik, mintha a kisördög bújt volna belé, kinyílik, mint a rózsa, felcsillan, mint a fény az árnyak között, na, akkor jön el a varázslat! Legyen az a személy fotogén, nem fotogén, fiatal, vagy érett, nő, vagy férfi, de az, hogy élvezi magát a fotózást, az kétségkívül ordít a fotókról. És ez megszépít, vonzóvá varázsol, kedvesnek mutat, szimpatikussá tesz mindenkit, az tuti biztos. Ha eleve azok vagyunk, akkor pedig a "még" szót tenném elé!

sminktanfolyam sminktanácsadás sminkmester

Olyannyira felcsigázott engem is eme felismerés, hogy rögvest készítettem Eszter sorozatából egy fekete-fehér változatot is. Ezt még persze gyakorolnom kell, mert nem egyszerűen lehúzzuk a fotó színeit, hanem annál sokkal több. A fekete-fehér fotóknak egészen különleges "íze" van, másként látjuk, máshogy értékeljük, kissé drámai hatása van, kissé művészivé alakíthatjuk. Természetesen megosztom a színes verzióját a sorozatnak, pontosabban egy másik négyes sorozatnak, mert a sasszeműek észre fogják venni, hogy nem ugyanazon fotókról van szó, hanem egy másik beállítással készült sorozatról. Mindenki eldöntheti, hogy melyiket szereti.

Fotó, smink: Horacsek Ági  http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: sminktanfolyam | smink | fotogén | sminkmester | fekete-fehér fotó |

2013. április 15.

Búcsúzáskor csak úgy köszönnek el a lányok: "Majd jövünk még!" Ennél jobb végszó nem is lehetne.

Ami azt jelenti, hogy jól érzeték magukat, boldogan jönnek vissza és kellőképpen megfertőztem őket a sminkszeretetemmel, illetve felcsigáztam őket, hogy még több tudásra tegyenek szert. A sminktanfolyamot úgy építem fel, hogy pont elég legyen az egynapos tanítás arra, hogy másnap pontosan úgy el tudja készíteni a sminkjét, ahogy tanítottam. Ha mégsem tudom lebeszélni a következő tanácsadásról, akkor azt javaslom, hogy amikor már kellő számú sminkterméket megvásárolta, elkezdte a gyakorlást és az alapsminkeket biztosan és rutinosan tudja elkészíteni, felmerülnek a technikai kérdések, akkor jöjjön egy haladó sminktanfolyamra - kb fél év, egy év múlva. Volt már erre példa. "Horacsek Ági sminktanácsadására minden évben el kell jönni, mert egészen új dolgokat tanulunk!" 

sminktanfolyam sminktanácsadás sminkmester

Hozzáteszem, ilyenkor már túl van mindenki a "100 új dolgot tanultunk a sminktanfolyamon" és már csak az maradt fent a rostán, amire a hétköznapokban szükséges van, mert ugyebár másnaptól mindenki úgy sminkeli magát szépen, mint ahogy csillag megy az égen! Mert megtanulta. Természetesen ilyenkor már nincs mellettünk a sasszemű, kedvesen szigorú, mindenre odafigyelő sminktanár, aki felügyel minden egyes mozdulatunkra és ki is javítja! Itt már mindenki saját egyéniségére és stílusára formálhatja a technikáját, vagyis megszületik  "a" sminktechnikánk. Időről-időre kophat a tudásunk, de remélhetőleg gyarapodik is, mert onnantól kezdve mágnesként vonzódunk a sminktermékekhez, bemutatókhoz, képekhez, mert érzékenyebb lett rá a szemünk! Vagyik a sminktanácsadás nálam egy igazi BEAVATÁS! Ez körülbelül olyan, mint amikor veszel egy bizonyos típusú autót, és onnantól észreveszed, hogy mennyi ugyanolyan típusú autó futkározik, pedig addig szinte alig láttál.  Innentől észrevesszük, ha egy fotón valakinek rossz a szemöldöke, mert annyit beszéltem róla,  hogy már a fülünkön jön ki. Észrevesszük azokat az apró trükköket, amik eddig láthatatlanok voltak számunkra! Különbséget tudunk tenni a szép smink, vagy a rossz között.

És mikor szép a smink? Akkor, ha valakire, akit ismerünk, egyszer csak ránézünk (lehet fotó is) és azt látjuk rajta, hogy életében nem volt még ilyen szép. Akkor nagy valószínűséggel:  jó a smink!

sminktanfolyam sminktanácsadás sminkmester

Néha kicsúszunk az időből, ha nagyon sok a kérdés. Most sem volt idő a "Nekem hogy állna a piros száj és a bordó?" - kérdésre. De a technika mindenért kárpótol. Norcsinak készítettem egy photoshop verziót, ahol megnézhette, hogy melyik szájszín hogyan változtatja meg az arcát. Tény, sokan a natúrhoz közeli színeket választják a hétköznapokra, de fotókon az élénkebb, erősebb szín sokkal jobban mutat.

Fotó, smink: Horacsek Ági  http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: sminktanfolyam | sminktanácsadás | beavatás | esküvői smink | alapsmink |

2013. április 05.

Vicces az a helyzet, amikor egy olyan hölgyet kell lencsevégre kapni, aki általában a kamera mögött áll. Egyrészt könnyű is, mert segítheti az ember munkáját, mivel pontosan tudja a profi fogásokat. Másrészt nehéz is, mert nem szokta meg, hogy őt fotózzák. Én viszont azért szeretem, mert közben tudunk "szakmázni", vagyis oda-vissza felvetünk, értékelünk, megemlítünk olyan szakmabeli fogásokat, ami a másik segítségére lehet.

Bea, esküvői fotózásokon vesz részt, így többször emlegettem a "menyecske" szót. Mondhatom, hogy az esküvő mindkét szakmának az egyik legnehezebb válfaja. Bea munkáját a http://www.molnarteskuvo.hu oldalon nézhetitek meg.

Az esküvői sminkről tudnék egy-két mondatot említeni. 5 éve működik a http://www.horacsekagi.com weboldalam, és innentől számítva jelentősen megszaporodott azon menyasszonyok száma, akik engem választottak e jeles napra. Egyre több olyan hölgy van, aki az igényes, de főleg a tökéletes sminknél alább nem adja. Azt nem kell felsorolnom, hogy miért legyen a smink tökély, de a legfontosabbakat csokorba szedem. Videó fogja követni minden pillanatunkat, de nem mindegy, milyen fényviszonyok mellett történik, illetve hogyan láthszódik majd a smink. Fotós fogja rögzíteni az összes kihagyhatatlan mozdulatunkat, érzéseinket, gondolatainak, hangulatunkat, szintén kiszámíthatatlan világítás közepette. A násznép nem csak 30 cm-es távolságról fogja vizslatni sminkünket, hanem templomi esküvő esetén duplán fogja érinteni arcunkat (még ha csak érintené) ráadásul mindkét oldalról. Ergo: legyen a smink strapabíró, hogy még hajnalban is tartson, mikor az utolsó vendég még egy alkoholgőzös puszit nyom ránk búcsúzóul. Ez csak akkor kivitelezhető, ha profi termékekkel dolgozik a sminkes. Legyen a smink finom, láthatatlan, természetes! Sokszor látom, hogy a menyasszony kissé túlsminkelt, mint aki nem is a templomba készül, hanem egyenesen – bocsánat – a kuplerájba! Ezt csak akkor tudjuk kivédeni, ha annyi próbasminkre megyünk, ahány csak szükséges. Ha szerencsések vagyunk, akkor már az elsőnél megállhatunk. Feleljen meg a smink az összes fényviszonynak, ami igazság szerint szinte lehetetlenség. Én a fotót tartom a legmaradandóbb és a legtöbbet szem előtt levő emléknek, így leginkább a fotóra dolgozom, de előtte a fotóssal konzultálok világítás ügyben. Sőt, egyenesen megnézem a weboldalát, hogy milyen stílusa, ízlése, szokása van! 

 

 

ruha: http://www.voila.hu             fotó: http://www.theweddingphotographer.hu 

Mit kell néznünk, ha már kiszemeltük az esküvői sminkesünket?

Az internet korában ki sem kell mozdulnunk otthonról, hogy egy jó sminkest találjunk. Sokszor az ajánlás a legcélravezetőbb, de fontos, hogy ki mondja, és hasonló-e az ízlésünk vele. Ha nincs ilyen, akkor jöhet a böngészés a google keresőjében a sminkes, esküvő sminkes, de leginkább javasolnám, a sminkmester szavakra! Ha igazán részletesen szeretnénk jó pár sminkes repertoárját megtekinteni, akkor a http://www.sminkes.lap.hu –t javaslom. Konkrétan A-Z-ig, szinte az összes sminkes weboldalát fellelhetjük. Tüzetesen nézzük meg, hogy a kiszemeltünk milyen munkákban vesz részt, és mit sugall a weboldala. Van-e referenciája, és azok milyen jellegűek? Van-e a galériájában, fotógyűjteményében menyasszony, illetve ha van, akkor mennyire igényes a smink illetve a fotót.  Árajánlatkérésünkre milyen hangnemben írja a levelet, milyen árakon dolgozik és mennyire ad pontos információt? A ködösítésnél már baj van. Pár mondatból kitűnik, hogy mennyire alázatos, nagyképű, öntelt, kedves, szerény, profi, kezdő vagy csak egyszerűen tökéletes a számunkra! Szoktam emlegetni, hogy a hölgyeknek működik a hatodik érzékünk, tehát nem kell hozzá nagy varázslat, hogy egy csapásra megérezzük a nekünk megfelelő, részünkre elrendelt sminkest!

ruha: http://www.raviacouture.hu               fotó: Schumy Csaba

Hogyan csinálom én? 

Nálam a próbasmink 2-3 óra! Végül is összecsaphatnám 45 percbe is, de az nem én vagyok. Még ha konkrét elképzeléssel jön hozzám valaki, még annak is képes vagyok megváltoztatni a bombabiztos és megváltoztathatatlan sminktervét, ha azt nem egyértelműen előnyösnek ítélem meg. Nem egyféle sminket kapnak a menyasszonyok, hanem egymásra épülő, szinte végtelen számú sminket, attól függően, hogy milyen elemeket szeretne kipróbálni. A menyasszonyok törődését, a hímes tojás készítéséhez tudnám hasonlítani. Legyen a sminkes alázatos, kedves, profi és tartsa tiszteletben a menyasszony minden olyan kérését, mely az ő szépségét és közérzetét szolgálja. Ilyenkor a menyasszonyok egy furcsa burában vannak, vagy más földgolyón érzik magukat, és szinte egy végtelen eufórikus állapotban vannak egészen addig, míg az újdonsült férj a karjában át nem viszi őt azon a bizonyos küszöbön a boldogság szentélyébe. Én is voltam menyasszony, én már csak tudom!

 

Kulcsszavak: esküvői smink | sminktanfolyam | esküvői fotó | sminktanácsadás | menyasszony |

2013. március 29.

Mester és Múzsája

sminktanfolyam, sminktanácsadás, sminkmester

 Fotó: Horacsek Ági

"Nézzétek, a Mester és Múzsája!” Ezzel jellemezték kapcsolatunkat pár évvel ezelőtt, amikor egymással összenőve csicseregtünk végig Annával egy Belmondo koncertet úgy, mintha rajtunk kívül az ég világon senki nem lenne ott. De még a zene sem zavart, pedig szeretjük. Ő Zsiros Anna, akinek modellkarrierjét 15 éves kora óta kísérem figyelemmel. Joggal lehet ismerős nem csak a neve, de az arca is, mert megszámlálhatatlan reklámfilmben szerepelt már, illetve katalógusfotókról nézett ránk olyan csábosan, hogy ész nélkül rohantunk megvenni minden olyan réklit, pendelyt és portékát, amit éppen viselt vagy reklámozott. Nem csak a Keno számokat hallhatjuk tőle nap, mint nap, de személy szerint kéthetente a szerdai Skandináv lottónál is szuggerálom, hogy csak egyszer – csak egyszer! – mondja ki a 7 legkedvesebb számomat.

Sminkelés alkalmával sokszor hozom őt fel példának, ugyanis Anna a tipikus megtestesítője annak, hogy azért mert gyönyörű valaki, nem mindegy milyen sminket készítünk. Legalábbis neki nem mindegy. Lehet valaki szép azzal együtt, hogy bizony figyelembe kell venni pár olyan dolgot, melynek korrigálása nélkülözhetetlen. Csak egy példát mondok, duzzadt szemhéj (és nem az ödémától, hanem a genetikától!). Ha normál állapotban nem látszik a mozgó szemhéj, és sokkal teltebb, húsosabb a szemöldökcsonton fekvő terület, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy ezeknek a hölgyeknek többnyire kicsi a szemük, amit a szem körüli terület duzzanata eredményez. Ezt árnyékolással tudjuk ellensúlyozni, vagyis olyan mértékben kell felvinni a mélyítő vonalat, hogy eltűnjön a felesleges szemhéj. Ezt persze nem világossal és nem fényessel! Akkor lesz csak igazi röhögés! Részletes magyarázattal és lépésenkénti bemutatással tanítom meg azoknak a hölgyeknek, akik hasonló problémával küzdenek. Lehet mondani, hogy Anna is küzd, amennyiben olyan sminkest kap, akinek fogalma sincs sem a szemformákról, pláne nem az ezt ellensúlyozó smink trükkről.

Fotó: Hultai Gergő

Annát a 2002. évi Miss Hungary szépségversenyen ismertem meg. Egy sminkes megjegyezte róla, hogy nagyon szép, de pénzt kér azért, hogy sminkversenyhez adja az arcát. Meg is döbbentem, és egyből szimpatikussá is vált, de nem a sminkes, hanem Anna. Az én nézetem az, hogy az a lány, aki szép és sminkversenyre hívják modellnek, a versenyig többször „szétsminkelik” az arcát, oda kell vitorlázni a helyszínre saját költségén, órákat kell áldozni az életéből, az igenis kérjen érte pénzt! Vagy kapjon érte szolgáltatást, vagy szívességet, de ne ingyen használja őt az, akinek szükséges van sminkmodellre. Kiderült, hogy Anna egy kedves, elbűvölő lány, ráadásul vérprofi, aki tisztában van az értékeivel és tudja, hogy mennyit ér. Íme, a weboldala: http://annazsiros.com Ebben a szakmában sokszor találkozom azzal a jelenséggel, hogy az illető nem tudja, hogy miben erős és milyen képességgel rendelkezik, ezáltal hogy lehet fogalma arról, hogy mennyi a munkájának az értéke? Saját magunk megítélése és helyes pozicionálása az első lépés a profivá válásunkhoz. Külföldiek sokszor elcsodálkoznak, hogy a magyarok mennyire nem értékelik magukat.     

Pár évvel később újra összeosztottak minket egy munkába és Anna megjegyezte, hogy azóta sok sminkessel találkozott, de az én sminkelésem és technikám számára a favorit. Ennek örömére – onnantól – még jobban összefonódott az életünk. Amikor lehetősége volt, vitt magával sminkesnek. Nagyon sokszor kértem fel sminkmodellnek, és CSERÉBE én is elmentem neki olyan munkákba, ahol neki volt szüksége egy jó sminkre. Ergo, Annáról annyi fotóm van, mint senki másról. Megjegyzések is szárnyra keltek, hogy „Horacsek mást már nem is tud sminkelni, csak a Zsiros Annát”. Ilyenkor annyira mosolygok, mert végül is szeretem, ha foglalkoznak velem. Az már régen rossz, ha a kutya sem figyel rád!

 

Fotó: Dala Gábor, Szépítész Magazin

A Sminkmodell

Sokszor keresek beauty-fotózásra megfelelő modellt. Hogy milyen számomra a tökéletes? Nekem az a nagybetűs ARCMODELL, akinek telt, érzéki, dús szája van. Ez az alap. Lehetőleg legyen kicsi és formatervezett orra. A tetovált szemöldök kizáró ok, formáját tekintve csak annyi a kívánságom, hogy passzoljon az arcformájához, de legalább is tudjak belőle „emberit” formázni, rajzolni. Arcforma – szinte – mindegy, inkább az arc csontozatát figyelem. Az ovális az ideális, de a széles, karakteresebb arcforma az egyik kedvencem. Lehet kicsit szögletes is, és imádom, ha az arccsont finoman kiemelkedik az arcból. Ha szemszín, akkor a világos a nyerő. Benkő Sanyi fotós barátom mondta, „Ági, beauty fotózásra nem lesz jó a barna szemű lány”. Én addig-addig ragaszkodtam a barna szemű modellemhez, míg végül lefotóztuk az anyagot, de aztán meg kellett ismételni a fotózást – többek között – a szemszín miatt. (De ezt a barna szemű projektet még nem adtam fel). A szem formája akkor ideális, ha normál, előre néző pozícióban látható a mozgó szemhéj. A két szem pontosan egy szemtávolságra legyen. A külső szemzug inkább magasabban álljon, mint a belső, magyarán, inkább mandulaforma legyen, mint sem lekonyuló. Megjegyzem, sminkeléssel kiválóan lehet korrigálni a lefelé tartó szemformát. Igen, ezt hívjuk szomorú kutyaszemnek, de kiváló sminkes barátnőm még találóbb nevet adott neki: bús kutya szem. Véletlenül sem szeretnék ezen viccelődni, de ha képekben gondolkodunk, akkor nekem pedig Mickey egér homlokom van, amit a hajtő formája miatt nevezek így. Növesztettem is rá frufrut. A magas homlokot amúgyis árnyékoljuk!

Mindezek ellenére, ha a tökéletes modellem képtelen érzelmeket kifejezni az arcával vagy a szemével, akkor kár a gyönyörű pofi és minden tökéletes arcrészlet. Non plus ultrának azt nevezem, ha a fenti tulajdonságok hiányában is képes egy hölgy olyan átütő pillantást vetni a kamerába, mellyel minden szemet behomályosít, ami belenéz az fényképező keresőjébe. Lepődtem már meg.

Anna – majdnem – rendelkezik a fenti tulajdonságokkal mindegyikével és a kamerabűvölés sem áll messze tőle. Igazi bika lány, akinek a Vénusz a bolygója – én már csak tudom – magam is az vagyok. Megkértem, hogy az egyik beszélgetős jambori-nk alkalmával, készüljön úgy, mintha fotózásra jönne, mert vettem egy új lámpát és szeretném letesztelni. A nap tanulsága: Fotózás előtt soha, de soha nem menjünk masszíroztatni, mert akkor a hajunknak annyi! Végtére is mehetünk, mert ha van otthon kenyerünk és hagymánk, akkor kész a reggeli!

  

Fotó: Handras és Benkő Sándor

Ha fotózom is, a smink készítése már egy kicsit feltart, mert pezseg a vérem a fotózásra várva. Közelíti a százat az a szám, ahányszor én már sminkeltem Annát, tehát a rutin szó, itt már elcsépelt. Ezalatt már bőven volt ideje megtanulni magát sminkelni, de olyankor csak mutatni tudom a sminkelési trükköket. Ennek ellenére Anna is volt már nálam sminktanfolyamon, mert amikor a saját arcod kell sminkelned - az én segítségemmel és irányításommal - az az igazi tanulás. Akkor rögzülnek azok a mozdulatok, kéztartások, ecsetfogások és sorolhatnám, amiket soha nem felejtesz el.  Natúr sminkkel kezdtem, de utána készítettem egy erősebb, füstösebb sminket. Az első képsorozaton látszik a különbség, hogy a negyediknél mennyire más az arc. Sokkal kislányosabb és bájosabb. Az erőssel pedig igazi démon vált belőle. Az egyik legfontosabb, amit figyelembe kell venni a sminkelésnél, hogy milyen szeretnék lenni, mivé szeretnénk válni? A színészeknél nem csak a jelmez és a haj, hanem a megfelelő maszk illetve smink is segít a szerepe megformálásában!

Még így is, hogy barátnőről van szó, rájöttem, hogy nem mindegy, miről beszélgetünk smink közben, mert kellőképpen le tudjuk egymást horgasztani, ha kellemetlen sztorikat hozunk fel, mert elvesszük a másik kedvét még az élettől is, nem hogy a fotózástól. A modelleknek tényleg gombnyomásra megy a pózolás, de mégis, idő kell ahhoz, hogy teljesen átadja magát és a lelkét a fotósnak.

A tesztről csak annyit, hogy maradok a természetes fénynél, mert annál szebb és lágyabb nincs a földkerekségen. 

Kulcsszavak: sminktanfolyam | zsiros anna | múzsa | sminkmodell | beauty |

2013. március 15.

10 évvel ezelőtt, a Szuperbuli felvételén ismertem meg Szilvát. A produkció egyik beugró sminkese voltam. Jöttek sorban a fellépő művészek.   Egyszer csak megfogta a vállam valaki, és megkérdezte, hogy mikor jöhetne sminkre hozzám. Ő volt Péter Szabó Szilvia.

Pár hét múlva leadták az adást, és szinte le sem tudtam venni a szemem arról a bejátszásról, melyen Szilvi énekelt. Az operatőr olyan közeli arcot mutatott róla, hogy szinte még a pórusok is látszódtak. Boldog voltam, mert ritka az, hogy minden közrejátszik ahhoz, hogy szép és hibátlan sminket lássak. A jó világítás az egyik alapfeltétel. Akkor még – tíz éve – elsőre a sminket láttam meg, és csak utána a személyt. Az sem árt, ha valaki szép, ráadásul fiatal, de még ennél a felállásnál is bukhat a végeredmény. A legfontosabb, hogy a művésznek legyen olyan képessége, hogy a néző azt higgye, neki énekel, nem pedig a kamerának. Másnap csörgött a telefon és Péter Szabó Szilvia jelentkezett be, hogy megköszönje a munkám. „Jövő héten forgatjuk a következő klipünket”… folytatta, de befejezni nem tudta, mert belekérdeztem, hogy „Csak nem én leszek a sminkes?” „De, szeretnénk felkérni, mert a Nox managere is megnézte a felvételt és azt mondta, hogy életemben nem voltam még olyan szép, mint tegnap, tehát innentől Te leszel a csapat sminkese”. Itt az „innentől” szón van a hangsúly, mert azóta 10 év eltelt, de tényleg senki mással nem dolgoztak, csak velem. Engem hívtak az összes klipforgatásra, magazinok címlapfotózásához, kisebb és nagyobb munkákra, de még Kijevbe az Eurovíziós Dalfesztiválra is vittek a csapat oszlopos tagjaként, amelynek a nézettsége meghaladta 100 milliót. 

   

Azt most nem is elemezném, hogy milyen eufórikus hangulat uralkodott és micsoda élményben volt részem 2005 májusában, mert az egy külön fejezetet igényel. De azért nem tudom megállni, hogy a szállodában való készülődésről, a stábfotóról, a teltházas sportcsarnokról és gyönyörű Szilváról ne tegyek fel egy-két backstage fotót.

   

Rengeteget forgattunk együtt. Bár nagyon sokféle sminket nem tudtam kipróbálni rajta, mert többnyire hasonlókat kértek, kisebb-nagyobb eltéréssel. Egy nagyon különleges smink elkészítésére a "Még egy perc" klipben volt lehetőségem, melyben azt kérte a rendező, Tóth Gergő, hogy az eddigitől teljesen eltérő készüljön. Az arc legyen fényes, a szemfestés világos, fehér és az is fényes, a száj élénk, ami a világítástól még intenzívebb lett, az arc árnyékolását emeljem ki. Ugyanis egy olyan világítási technika lesz, mely inkább hátulról, illetve oldalról fogja Szilvát bevilágítani. A fényes arcnak és testnek azért van nagy szerepe van, mert olyan hatást kelt, mintha bábu lenne. Ez azért szokatlan, mert a filmnél pont a matt hatásra törekszünk. De vannak kivételek, például ez esetben! Kék kontaktlencsét kapott Szilva, melyet hősiesen viselt, ugyanis aki nem hord rendszeresen lencsét, annak végig kibírni egy 12-14 órás forgatást, nem kis teljesítmény. A haj is extra volt, ugyanis nem a saját haját készítette el a fodrász, hanem formára vágott, szintetikus, fehér anyag jelentette a frizurát. Rendező: Tóth Gergő, Kimera produkció

     

Egy másik különleges sminket akkor készíthettem, amikor egy ősi magyar motívumot kellett kiraknom a swarovski kristályokkal. "Nem lesz több tánc" című klipjükben. Rendező: Tóth Gergő, Kimera produkció

  

   

Fotó: Vígh Csaba, http://www.chabaphoto.com

A közös munka során igazi barátság szövődött Szilva és köztem, így volt lehetőségem meglátni Szilva nem csak a szép, tökéletes és gondtalannak tűnő oldalát, hanem az érzékeny, gyakran sebezhető, de a bajban is kemény és erős lányt is. Pár napja itthon volt és kértem, ha van ideje, ugorjon el hozzám, mert fotót készítenék róla. Megetettem, megitattam – mint általában mindenkit – smink közben dumcsiztunk – mint mindig – és nekiláttunk a fotózásnak. Hát igen! Ahogy meg tudja igézni a kamerát, szinte süt a tekintete a fejem hátsó részén. Ilyen nyílt, tiszta tekintetet, csak olyan személy tud produkálni, akinek a személyisége is az. Instruálni sem kellett, mert „egy kattintás, egy mozdulat, egy kattintás, egy mozdulat” neki természetes volt. Amikor leválogattuk a fotókat, azt kellett megállapítanom, hogy szinte mindegyik jó. Rögvest kiretusáltam egyet, amit feltett azonnal a facebook oldalára a 6000 rajongó tiszteletére. http://www.facebook.com/szilviaofficial?ref=ts&fref=ts  Itt tartja a kapcsolatot a követőivel, és bizonyíthatom, hogy nem admin készíti a bejegyzéseket, hanem saját maga. Ugyanis amit sminkelés közben szervezkedett, azt csak azért engedtem meg neki, mert neki mindent szabad, rosszalkodni is és feltartani is! 

sminktanfolyam, sminktanácsadás, sminkmester

Fotó, smink Horacsek Ági

Egy órán belül kapott is a fotó 500 lájkot, de mostanra az 1000-t is túlhaladta. Persze nem a fotó érdemelte ki ezt a számot, hanem Szilva. Egyszerűen imádják. Szeretik, mert természetes, szeretik, mert nem hivalkodó, mert valódi és igazi, szeretik, mert kedves, okos, arról nem is beszélve, hogy gyönyörű hangja van és rendkívül tehetséges. Most fog megjelenni a legújabb albuma, melyet komoly zeneszerzők jegyzenek, de a legfontosabb, hogy Szilva írja a dalokat. Ez a tehetség! Szívből szorítok neki. Egyszerűen megérdemli a legjobbat!

Kulcsszavak: péter szabó szilvia | nox | sminktanfolyam | eurovision | sminktanácsadás |

2013. március 10.

Szilvinek jelenése lesz a héten egy fontos produkcióban, - utólag már leírhatom, hogy a Heti Hetes műsorban - így felugrott egy sminkre hozzám. Bejelentettem neki, hogy úgy készüljön, hogy le fogom fotózni, ha már harci díszben pompázik. Állítólag ma van az utolsó havas napunk(02.22), így megint derítésként használtam a havas tájat - bár a terveim szerint egyórás csúszással sikerült, amikor már fényből alig-alig volt. Szilvának nem is kellett volna bejelentenem a fotózást, mert bármikor, bárhol képes olyan csábos pillantást vetni, melyet itt láthattok. Kíváncsian várom a kamerás felvételeket, mert tv-ben szerepelni - reflektorok fényében, pár fokkal melegebb helyen, ahol még az is izzad, akinek életében nem gyöngyözött a homloka - nem egy szokványos elfoglaltság. Sminkelni is úgy szoktam a tv felvételekre, hogy megnézem a világítást. Reflektor lesz-e, indirekt fényeket használnak, honnan kap derítést az arc - ha egyáltalán kap - és stb?

sminktanfolyam, sminktanácsadás, sminkmester

Magony Szilvit - majdnem - azóta ismerem, amióta elkezdtem a sminkes életemet. Azóta tizenév eltelt, de ő ugyanúgy néz ki, mint amire az első találkozáskor emlékszem. Többször összefonódott már az életünk, legyen az katalógus-fotózás, szépségkirálynő választás, rendezvény, divatbemutató, vagy akár a weboldala készítése kapcsán, http://www.magonyszilvi.hu

A legmaradandóbb élmény mégis csak az a törökországi fotózás volt, amit nem felejtek el, amíg élek. Csak azért vállaltam el, mert Pitrollfy Zoli volt a fotós, és én még vele addig nem dolgoztam, de nagyon szerettem volna - ugyanis ő volt az egyik legfelkapottabb divatfotós abban az időben - akkor írtunk 2003-at (?). Zoli egyébként akár helybélinek is beállhatott volna, mert a fekete hajával, bronzos-barna bőrével és a világító zöld szemével, pont ugyanúgy nézett ki, mint a török származású szupersztár Tarkan - legalábbis Törökországban az volt (lsd bal alsó). Az egyik legviccesebb pillanatot sikerült is megörökíteni, amikor a két fegyveres őr simán átadta a géppisztolyt Szilvának és Évinek. Még szerencse, hogy a lányok nem beépített terroristák. De ha ezt a fotót elküldeném a parancsnokuknak ....

 

 

"7 nap fotózás, amiből pár napot fotózunk, a többit elnyaraljuk" - mondta a külföldi megrendelő, akit azóta is emlegetünk az anyukájával együtt. Nem, hogy kicsit nem nyaraltunk, de egyáltalán semmit sem. Igaz, egy ötcsillagos szállodában tengettük hétnapos ottlétünket a Magic Life szállodalánc jóvoltából. Vakhajnalban keltünk, ugyanis Bécsből repültünk Antalyába. Délutáni érkezésünk után kaptunk egy-egy szendvicset, amit egy szuszra letoltunk a torkunkon. Az enyémben volt egyetlen egy salátalevelecske is. Bevillant az agyamon, hogy vajon megmosták-e? Ez másnap reggel újra és újra bevillant, amikor kétperces fájások közepette megszültem egy-egy hányást vagy hasmenést, de volt úgy, hogy egyszerre a kettőt. Olyan gyomorfertőzést kaptam, hogy vittek a legközelebbi kórházba 24 órás infúzióra. Amikor beszúrták a karomba az infúzió tűjét és otthagytak az ágyon, elkezdtem vizualizálni, hogy mi lesz, ha rámjön a "szülés"? Jött is, így sok időm nem volt a képalkotásra. Azzal a kezemmel, amibe beleállt a tű, megfogtam a görgős állványt, amin lógott az infúzió, és tolni kezdtem a wc felé. A másik kezemmel végeztem – egy kézzel, paródiába illően – a wc-n végzendő rutin feladatokat, úgy, mint a bugyi letolása, papír letépése és használata és minden, de inkább innentől az olvasó a képzeletére bízom. Hát nem röhögtem! Mr. Bean kedves történetei jutottak eszembe és gondoltam, mekkora poén lenne egy sarokba elhelyezett kamera! A szerencsém, hogy kötöttem biztosítást, ugyanis ez a röpke kórházi ellátás 150.000 Forintba került…volna. Megmondtam az orvosnak, hogy az 5 flaska infúzió után, hajnal 4-re vigyenek vissza a szállodába, mert nekem muszáj kisminkelnem a három lányt. De még éjjel felszökött a lázam 39 fokra, a kontaktlencsém pedig beleszáradt a szemembe. Kínok közepette, hol beájultam a fájdalomtól, hol felkeltem rá. Kikelni sem tudtam az ágyból, nem hogy sminkelni. De valamilyen erő megszállt, mert miután hajnalban visszavitt a betegszállító, a három modell lányt úgy sminkeltem ki, hogy ültem (roskadtam) a fotel karfáján, és minden idegszálammal koncentráltam a feladatra. Sikerült.

Napról-napra egyre jobban lettem, de azért rettegtem a gondolattól, hogy mi lesz, ha terepre megyünk (mármint tengerpartra és egyéb gyönyörű helyszínre), és rám jönne a szapora, akkor mi lesz? Gondoltam, kiszemelek egy hercig sziklát, vagy egyszerűen berobbanok a türkiz színű tengerbe, ami tőlem kap egy barnás irrizáló árnyalatot. Szerintem a betegség, ha muszáj elmúlik. Olyan lehet, mint az a színész, aki felmegy a színpadra, és onnantól kezdve nem beteg, nem köhög, nem lázas, nincsenek szükségletei. Nem fáj, nem vérzik, elmúlt – tanultuk agykontrollon! Szóval elmúlt. Nem lenne Törökország, ha nem lettek volna kisebb-nagyobb problémáink. Mint például, feltörték a mikrobuszt, amivel szállítottak minket. Persze benne volt a lányok értékei. Olyan helyen állt meg a török „bennevanasimliben” sofőr, hogy „véletlenül” nem látott semmit, miközben 30 méterre a tengerparton fotóztunk. Na persze azt látta a sasszemű-vakegér, ahogy a lányok a fürdőruhákat váltogatták! Arra volt esze a nyomorultnak! Meg hogy leadja a tippet, hogy melyik az a mikrobusz, amit ki kell rámolni. Sajnos nem tudtunk mit tenni, pedig a turistarendőrségre is elmentünk. Szerencsémre az én értékeim nálam voltak, mert én ebből a szempontból aggódó típus vagyok, de én inkább azt mondom, hogy előre felkészülök mindenre. Biztos, ami tuti!

   

Nap végén azért voltak szabad óráink, ekkor kicicomáztuk magunkat és bevonultunk a "city"-be. Szerintem elköltöttük, az összes akkor keresett pénzünket "márkás" "eredeti" táskákra és társaira. De hogy mennyire szeretik a magyar lányokat a törökök, azt az első kép igazolja. A második fotón látszik, hogy az eredeti kétágyas szobából csináltunk háromágyasat. Átcipeltük az egyikszobából a másikba, mert nem akart egyink sem egyedül aludni. Az ajándékot nem a sóher megrendelőtől kaptuk ám, hanem a szobához járt, illetve a "csomaghoz".  A harmadikon bemerészkedtem a három bombázó fürdőruhás modellány mellé, és úgy pipiskedek, mintha én lennék a sztár. Halkan megjegyzem, 10-15 cm-rel vagyok törpébb a sudár modellektől, de 10 évvel idősebb! Csak a rend kedvéért a díszes társaság, balról jobbra. (Horacsek Ági, Rózsa Évi, Szabó Erika, Magony Szilvi).

Slusszpoénként, csak annyit, hogy soha nem láttam az ott készült katalógusfotókat. Már a fürdőruha márkájára sem emlékszem, de hogy ezt a pár napot nem fogom elfelejteni soha, az biztos! 

Kulcsszavak: magony szilvi | katalógus fotózás | sminktanfolyam | törökország | Heti Hetes |

2013. március 08.

sminktanfolyam, sminktanácsadás, sminkmester

Vannak olyan hölgyek, akik a sminktanfolyam után egyenesen a lelőhelyre robognak a zsákmányért. Eszük ágában sincs hazamenni, hanem az egyik sminkboltba viszi őket a lábuk, de van olyan, aki az összes helyre szeretne elmenni, de nem szép sorjában, hanem egyszerre és még aznap. Én sem bírnám ki. Az a típus vagyok, aki "Adj Uram Isten, de most rögtön!" Várni, azt nem tudok. Ha valamit  fejembe veszek, akkor elszáll minden fáradság, lustaság, éhség, szomjúság, és akkora erő száll belém, hogy  a hegyet is el tudnám tolni. Látom a lányok szemében, hogy ki az aki hasonszőrű, és nem nyugszik. Tanulás szempontjából ez sokkal célravezetőbb, mert még friss a tudás. Másnapra már kikopik az ismeretanyag, nem is beszélve arról, akik napokat illetve a heteket várnak a beszerzéssel. Ráadásul másnap már hasznosítani is tudják a sminkleckéket. Azt vettem észre, hogy akik cégeknél dolgoznak vezető beosztásban, azoknál szinte 100%- , hogy másnap így fogja magát sminkelni.

Pár éve az egyik magazin főszerkesztőjének illetve két szerkesztő kolleganőjének csináltam egy sminktanácsadást. Másnap úgy történt, hogy a Sanomában volt dolgom, és véletlenszerűen összefutottam a főszerkesztővel. Szinte pont ugyanúgy volt kisminkelve, mint amit előző nap készítettünk el. Majdnem rákérdeztem, hogy ez még a tegnapi-e, de nem volt időm, mert boldogan újságolta, hogy ezt ő készítette és jó-e? Ilyenkor annyira büszke vagyok ezekre a hölgyekre, mintha mind az én gyerekem lenne, és éppen ötös kaptak volna valamely tárgyból. Akik nálam jártak, egész egyszerűen úgy hívom őket, hogy az én lányaim. 

Fotó, smink: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: sminkbolt | sminktanfolyam | sminktanácsadás | lelőhely | Sanoma |

2013. február 11.

 

Vannak hölgyek, akik egyszerűen érzik a kamerát. Persze könnyű úgy, ha valaki modellkedett korábban, amit rögtön, az első kattintásnál észreveszek. Bár ettől függetlenül, ezek a hölgyek tudják mi áll jól nekik, melyik pozíció a legelőnyösebb, milyen legyen a tartásuk, hogyan szép a kézfej, hanyag eleganciával tudnak mosolyogni a kamerában úgy, mintha a gépet akarná elcsábítani. Egy kattintás, mozdul, egy kattintás, újra mozdul, pozíciót vált. Amikor profi fotósokkal dolgozom, akkor még nekik is leesik az álluk, ha a modell magától, minden kattintás után új pózba áll be, anélkül, hogy instruálnák. Ilyenkor néha vissza szokott kérdezni a modell: "Egyáltalán jó, amit csinálok?" Mondanom sem kell, hogy a fotós, csak azért nem szól, mert élvezi, hogy profi modellel dolgozhat és nem akarja elrontani a varázslatot! Most egy kicsit így éreztem magam én is, bár itt már túl vagyunk a sminktanácsadáson, ami után eléggé elfáradtunk. A tegnapi havas táj, ami beragyogott az ablakon, gyönyörűen derítette fel az arc minden árnyékát. De nem ez az ereje a fotóknak! A kecses mozdulatok, a finom mosoly, a laza kéztartás, a szuggesztív tekintet, mind-mind hozzájárul a jó portréhoz. És a sminket nem is említettem :)! Ráadásul csak az egyik oldalát sminkeltem én... tudjátok, a másik felét a modell saját maga!

sminktanfolyam, sminktanácsadás, sminkmester

Amikor sminkelek valakit, megformázom az arcát, a szemét, a szemöldökét, az orrát. Néha szinte a csontokat is "átrendezem", pusztán az árnyékolással és highlighterrel - azaz világos derítéssel.  Aztán előbb-utóbb mindig rájövök, hogy valakire emlékeztet az illető, vagy hasonlít rá. Sokszor elnevezem a lányokat  hírességekről, sztárokról. Éviről Catherine Zeta-Jones jut eszembe, de kicsit Angelina Jolie szájjal felfegyverkezve.

sminktanfolyam, sminktanácsadás, sminkmester

Fotó, smink: Horacsek Ági  http://www.horacsekagi.com

Évi a kolleganőjével jött el a sminktanfolyamra, akivel teljesen más karakter, nem csak külsőségekben, hanem habitusban is. Amikor vörös hajú lányt látok, mindig rákérdezek, hogy igazi-e, mert a természetes vörös haj nagyon igéző tud lenni. Ha Judit alteregóját kellene megneveznem, akkor elsőként Michelle Williams jut eszembe, akire nagyon oda kell figyelni, mert nagyon tehetséges és irigylésre méltó karrier előtt áll. Na, de neki nincs ilyen vörös haja :)! De hasonló finom mosolya van, kissé zárkózott természetű.

Következésképpen, aki extrovertált típusú, az ne akarjon lenni introvertált és fordítva! Az a szép, ami természetes! Mert különben kilóg a lóláb!

A kék illetve világos szemszínű hölgyeket a leghálásabb sminkelni, mert mindenkinek igéző tekintetet lehet készíteni, csupán a sötét szemszínek és árnyalatai pontos felhelyezésével. De ami nagyot nyom a latban, az a fekete szemceruza használata, melyet az alsó szemhéj belső vonalára húzunk. Szinte mágikus és "vadító" tekintetünk lesz tőle. Főként, ha a fotón látható eredeti vörös hajszínnel párosul! Házi feladat, figyeljük csak meg ragadozók nagymacskák szemét. Amíg az embereknek az alsó belső szemhéj fehér illetve világos színű, addig a tigris, oroszlán, gepárd, párduc és társainak fekete. Természetesen a barna szeműek is használhatják, mert az is üt. Példának említeném Cathrine Zeta-Jonest vagy Jennifer Lopezt, ha már a nagymacskáknál tartunk.

        

 

 

Jennifer Lopez

 

 

Catherine Zeta-Jones

Erre a legallkalmasabb a MAC Feline ceruzája, mely - naná, hogy- limitált, de néha le tudunk csapni rá. Akinek érzékeny a szeme, és könnyezik tőle, annak a Pupa fekete ceruzáját ajánlom.

Hát akkor bevetésre készen állunk!
 

Kulcsszavak: Cathrine Zeta-Jones | Michelle Williams | extrovertált | karakter | sminktanfolyam |

2013. február 05.

Büszke vagyok a magyar férfiakra! Megint egy hölgy, aki karácsonyra kapta a sminktanácsadást! Leellenőriztem, tényleg kinyomtatják a fiúk az ajándékutalvány, szép borítékba teszik és csempészik be a karácsonyfa alá:)! Végül is az ő felelősségük, hogy milyen sminktanfolyamot szerveznek meg a kedvesüknek. Férfiak racionálisabban gondolkodnak, tehát a telefonban nagyon sok részletet kell elmondani nekik, hogy meggyőző legyek. A hölgyek az intuíció alapján döntenek inkább. Bár sokszor szerencse kérdése is!

sminktanfolyam, sminktanácsadás, sminkmester

Sminktanácsadás szempontjából kétféle hölgy van, aki még sehol nem volt sminktanfolyamon és alig van sminkeszköze, illetve aki már járt valahol, és tele van a sminktáskája néhány használható sminktermékkel, de fellelhető egy pár felesleges, használhatatlan holmi is. Persze itt olyan iskolákra és tanfolyamokra gondolok, akik ingyen sminktanácsadással kecsegtetnek, de 30-50.000 Ft termék bevásároltatásával már meg is térült a biznisz. Sajnos ezek a társaságok rontják a sminkes szakma nívóját és az is igaz, hogy aki egy ilyenen már volt, soha többet nem szeretne hasonló pénzlehúzásban részt venni. Ebben is szeretem a szabadságot! Nálam nem kell semmit venned, mert a legjobb sminktermékekkel dolgozom, olyannal, melyet már minden szempontból teszt alá vetettem. Az esszenciát kapod! Ha én valamire azt mondom, hogy jó, akkor biztos lehetsz benne, hogy az. Sőt, még a titkot is elmondom: mi az, amire Neked okvetlenül szükséged van, és hol tudod megvenni! Erre mondom azt, hogy művész vagyok, nem kereskedő! Arról nem is beszélve, hogy áron alul fizetett, kedden végzett sminkesek tartják az órákat, tehát még sminkelni sem tanulnak meg a hölgyek – legalábbis jól, biztos nem. Egy szó, mint száz. Mindig meg kell nézni a sminkiskola, sminktanfolyam, sminkmester referenciát. Fotó, galéria és nem kevésbé a leendő vendég megszólítása. Ha mindhárom rendben van, akkor nem tévedhetünk nagyot.

Fotó, smink: Horacsek Ági   http://www.horacsekagi.com

 

Kulcsszavak: férfiak | sminktanácsadás | sminktanfolyam | sminkeszköz | esszencia |

2013. január 27.

Azt kell mondjam, nagyon szerencsés vagyok, mert mindig közvetlen, aranyos, okos lányok jönnek el hozzám sminktanácsadásra, pedig nem én választom őket, hanem ők engem. A hölgyek ösztönösen ki tudják választani a számukra legmegfelelőbb szolgáltatót, akár fodrászt, masszőr, tanácsadót stb. Velük közvetlenebb kapcsolatba kerülnek és beengedik az intim szférájukba. Az esküvői smink is ilyen, de még azzal a hangsúllyal, hogy életük egyik legfontosabb napjára készülnek és nagyon fontos, hogy tökéletes biztonságban legyenek. A sminktanácsadást meg lehet ismételni, mert csak pénz kérdése, hogy ki hányszor és kihez megy. Nagyon sokan jönnek hozzám, akik már voltak valahol. Szerényen jegyzem meg, hogy aki nálam járt, az soha nem fog máshoz menni. (egyedül, ha annyira megfertőztem, hogy sminkes akar lenni, de azt is azért, mert én profikat nem képzek!).  Most kivételesen Kata kedvese talált rám és lepte meg őt születésnapjára sminktanácsadással, ami jó jel, mert már a fiúk is felfigyeltek erre a szolgáltatásra. Az ajándék arról szól, hogy olyat vegyünk, ami személyes, boldoggá tesz, örömet lel benne, aki kapja. Arra persze nem is gondolnak, hogy ebből a férfiak is profitálhatnak, ugyanis a sminkkurzus után egy önbizalommal és élményekkel teli, határozottabb, magabiztosabb lányt kapnak vissza. Az már csak hab a tortán, hogy még gyönyörűbbek is, mint előtte voltak! 

sminktanfolyam, sminktanácsadás, sminkmester

Erről eszembe is jutott egy filmcím: "A férfi, aki igazán szeret" Igaz, ott Meg Ryan egy alkoholistát játszik. A lányokról is kiderült, hogy sokat isznak, de nem alkoholt, hanem vizet illetve csakis egészséges folyadékot, ugyanis elszánt fitnesszesek. Még a mogyoróízű kölesgolyóra sem tudtam őket rávenni, de ezután figyelni fogom, hogy ne cukrozott aszalt áfonyát vegyek. Szeretem a sportolókat, mert elkötelezettek  és hitükben megrendíthetetlenek. Ez egy életforma, ami nem csak az egészséges életmódjukra jellemző, hanem a élet más dolgaihoz is ugyanilyen szilárd a hozzáállássuk. Egészségesek testben és nem csak lélekben, hanem fejben is. 

Összegezve a sminktanácsadás nem csak azért jó, mert sminket tanulhatnak tőlem, hanem én is nagyon sokat tanulhatok tőlük. Egyszóval mindnyájan tanulhatunk egymástól, ha példaértékű, amit csinálunk!

Fotó, smink: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

 

Kulcsszavak: férfiak | sminktanácsadás | ajándék | sminkmester | sminktanfolyam |

2013. január 24.

Másfél éve működik a sminktan.hu oldalam. Szeretem. Nagyon jól megszerkesztett, átlátható, tiszta, igényes oldal lett belőle, ráadásul a google-ban is előkelő helyet foglal el a kulcsszavak tekintetében, de ez elsősorban nem az én érdemem, hanem annak a profi csapatnak köszönhető, akikkel - azóta is - szívesen dolgozom együtt. Meghajlás és taps a http://www.collectivemedia.hu teamjének - személy szerint Tibornak és Zolinak - akik mindennemű kitalációmat bitekké és pixelekké alakítják, hogy a világ számára is érthető és elérhető legyen, és még tetézik azzal, hogy értik a szavaimat és a gondolataimat is - elsőre! Tegnap még a telepátia is működött, mert mire leírtam a levelembe a kívánságműsoromat, addigra ott volt fent az oldalamon, de még tökéletesebben, mint ahogy én terveztem. Azért is szeretek hozzájuk felugrani, mert mindig olyan teli energiával és inspirációval megbabonázva jövök el tőlük, mintha a hely egy varázslatos energiaközpont lenne, ahova töltődni megy az ember. Másrészt – szinte - minden alkalommal van egy újabb kutya, akit egyúttal jól meg is dögönyözök. (Lehet, hogy a kutya az energiaközpont fénycsóvája?)


Felmerült, hogy mi lenne, ha az oldalt bővíteném egy bloggal, de a háromnapos lelkesedésem úgy tovaszállt, mint amikor leindulunk a wellness hétvégére, de rájövünk, hogy már csak a szállodai kijelentkezés van hátra. Egy év eltelt, mire újabb ötlettel álltam elő, szerettem volna képeket feltölteni az oldalra. "Jó, hívhatjuk akár blognak is" - mondtam nekik. De határozottan kijelentettem, blogot írni NEM AKAROK és NEM is FOGOK! De ez olyan sziklaszilárd kijelentés volt, hogy még mindig érzem a levegővételt, amit a kimondás előtt beszívtam, miközben két kezemet karmesterként felemeltem, hogy nyomatékot adjak ennek. Akkor hívjuk Főoldalnak. Hívjuk! Szombaton reggel 9-kor nekiálltam, hogy a 12-14 fotósorozatot feltegyem az oldalamra. Gondoltam 3-ra végzek, mert akkor kezdődött a tv-ben egy rég várt filmem (pillanatra anyám jutott eszembe). Megmutatták a srácok, hogyan tudok beszúrni jegyzetet, hivatkozást, fotót, stb. Elkezdtem játszani. Gondoltam, az elsőhöz írok két-három sort, hogy megnézzem, hogyan működik. A második kicsit hosszabbra sikeredett. A harmadikhoz már 4100 karaktert írtam, de ilyen hosszú jegyzetet szakmai blogokban vagy közéleti véleményekben szoktak - mondta Orsi, aki profi ebben. Tizedik bejegyzésnél jutott eszembe, hogy volt valami fontos filmem, de rájöttem, hogy még vacsorázni is elfelejtettem.


Szombat estére megvilágosodtam, blogot írok! Halkan vallom csak be, néha felül kell bíráljam magam. A kritikus három nap már letelt, de ha nem hagy alább a kezdeti lelkesedésem, akkor még pár évre meghosszabbítom a wellnesst, mert annyi mondanivalóm van még!

Kulcsszavak: blog | collective | collectivemedia | sminktanfolyam | blogger |

2013. január 13.

Egészen addig nem tudtam, mit jelent a loliskodás, mi a keresztlányom facebook-os oldalán láttam erre utaló fotókat. Roppant kreatívnak tartottam, mert az egész öltözéket, mintha Játékország királya tervezte volna. Szembetűnő az eltúlzott szín és forma, de ez adja a jellegzetességét ennek a műfajnak. "Alice csodaországban" mesefilmje jutott eszembe Vivienne Westwood fűszerezéssel. Egyetlen bökkenő volt, hogy a fotó minősége rontott a helyzeten. Felajánlottam Krisztinek, hogy ha van kedve, ugyan jöjjön már át, hozza magával ez egész hóbelebancot és lefotózom. Nem sokat kelesztette a témát, Kriszti pár napon belül jelezte, hogy érdekli a dolog. Megbeszéltük a szombat 10 órát. Megérkezett egy egész hajóbőrönddel, mint híres stylistok a nagyon a profi fotózáson! Kitette sorba a ruhaszetteket a hozzávaló parókával, harisnyával, kiegészítővel, cipővel - úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva! Rögvest átláttam a helyzetet, hogy beleszámolva a profi smink elkészítését - ami persze nyilvánvaló, hogy én teszem fel - nem mostanában fogunk végezni. Hát igen, a húszévesek sminkjével nincs nagy művelet, csak egyszerűen, legyen szép. Persze, szakmailag tökéletesen szerettem volna én is, így utána néztem, hogy a loliták hogyan sminkelnek, mi a trendi náluk, mi a jellegzetes ismérv és irányvonal, amiket követnem kell. Porcelánbaba hatás, kissé eltúlzott szempilla, cukorka színek - a sweet lolitánál - és feketék a gothic lolitáknál, pókokkal, keresztekkel és mindennel, ami rémséges.  Mert rengeteg vállfaja van ám! Fotóztunk, lementettünk, sminkeltünk, fotóztuk, lementettük, sminkeltünk....stb. 668 képnél (majdnem 666!) sikerült befejeznünk, de csak azért, mert úgy besötétedett, hogy nem volt elég fény a fotózáshoz! Különben még mindig fotóznánk! Bár meg kell hagyjam, azóta ez az egyik kedvenc fotósorozatom.

Modell - stylist: Horacsek Krisztina (saját készítésű kiegészítők:  http://www.facebook.com/zombieyanoskreativ

Fotó, smink: Horacsek Ági  http://www.horacsekagi.com

 

Kulcsszavak: lolita | lolita smink | sminkmester | sminktanfolyam | zombieyanos |

2013. január 11.

Miért szeretem ezt a fotót? Elkapni ezt az igazán intim pillanatot - ahol a lányok nézik magukat a tükörben - nem könnyű. Ha már tudja valaki, hogy készül róla fotó, akkor már nem ugyanazt kapjuk. Na persze a profiknál ez nem látszik. Ők el tudják "játszani", mintha nem nézné őket kamera. Vajon ez a kép hogyan készült? Instruáltam, hogy csinálja a mozdulatot, vagy véletlenül elkaptam a pillanatot? - válasz a kép alatt

 

Válasz:  Ahhoz képest, hogy a modell nem profi, teljes mértékben el tudja hitetni, hogy ez egy elkapott pillanat smiley.  Szóval akár lehetne profi is!

 

Kulcsszavak: horacsek agi | smink | lolita | sminktipp | backtstage foto |

2013. január 10.

2001 T. LeClerc termékbemutató - Madonna Szalon. Itt ismertem meg Monikát.  Őt kaptam meg a sorstól párba, mert választani kellett a jelenlévő sminkesek/kozmetikusok között, hogy melyikünk kit fog sminkelni. De az is lehet, hogy Ő választott engem. Bárhogy is volt, rajzoltam neki egy szájat, amire csak annyit mondott: "Életemben nem volt ily szép szájam!" - és a szó szoros értelemben ezzel az ecsetvonással örökre barátnők lettünk. Rögvest elnevezett engem Horinak, én pedig őt  Monyónak! Mostanra már mindenki így hív minket! Azt a személyt kedveljük és szeretjük igazán, akinek becenevet is adunk.  Hogy miért vagyunk még mindig barátnők? Mert egymást tudjuk erősíteni. Sokszor kérdezik tőlem, hogy milyen krémet használjanak? Jelzem nekik, hogy menjen mindenki vissza a saját kozmetikusához és az ő javaslatát fogadja el, ha már kezeli az arcát, mert ő ismeri igazán a bőrét. Ha nincs kozmetikusa és fogalma sincs, hogy északra induljon, vagy délre, akkor a titkos név:  Monyó! A krémszakértő és krémmágus, aki séróból megmondja, hogy mit szabad, mit kell, mit tilos.. az arcunkra felvinni. Hatóanyagokat kapásból fújja, mint az egyszeregyet! Én is kikapok tőle, ha nem olyat kenek az arcomra, amit kellene. Kicsit megijedek azoktól a szavaktól, amiket elrettentésnek használ, mint kőolajszármazékok,  szinezékek, illatanyagok stb.

smink, sminktanfolyam, sminktanácsadás   

Néha van úgy, hogy telített a napom, hetem és további menyasszonyokat, alkalmi sminkeket nem tudok már elvállalni, ekkor küldöm Monikához, aki ugyanolyan figyelemmel, alapossággal, hozzáértéssel sminkeli ki az én vendégeimet, mintha csak én tenném.  Roppant kommunikatív és jó szervezőképességel megáldott személy, aki gyakran igazi csajos jambori-t szervez a kozmetikus és sminkes társadalomnak. Ott aztán nem csak szellemi igényeket elégítünk ki, hanem a legizgalmasabb kulináris élvezeteknek is hódolunk.

A másik beceneve: Zizimama, vagyis Karsai Zita anyukája. Ezt a nevet a Zizi táncos barátaitól, kollegáitól kapta. Zizit a Tv2 Megatánc műsorából ismerhetjük, de nincs magyar színpad, ahol ne lépett volna fel. De már nem csak a hazai, hanem a külföldi arénák pódiumain is fellép. Legutóbb Dj Bobo  szólótáncosaként hallhattunk róla, akivel a Viva Las Vegas turnét táncolta végig. Jelenleg az egyik leghíresebb német előadóművész Andrea Berg és a már említett Dj Bobo, What a feeling című dalában táncol szólót,  a Flashdance film egyik leghíresebb jelenetéből,  melyet az alábbi 3 perces linkben nézhettek meg.  Forrás: youtube.com, ARD német televízió, 2:22-nél jön az igazi FLASH!

 

 

Zizit címlapokon és még több televíziós műsorban láthattuk. Kézenfekvő, hogy Monyó révén Zizi személyi sminkese lehettem. 

 

Sugárbird kampány, fotó: Almási J. Csaba Wellness címlap, fotó: Sárosi Zoltán

 

Playboy címlap, fotó: Nánási Pál      CKM címlap, fotó: Nánási Pál

 

Kulcsszavak: flashdance | karsai zita | andrea berg | dj bobo | monyo |

2013. január 08.

Fodrász Ágotát Robi után örököltem meg. Robogó egyébként lelépett külföldre, mert inkább luxushajó pénzes asszonyainak haját ondolálja óraszám, de mellette delfinekkel úszik és persze bejárta - konkrétan - a világ összes országát, szegény devil, de még fel is teszi a facebookra, hogy csorogjon a nyálunk. Néha Fidzsiről jelentkezik be, van amikor csak Hawaiiról, vagy éppen SF-ből (köszi Robi!) San Franciscoból küldi magáról a smileys fotót. De van úgy, hogy napokig nem hallunk felőle, mert éppen az Északi-sarkon nem volt térerő. Igazán irígylem a világfit!

Gondoltam Ágota lesz a megfelelő alany számomra, aki kék szemével, - most éppen - vörös hajzuhatagával, tökéletes fogsorával és mosolyával méltón fogja képviselni  " az egy kattintás, kész a kép" szlogent.  Már jópár felvételt készítettem, mire végre lekönyörögtem a csodálkozós szemet és végre felváltotta a "kisebb résen lássuk a világot" tekintet. Nánási Pali szokta mondani, "Szúrj a szemeddel" - persze sokan visszakérdeznek, hogy "az, mi?" Azt nem lehet mondani, hogy Ágo nem fotogén, sőt, nagyon is az, de eddig nem ilyen képek készültek a családi albumba. Az arc alsó részének befeszítése, illetve a száj "mariskanénis" tartása kifejezetten jellezmő a civil hölgyekre. (megjegyzés: civil, akit nem szoktak napi szinten fotózni). Mondani sem kell, aztán gyorsan belelendültünk a fotózásba, mert Ágota követte minden utasításomat, amit kapott tőlem. Még az ötpercenként megemlített tácóráit is lemondta, ami nála nagy számba megy, mert az neki a hét fénypontja. Viszont azt kell mondjam megérte, mert ez a fotózás nem hogy a hét, de az év fénypontja lett, mármint neki!

Pár hónap múlva törölni akartam a nagy fájlokat, újra átnéztem a sorozatot és megállapítottam, hogy van még pár retusálásra érdemes fotó. Amit még muszáj megjegyeznem, hogy a fotókat Ágota kukacos (még jó, hogy az) férje is elismerő mondattal nyugtázta : "Ágota! Életedben nem készültek Rólad ilyen jó fotók" Nekem meg ez a nap fénypontja!

Ágota elérhető a frissen megnyílt üzletükben: Hair to gooo ( Vidd a hajad ) Budapest, VI. Lázár utca 12.

Haj: https://www.facebook.com/agotahairstylist

Fotó, smink: Horacsek Ági  http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: sminktanácsadás | fotózás | sarkadi f ágota | modell | fotó |

2013. január 03.

Nálam a sminktanácsadás úgy kezdődik, hogy mindenki hozza magával a saját sminktermékeit, amire egy pillantást vetek és egyből tudom, hogy ki, hol tart. Ebből már látom, hogy milyen stílust szeret, mik azok a jellegzetes vonások, amiket csírájában el kell vetni, és mi az, amit tökéletesen készíthet el magának - a minőségi termékekből és ecsetekből kiindulva. De szokott lenni Kuka jelzővel illetett termék is!

Szilvi is azok táborát szélesíti, akik csak a prémium kategóriát - mint Dior, Chanel, YSL, Lancome, Shiseido - vásárolják. Igaz, sokan hozzáteszik, hogy hiába a luxus termék, mert nem tudnak vele bánni. Pedig ezeknél a márkáknál nem árt, ha borsos árukhoz nem csak a terméket kapnánk, hanem az ott kiszolgáló személyzettől egy-két profi praktikát is. Ezt az eladóktól ne várjuk, mert ők elsősorban kereskedelmi végzettséggel bírnak. Abban az esetben, ha van a márkának egy-egy olyan "sminknapja" vagy smink promóció (jelentése: eladásösztönzés),  - amit a céget képviselő sminkmester tart - akkor a sminktanácsadás keretében tanulhatunk egy-két sminktrükköt. Ha bejelentkezünk egy luxus cég sminktanácsadására, akkor illik 1-2 terméket vásárolnunk. Ugyanis a cég fizeti az alkalmazott napi/havidíját, amiért adja a szolgáltatást, annak cserébe, hogy fellendítse, elősegítse a forgalmat. Arról nem is beszélve, hogy ezek a sminkesek reggeltől-estig sminkelnek. Ha valaki, hát én tudom, milyen a promóciós sminkelés!

!                     

"Jaj, ez olyan szép szakma!" - szoktam hallani, amikor nézik, ahogy sminkelek. 2001-2005 között a PUPA cégnek voltam a külsős sminkmestere, ami azt jelentette, hogy tavasszal és ősszel átlagosan 20 napra felkért a cég sminkpromócióra és Magyarország összes  Marionnaud parfümériájában, ahol volt PUPA termék, én ott megjelentem 1 napra (Mosonmagyaróvártól Budapest összes kerületén át egészen Debrecenig, és - vertikálisan - Pécset se hagyjuk ki)! 10-18 óráig félóránként, óránként, de átlagosan 45 percenként írták be a napomat. 8 órán keresztül sminkeltem, beszéltem, magyaráztam, mutattam, mosolyogtam, humorizáltam, sztoriztam,  eladtam, szemöldököt szedtem, összeírtam - állva, leülés és megállás nélkül. Egyedül cigánykereket nem hánytam!  Estére kiugrott a szemem a neontól, kiszáradt a szám a beszédtől, beesett a hátam, leszakadt a derekam, letompult az agyam, bedagadt a lábam és amikor tükörbe néztem, bemutatkoztam magamnak - csókolom köszönéssel -  mert 10 évet öregedtem. Töröl, töröl! - mert agykontrollon megtanultam, hogy a szavaknak teremtő erejük van! (Boldog, egészséges milliomos leszek, most!wink)  Kis túlzással -eladtam az egész boltot. A fenti fotókon látható, hogy stílszerűen talpig pirosban jelentem meg (hátamon egy Makeup artist - PUPA felirattal) és az egyik évben, ami pont december első napjaira esett - amiről hála istennek nincs dokumentum - még mikulás sapka is volt a fejemen! Viszont jaaaaaj, ez olyan szép szakma! Én azt ajánlom annak, aki sminkes szeretne lenni, csak az menjen sminkesnek, aki bírja a strapát fizikailag, szellemileg egyaránt. Nem árt, ha kijárjuk az szamárlétrát, mert utána nagyon jól fog esni az a megérdemelt munka, amikor csak egy hölgyet kell kisminkelni a címlapfotóhoz! De ehhez nagyon sokat kell dolgozni, tenni, látni, tanulni! Ennek ellenére nagyon szívesen gondolok vissza erre az időszakra, mert nagyon kedves emberekkel találkoztam. Külön szeretettel gondolok a Marionnaud dolgozóira, akik tárt karokkal vártak vissza évről-évre, lesve a kívánságaimat, hozták a kávékat, üdítőket - látva, hogy mindjárt összeesek. Mai napig kapok a volt vendégeimtől (10 év után is!)  hálás köszöneteket, ami olyan nekem, mintha hájjal kenegetnének.heart Persze, én is tanultam valamit. Itt volt alkalmam találkozni mindenféle szem- és arcformával, karakteres arcvonásokkal, rettenetes tetoválásokkal, bőr- és szemöldök hibákkal és sorolhatnám. Itt jöttem rá, hogy muszáj előtte-utána fotót készíteni, mert senki nem látja, hogy milyen is ő valójában és mit lát az objektív! Nem azért fotóztam le őket, hogy jót rögöhjünk azon, hogyan nézett ki előtte, hanem, hogy néz ki sminkelés után, és milyen jól fogja magát érezni egész nap, ha reggelente sminkelésre szán 5-10 percet. Pupa statisztika összegezve: 5 év szorozva (2x20 nap), szorozva átlagosan napi 9 lány (4 fő/nap és 14 fő/nap közötti sminkelés) , vagyis 5 x 40 x 9 = 1800 fő! 1800 hölggyel találkozni, tanácsot adni, beszélni, megtanítani, megszépíteni! Szerintem ez a szép! " Ez jó mulatság, férfi munka volt!"

                      

A Pupa selyemporok nagyon jó minőségüek, szinte vetekszenek a MAC pigmentekkel, mai napig dolgozom velük. Csillámporai a legfinomabb szemcsézetű és textúrájú termékek.

A szemöldök ceruzája a legjobb, amit eddig használtam, Pupa eyebrow pencil no.01! A színe miatt preferálom elsősorban, illetve a keménysége miatt. Viszont akinek ritka szemöldöke van, annak nem ajánlom, mert kikoptathatja a meglévő szálakat, ahol már eleve kevés van.

Először a Pupánál találkoztam "wet and dry", vagyis nedvesen és szárazon is használható szemhéjfestékkel. 

Alapozóit, spiráljait már akkor nagyon szerettem, rúzsai nagyon tartósak. Szájfényei mindig is a eladási lista élén voltak.  

Pupa székhelye Milánó, így nem szabad elmenni amellett, hogy az olaszok élen járnak a fejlesztésekben, szeretik a színeket használni, imádják kihangsúlyozni a nőieset, tehát egy igen igényes terméket kapunk, ha megvesszük. De nem árt, ha kapunk egy-két sminktrükköt hozzá!

Kulcsszavak: sminktanfolyam | Dior | Shiseido | Chanel | Pupa milano |

2012. december 30.

Általában amikor megérkeznek hozzám a sminktanácsadásra, azzal kezdem,  hogy kiderítem, hogy ki ajánlotta őket. Ez már segít abban, hogy egy lépéssel közelebb kerüljek hozzájuk. Többnyire ismerős tanácsára jönnek a hölgyek, mert híre ment, hogy aki nálam járt, ők ténylegesen megtanulták saját maguk sminkelését! Ez akkor állja meg a helyét, ha motiválja valami a hölgyeket, hogy megtanuljanak sminkelni, vagy - nemes egyszerűséggel - van hozzá érzékük. Amikor nem ismerős javaslatára jönnek, hanem a netről "találnak meg maguknak", mindig érdekel, hogy miért engem választottak. Mariann válasza az volt, hogy - ő profi marketinges lévén - nem csak a weboldalam tartalma és külleme miatt választott, hanem azért, amit és ahogy válaszoltam a bemutatkozó levelére. Ez volt az a pont, amikor rájöttem, ők különösen megérdemlik azt a törődést, amivel fogom őket kényeztetni.

sminktanfolyam sminktanácsadás sminkmester

Arra kellett rádöbbennem, hogy a sminktanácsadás felelősségel jár!  Azok a lányok, akik az én sminktanácsadásomat választják és akiket szárnyaim és kezem alá veszek, megnyílnak nekem, kibontakoznak, kiadják magukból az összes félelmeiket, szorongásaikat - ha vannak persze - és nem élhetek vissza ezzel. Szeretik a törődést és odafigyelést. Merész kijelentéssel élve, úgy tanítom meg őket az ecsettel bánni, mint amikor az édesanyuk megtanította őket kanállal enni.  Vannak verbális és vannak vizuális gondolkodású emberek. Először elmondom, aztán megmutatom. Hagyom, had csinálja. Ott már látom, hogy mi a hiba. Elmondom, mit csinál rosszul és  hogy csinálja helyesen. Van, aki érti, van aki nem. (megjegyz: én is vizuális vagyok, szinte sokszor meg sem hallom, hogy mit mondanak nekem, ha valamire nagyon koncentrálok) Ha nem érti, megmutatom. Ha még ezek után sem érti, akkor jön a tandem! Megfogom a kezét és vezetem a helyes irányt, formát, helyet. Ekkor végre meghallom a hőn áhított szót: "Ja, már értem!" Na persze, ha az "é"-n van a hangsúly, csak akkor hiszem el. Legyinthetnék, hogy "jó az úgy!" De nem adom alább. Ezért a bevezetőben említett felelősség, "Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél." - Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

Kulcsszavak: smiley nyelviskola | sminktrükkök | sminktippek | sminktanfolyam | makeup lesson |

2012. december 29.

2012. december 21. a világvégének kikiáltott nap. Mindenesetre én készültem a világvége utáni napokra is, ugyanis december 21.-én 11 óra 12 perckor köszönt be a csillagászati tél a Föld északi féltekéjén, amit mi téli napfordulónak hívunk. Ez a Fényünnep! 2012-es dátum egy erőteljes szellemi-lelki-fizikai átalakulásnak lett a szimbóluma.

"A próféciák szerint 2012. december 21-től vége lesz az anyagi világ kultuszának, a pénzemért mindent megkaphatok életnek...Úgy érezzük, mintha gyorsulna az idő. Valójában nem az idő gyorsul, hanem a földet érő energiák rezgése emelkedik folyamatosan, aminek hatására egyre csökken az anyag sűrűsége. Ennek a fizikai jele az, hogy gyorsabban mozgunk, illetve érünk el egy másik embert vagy pontot. Fejlődik a finomérzékelésünk, egyre jobban működik az intuíciónk. Az öt fizikai érzékszervünkkel egyre többet tudunk érzékelni. Egyre többször és egyre hamarabb megvalósulnak a gondolatok! Egyre több pozitív beállítottságú központ nyílik, ahol felébredt, magasabb rezgésszámú emberek jönnek össze rendszeresen. Akár közösen jógázni, meditálni, örömzenélni.A közgondolkodásban mindinkább megjelennek a nem materialista nézetek. Virágzik az ezotéria, holott húsz éve még beszélni is alig lehetett róla." forrás: http://ezo.borostyanszalon.hu/dokumentumok/2012/2012-osszefoglalo/

2012. szeptember 22.-én - ami az idei őszi napéjegyelőség az utolsó kardinális napjegyváltás a téli napforduló előtt és azokat a feladatokat illetve lehetőségeket szimbolizálja, amelyek a rendelkezésünkre állnak a következő hónapokban. "A bolygók jelenlegi állása a gyökeres és alapvető változások szükségét hangsúlyozza, és azt a vágyat, hogy törjünk keresztül az életünket megbénító korlátokon." (itt olvashattok még többet a témáról: http://www.tisztaforras.com) Karmikus, vagy sem, de pont 2012. szeptember 22.-én mentem el egy gyógyító lámához, mert az egyéves vállfájdalmam miatt - melyet a 14 év sminkelés, bőröndcipelés okozott - már emelni is alig tudtam a jobb karomat. Ahogy betoppantam a szentélyébe, megkérdezte, hogy szeretné-e sok pénzt? - hát ki nem? -" mert akkor 7 kanál lencsével megkínállak - ugyanis ezekben a percekben lépünk be az őszbe". A „lencsemágia” egy igen jól működő szertartás, melyet érdemes családi, esetleg baráti körben is elvégezni, de természetesen egyedül is lehet. Gyertyát gyújtunk, majd elkészítjük ízlés szerint például főzeléknek, (hús nélkül!) de úgy, hogy az étel készítése közben csend van, s belül arra vagyunk hangolva, hogy a most formálódó étel boldog bőséget, szeretetet, és fényt visz a sejtjeinkbe, így az étel elfogyasztása révén ezekkel feltöltődve mi is jobban bevonzzuk, bevarázsoljuk az életünkbe a boldog bőséget, a szeretetet, és a fényt. A lencséből a fordulat napján, majd az azt követő két napon is fogyasztunk hét kanálnyit. Ha többet szeretnél tudni erről, akkor ezen az oldalon teheted.  http://www.pozitivnap.hu/eletmod/oszi-napfordulo-lencsemagiaval-a-bosegert . Lencse vagy láma, nem tudom, de mondanom sem kell, azóta megtáltosodtam. Olyannyira bejött, hogy megterveztem, minden negyedévben megcsinálom a szertartást. Igen ám, de pont 2012. december 21.-én jött a két barátnő sminktanácsadásra. Gondoltam mekkora szemekkel fognak nézni rám, ha előjövök a lencsemágiával. A legnagyobb meglepetés engem ért és én szemem tágult csodálkozásra, amikor meghallottam, hogy az egyikőjük spirituális gyógyító!!! Eljött hozzám egy prananadi oktató - a téli napfordulón - amikor a világ a változásra vár és ha a fentieket elolvastátok, akkor biztos Ti is valami misztikumot vagy összefüggést kerestek benne. Az én összegzésem, hogy nem szabad figyelmen kívűl hagyni ezeket a jeleket, mert minden ember lehet egy segítő, egy mondat megváltoztathatja az addig kialakul gondolkodásmódodat, egy élmény adhat olyan erőt, amiről addig azt sem tudtad, hogy van, egy intuíció olyan mélyen megérithet, hogy ettől a pillanattól kezdve pontosan fogod tudni, merre menj tovább az úton. Én még mindig keresem a miérteket és a logikát. De miért is? sadsmiley Kamilla azt mondaná: mert a Holdad a Szűzben van, az Ascendensed az Oroszlánban, a Napod pedig a Bikában.

 

Kulcsszavak: lencsemágia | prananadi | napéjegyenlőség | napforduló | fényünnep |

2012. december 20.

Az én imádnivaló Szilvácskám - alias Péter Szabó Szilvia - akit a híres-nevezetes NOX formációból ismerhetük, decemberben hazalátogatott a ködös Albionból. Hirtelen ötlettől vezérelve kitalálta, hogy fotózzunk, ami azért érdekes, mert az összes ruhája, kiegészítője, díszei az új otthonában, azaz Angliában maradtak. Mondjuk, ő még egy szál fekete pólóban is bombasztikusan néz ki, sőt nem is kell rá egyéb, mert minden más csak elveszi róla a figyelmet. Amekkora mákja van, mindenki ráért azon a napon a régi bandából. Meggondolatlanul kiejtettem a számon a kérdést, hogy "Szilva, csináljak werket az Iphone-ommal?", de már megbántam, amikor kimondtam, mert egyrészt nem volt hely a táramban, másrészt tök beteg voltam akkor és egy porcikám sem kívánta a plusz munkát. De a legfőbb probléma a helyszín miatt gyötört, mert nem volt kellő világítás,  nem beszélve arról, hogy a háttér sem volt éppen szép látvány a létrával az élen. De Szilva annyira megörült, hogy nem volt szívem visszakozni.  Mivel tavaly már megbabonázott az Iphone-nal készíthető videózás, vágással, szövegezéssel, megosztással és az összes nyűgével és örömével, ezért beadtam a derekam. Kérdés nem volt, hogy melyik dalt választom háttérdalnak! (Szilvia: Érezd, hogy élsz) Jöjjön az amatőr werk.

Szilvia honlapja, ahol rengeteg információt találhattok róla:  http://www.szilviaofficial.com

Szilvia photoshoot from Ági Horacsek on Vimeo.

fotó: Tischler Zoltán, asszisztens: Besenczi Richárd, enteriőr: Húros Annamari, haj: Dombi Gábor, helyszín: photoking.hu

 

 

Kulcsszavak: Nox | Szilva | Péter Szabó Szilvia | érezd, hogy élsz | szilviaofficial.com |

2012. december 10.

Ha egyszer esküvőm lesz, Te leszel a sminkesem!

Ezt a mondtatot nem egyszer hallottam már életemben, de aki kimondja, akkor, abban a pillanatban komolyan is gondolja! Mi tagadás, elég gyakran veszem fel a telefonomat úgy, hogy a következő a bemutatkozás:  "Tudod.... énvagyok, aki azt mondtam, hogy Te leszel a sminkesem", amire én pontosan emlékszem is. A rövidtávú memóriám kezd megkopni, bár ma mondta a barátnőm, hogy így kezdődik az Alzheimer kór! (ha a mai megjegyzésre emlékszem, akkor még nem vagyok az, ugye?) Viszont a hosszútávú memóriámmal nincs baj. Még a kiságyra is emlékszem, ahol 2 éves koromig aludtam. Állítólag, ahogy elkezdtem beszélni, anyámnak megmondtam, hogy engem éjszakára be ne pelenkázzon többet! Persze ő megígérte, hogy kikapok, ha bepisilek, de már akkor nem is értettem, hogy miért gondolja azt, hogy éjszaka fogok pisilni, ráadásul az ágyba? Nem is tettem, és azóta sem!  

sminktanfolyam, sminktanácsadás, sminkmesterAngival a Szuperbuli - igen Lajcsi nagysikerű produkciója - felvételein találkoztunk valamikor az ezredfordulónwink, ahol keverte a koktélokat (vagy rázta?!) a háttérben a horacsekes sminkjében. Akkor megfenyegetett, hogy én leszek az esküvői sminkese és ezt be is tartotta, hát én lettem! Próbasmink keretében, ami nálam 3 óra, annyi sminkkel kapcsolatos információt zúdítottam rá, hogy rögvest beiratkozott hozzám egy sminktanácsadásra, amelynek a végeredményét itt láthatjátok. Igaz ekkor már két napja átesett az esküvőjén és az azt követő nászéjszakán is, tehát még jó, hogy mosolygott! 

   

fotó: Dósa Barbara

Ő is, mint az én masszőr barátnőm, a kengurujában érkezett. Tanulság : vagy azért jönnek a lányok kenguruban, mert azt hiszik, hogy itt tornagyakorlatok is lesznek, vagy otthonosan akarják érezni magukat. Bár hallottam már hírességek nyilatkozataiból, hogy otthon is csinibe öltöznek, mert bármikor betoppanhat valaki és akkor kilóg a lóláb! Azért megnézném Jolánkát, aki teljes díszmagyarban, fuxszal felszerelkezve keveri a rántást és csöppet megigazítja a sminkjét, mert a hagymavágástól picit bekönnyezett. (sajnos láttam már tv-ben szépasszonyokat gyűrűben dagasztani, nem is egyszer! klassz!). Igazság, hogy én sem a báli ruhámban tartom az órákat! Akkor miben érkezzünk? Kényelmes, praktikus, ha kenguru, kenguru, ha csipke, akkor csipke! Viszont a fotón a ruha kivágása teljesen mértékben javíthat, vagy éppen ronthat a látványon. Mondom én, aki pechjembre pont egy garbót vettem fel arra a fotózásra, ahol teljesen váratlanul muszáj volt rólunk backstage fotókat készíteni. Fotós pedig Emmer Laci volt, aki Magyarország egyik legjobbja. Arra a hetilapos fotókra emlékeztetet, ahol a cikknél a hírességek fejét nyaknál levágják (1.kép). A következő fotózáson - amit Csibi Szilvi készített - már okulva az előző hibából - fotózásra sokkal alkalmasabb felsőben érkeztem (2. kép). A harmadik az időrendben a legkorábban  készült, de a három fotóból kiindulva a szőkéknek javaslom, hogy elsősorban sötétebb ruhákat hozzanak magukkal - amennyiben lesz portréfotózás. Meg még világosat is :)! Na persze nekem mindhárom tetszik, pedig rólam jó fotót készíteni... azt hittem lehetetlen.

                

Nem vagyok Emmer, se Csibi, de Nálam Te is ezt fogod mondani!  

 

Kulcsszavak: esküvői smink | mennyegző | menyasszony smink | menyecske | lakodalom |

2012. december 07.

Hozzászoktam, hogy minden évben születik egy 18 éves lány, aki éppen a szalagavatójára készül, amiben még nincs semmi különös, de az én egyik barátnőmnek a lánya, amiből logikusan következik, hogy az egyszeri és megismételhetetlen szalagavató báli sminkjét én fogom készíteni. Persze, ha aznap nincs fotózás. A sors is úgy akarta, hogy ne legyen. Barbit szeretettel fogadtam és meg kellett állapítsam, hogy jó sokat változott a csecsemő korához képest! Na jó, láttam pár közte levő fázisában is, de most, rendesen rácsodálkoztam, hogy mennyit változott, mióta a híres-nevezetes Wendy's-ben tigrisre festettem. Mint minden tizenéves lány, ő is agyonszedett - egy sorban 3 szál - rettenet szemöldökben érkezett, amiért kapásból megkapta a fejmosást. Tehetem, dajkáltam - kis túlzással :)! Ilyenkor mindig megtanítom (mindenkinek) a helyes szemöldök formázást, lerajzolom papírra az ívet és a formát. Keresztlányommal is ez történt és az összes barátnőm már elballagott lányával is. Ledorongolom, megtanítom és tudja! És tudja! Most gyönyörű mindegyiknek a szemöldöke!

sminktanfolyam sminktanácsadás sminkmester

Apropó Wendy's. Hajdanán mekkora szám volt! De az is, hogy (13 évvel ezelőtt) kaptam gyerekarcfestési lehetőséget a Wendy'sben. Akkoriban még alig volt munkám, de jól megfért egymás mellett minden jellegű munka. Vasárnaponként 11-15 között festettem a gyerköcök fejét tigrisre, pillangóra, kutyára, oroszlánra vagy éppen csontvázra. Kevertem a színeket, mint a boszorkányok, szórtam a csillámport, mint a tündérek! Magamon kísérleteztem ki és festettem meg a prototípusokat, mint a Grincs, vagy a Dart Maul (megj: Csillagok háborúja ördöge). Ezekbe annyira belejöttem, hogy amikor a Snazaroo az amerikai oldalán meghirdette az arcfestő versenyt, ahhor nosza, már festegettem is a fejemet kékre, zöldre, vagy színesre. Bizony akkor még nem volt digitális fényképező, így vaktába állítgattam a gépemet és fókuszáltam a szék háttámlájára, aztán futottam a helyemre, hogy a 12 mp-cel késleltetett exponáláskor a fotón én is rajta legyek. Háttérnek egy fekete Levis pólót szögeltem a betonba, vagy inkább a tapétára, mely szűk kivágásnál tökéletesnek minősült. Versenykiírás témája szerint készítettem az állatfigurás festéseket (alsó fotósorozat) vagy a karaktereket (felső sor). Nyertem is egy Snazaroo arcfestő-palettát, de Amerikából megnyerni drágább volt, mint itthon megvenni.

Talált, süllyedt, az összesen én vagyok! Fotó, modell, smink, haj, banya, kígyó, dínó, meg minden: Horacsek Ági - 2001, Snazaroo

 

Kulcsszavak: snazaroo | gyerekfestés | báli smink | sminktanfolyam | szalagavató smink |

2012. november 27.

Janka megkeresett, hogy az édesanyjával jönne sminktanácsadásra. Kérdeztem is, hogy minek traktálja az anyukájára a sminktanácsadást? A válasz egyszerű: "Anyukám kérte" . Megint rá kellett jönnöm, hogy nem számít a kor, sőt! Minél jobban megyünk ki az időből, annál inkább van igényünk arra, hogy szebbek és fiatalabbak legyünk. Talán nem sértődik meg rám Éva, ha elárulom, hogy a sminktanítást követő napon lett 60 éves! Mondjuk kapásból 15 évet letagadhat! Janka méltán lehet büszke édesanyjára, aki nem csak pompásan néz ki, de fiatalos, üde, és a lényéből áradó szeretettel konzerválja fiatalságát. 

sminktanfolyam sminktanácsadás sminkmester

 

Kulcsszavak: anya-lánya | fiatalító smink | natúr smink | fiatalabb | kevesebb több |

2012. november 23.

Krisztánál is - mint mindenkinél - az első kérdésem az volt, hogy ki ajánlotta? Meglepő válasz érkezett. Tavaly nyáron ez egyik Nők Lapja címlapon Bombera Kriszta szerepelt, és annyira tetszett neki, hogy megnézte a stáblistát. Amikor a sminktanfolyam gondolata felmerült, beírta a nevem a google-ba. Hát ennyire egyszerű! De tényleg ennyire egyszerű lenne? Igaz, ami igaz, manapság a civilizált ember leül a számítógépéhez és az ölében van az egész világ. Bármit és bárkit elérhetünk egyetlen kattintással. Illetve, aki szeretné, hogy elérhessék. Sokan a rejtőzködő szerepét vállalják fel, de ha nincs eladni való portékája, szolgáltatása, akkor nem nagy baj. Ellenben, ha emberek veszik körül, vásárlóktól, vendégektől függ a bevétele, megélhetése, akkor minél több információt kell szolgáltatnia magáról. Van ennek hátulütője is, de az már más kérdés. Sminktanácsadás, sminktanfolyam az egyik legtöbbet használt keresőszó. A google-ban az elsőnek lenni nem kis munka. Bár semmit nem jelent az első oldalon lenni, ha nincs mellette tartalom, minőség, megbízhatóság, szimpátia, profizmus, csábítás és ki tudja még hányféle kritériumnak kell megfelelni és kinek mire van antennája.  

sminktanfolyam, sminktanacsadas

Bomberára visszatérve, nagyon sokszor készítem a Nők Lapja címlapjait. Sokszor összeosztanak minket sminkeseket fotósokkal, stylistokkal, a címlapon szereplő hírességekről nem is beszélve. Csak szerencse kérdése, hogy ki kit kap meg. Sok fotóssal is dolgzom a Sanománál, ahol tucatnyi heti- és havilap megtalálható. Ha Falus Kriszta fotós kapja a Nők Lapja egyik számának fotózását, már megszokták, hogy többnyire engem kér - ha nem ütközik érdekekbe - mert nagyon jól tudunk együtt dolgozni, fél szavakból megértjük egymást, ugyanazt látjuk és érezzük. De ugyanez a helyzet nagyon sok jó fotóssal is, mert a profik lubickolva, élvezettel tudnak egymás mellett dolgozni . Isteni, ha a stábtagok imádják a saját munkájukat, mert abból csak jó születhet. Bombera fotózást kifejezetten élveztem, mert ő nagyon közvetlen, vidám természetű személyiség. A fotózás végeredményéről muszáj pár képet megosztanom, aminek köszönhetem, hogy M. Kriszta engem választott a sminktanácsadók tömkelegéből.

Nők Lapja címlap, fotó: Falus Kriszta http://www.faluskriszta.hu, stylist: Butor Kriszta, Haj: Sári Kata, smink: http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: portréfotó | ajándék | sminktanácsadás | sminktanfolyam | smink |

2012. november 20.

sminktanácsadás, sminktanfolyam, smink, sminktanácsadás, sminkmester

Amióta sminkes lettem, folyamatosan "dokumentáltam" a sminkjeimet. A sminkbőröndben erre kialakított hely volt, ahol púderek és ecsetek mellett jól megférhetett a kompakt fényképezőgépem. Mindkét gépem Olympus volt, de a másodiknak - Olympus SP-700 - csodájára jártak abban az időben, ugyanis 7,5 cm LCD kijelzővel rendelkezett! Ész nékül fotóztam mindent, ami mozgott, és ami nem, de a munkámban tudtam legfőképpen kihasználni. Nem csak a videoklipek fő backstage fotó készítője voltam, de minden olyan helyen tudtam használni, ahol kellő fény volt ahhoz, hogy vaku nélküli fotókat készítsek. Amikor a fotósokat belekomponáltam a háttérfotóba, konkrétan mindegyiktől az hallottam, hogy végre van egy fénykép, ahol ő is rajta van. Volt, amikor újságok és televíziós műsorkészítők is elkérték tőlem ezeket a fotókat. Persze hamar rájöttem, hogy beauty fotózásra készülő smink lefotózása egyenlő a Mission Impossible bármelyik részével, mert a profi kamera a profi világítással verhetetlen. 

Ebből egyenes ágon következett, hogy a before-after fotóknak volt a legnagyobb sikere! Ezekről a későbbiekben ejtek szót! Az egy egész estét betöltő bejegyzés lesz!

Kulcsszavak: olympus | before-after | előtte-utána | backstage fotó | sminktanfolyam |

2012. november 11.

sminktanfolyam sminktanácsadás sminkmester

Kampányfotó születése

Amikor a fotózásba belecsaptam, elterveztem, hogy minden lányról készítek két-három fotót, amit egymás mellé teszek, és így fogom megjeleníteni. Igen ám, de mindenkiről annyi jó fotó készült, hogy minimum 4-et muszáj volt használnom. Ebben a negatívum,  hogy csökken mindegyik fotó ereje, de a pozitívum, hogy együttesen igen jól mutat, szem nem tud elsikkadni mellette. Amikor hirdetésre került a sor, gondolkoztam, hogy melyik lány a legszebb, akivel lehetne hirdetni. A válasz, hogy egyik szebb, mint a másik, így oda jutottam, mi lenne, ha mindenki egy képen szerepelne? A fenti kép ad erre választ cheeky! ... és megszületett a brand!

Kulcsszavak: sminktanacsadas | sminktanfolyam | kampanyfoto | smink | sminktrukkok |

2012. október 12.

sminktanfolyam sminktanácsadás sminkmester

Munkám során sokszor kapnak kedvet a sminktanácsadásra azok, akik szervezőként, managerként - de pozicíótól függetlenül - jelen vannak a sminkelésnél vagy fotózásnál, és látva, hogy mit lehet kihozni egy arcból, elkezd derengeni, hogy akkor nála is van remény. A hölgyek magukat képesek teljesen más szemüvegen át látni, ami nem rózsaszín, hanem fekete és még torzít is! Vannak, akik "Ide nekem az oroszlánt" csatakiáltással jelzik, hogy azon nyomban szeretnének jönni és már le is stipi-stopizzák a következő hetem egyetlen szabadnapját. Van, akinek ez kérészéletű fellángolás és már másnap nem emlékszik a gondolatra, ami előző nap megfogant a fejében. A többség kivár, érleli, dédelgeti, felkészül és egyszer csak jelentkezik. De van, aki egy kis csapatot szeretne összeverbúválni, de a csoportba nincs más jelentkező. Ezt történt Ildikóval is, aki aztán egy újabb munka megszervezése után elhatározásra jutott, nem vár tovább! Jön egyedül! Jött is. Úgy, ahogy kértem. A sminktanácsadás mellé - még egy ideig grátiszként - készítek portréfotókat, amihez azt kérem, hogy jöjjenek elkészített hajjal és hozzanak pár pasztellszínű ruhát. A fenti fotón látszik, hogy mennyire meglágyítja az arcot a natúr szín. Persze a természetes fény a legszebb lágy fényt adja az arcnak, de mindig ront a fotón a csatakos vagy lelapult haj, az előnytelen nyakkivágás, rosszul választott kiegészítő. De Ildinek a szeme volt az igazán szép ékszer! A kék szem sminkelésekor sokszor megkapom, hogy photoshop. Elárulom, photoshop nélkül is lehet olyan ütős, szúrós kék szemeket festeni, hogy ember legyen a talpán, aki viszonozni tudja a pillantást. A kék szemeket kontrasztosra kell sminkelni, ahhoz, hogy a világos szemek kiemelkedjen a sötétre sminkelt részekből. Szürkés-barnás füstös szem erre pont alkalmas, azzal a kiegészítéssel, hogy a szempillákat kellően emeljük ki, vagyis inténzíven spirálozzunk, illetve a fekete kontúr mélységét, erősségét, méretét ízlésünk szerint határozzuk meg. Az alsó, belső szemhéj (szempillákon belüli fehér rész) fekete ceruzával történő kihúzása kifejezetten jó tesz a kék szemeknek - persze nem hanyagolható el a szemforma, mert nem mindegyiknél javasolt. Egy szó, mint száz, imádom  a kék szemet sminkelni! Anyámnak kék szeme van, apámnak barna. Nekem milyen színű szemem van? Nem kék!:(

Fotó, smink: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: kék szem sminkje | sminktanfolyam | sminktanácsadás | sminkmester | karácsonyra |

2012. szeptember 28.

sminktanfolyam sminktanácsadás sminkmester

Maszika, a májustól számított minden szerdán - masszázs napomon - megemlítette, hogy szeptemben esküvőre hivatalos, ahova muszáj kisminkelnem, annak ellenére is, hogy már biztokában van a tökéletes sminkkészítésnek. Megint szerencséje volt, mert be tudtam préselni vakhajnal 8 és 9 óra közé. Mondtam neki, ha már kész a haja, a sminkje pedig egyenesen csábos, akkor hozzon pár szép ruhát, mert lefotóznám, már csak azért is mert naponta más képet tölt fel magáról a facebookra, ami nem baj, ha jó lenne a fény, haj, smink, vagy előnyös lenne a póz. Jött is a rózsaszín-szürke terepszínű, kapucnis, kenguru játszóruhájában, még egy fokkal rosszabb, mint a pizsamafelsője, amit  a sminkoktatásra vett fel. Mivel nem egyezik a mellméretünk - sajnos - ezért nem gondolta volna, hogy előszedek a végtelen ruhatáramból olyan holmit, ami rá is jó. Csak annyit mondok, hogy a bőrhatású barna áthajtós felső Márton Rózsa - Végső Gizella tervezőpáros munkáját dícséri, mely az egyik kedvenc darabom. Vízöntő jegyű emberek elég öntörvényűek, nehéz is bánni velük, de ő már a második barátnőm, akivel elég könnyedén szót értek - na persze - úgy, hogy egyszerre beszélünk. Néha rá kell szólni: "Most én beszélek!". Ilyenkor mindketten sírva röhögünk, így a masszázst nem csak kívülről kapom, hanem belülről is. Kattintottam, instruáltam, minden utasításomat követte és észrevettem, hogy ez a lány felettébb gyönyörű! A félhomályban, masszázs közben, nem az arcát kémlelem, de hogy nincs smink rajta, azt múltkor észrevettem. Persze, anélkül is szép, de neki a szuggesztív tekintetében van az erő, amit egy szemhangsúlyos sminkkel még jobban kiemelhetünk, és mindez párosul a természetes, higgadt viselkedésével, ami még vonzobbá teszi őt. Egyszerűen bármelyik oldalról fotóztam, minden jól állt neki - majdnem. Méltán jegyezték meg, hogy őt könnyű volt fotózni, mert modell. smiley

sminktanfolyam sminktanácsadás sminkmester

Szerintetek az aznapi esküvőn volt sikere? Erre ne válaszoljatok, költői kérdés volt! (lásd: költői kérdés - csak formájára nézve kérdés, választ nem igényel.)

Fotó, smink: Horacsek Ági http://www.horacsekagi.com

Kulcsszavak: esküvői smink | márton végső | masszázs | modell smink | sminktanfolyam |

2012. szeptember 01.

Brigi barátnőmet akkor ismertem meg, amikor még nem voltam sminkes. Ő vett rá - vagy én ajánlkoztam fel magamtól, hogy elmegyek vele - hogy elvégezzek egy fotótanfolyamot. Kilencvenes éveket írunk, ami azért fontos, mert nem voltak digitális gépek, csak analóg. A fotózáshoz való kötődés, már ekkor kialakult, de még abban az évben cunamiként jelent meg életemben a smink, ami a fotózás lángját is eloltotta, de az nem tudtam, hogy csírájában várta, hogy egyszer majd növekedhessen és virág legyen belőle - ráadásul egy nagy bokron!  Sminkes munkáim során viszont nagy hasznát vehettem. Bár nem azért, mert tanultam fotózást, hanem mert látok! Az a sminkes, akinek nem kiemelkedő a vizuális intelligenciája, ecsetet se fogjon! A Tripont Light Akadémián tanítok - fotósokat - http://www.tripontlightacademy.hu, ahol Vass Tamás úgy mutat be, hogy az a Horacsek Ági sminkmester fog órát tartani, aki a fotózás előtt megkérdezi, hogy mire világítunk? A fény az elsődleges, amit számításba kell venni, minden más csak utána jöhet. A Tripontban - szegény párák - azt hiszik, hogy jön a szöszke sminkeske, aki a kék és a zöld összesatírozását fogja bemutatni. Na nem! Osztom az észt óraszám, ráadásul egyre jobban élvezem! Viccet félretéve, a saját tapasztalataimon keresztül és sminkes aspektusból mutatom be és vezetem rá a hallgatókat azokra dolgokra, melyeket nem írnak le a nagykönyvben. Minden alkalommal újabb és újabb bakis sztorival tudok előrukkolni, melyek velem történtek meg, de nem én voltam a kerékkötő, hanem a szenvedő alany! A végére mindenkinek leesik a tantusz, hogy a sminkes munkája az egyik kardinális kérdés lehet - főként, ha személyt fotózunk :)!

Több, mint 10 év kellett, hogy a vihar által lecsillapított vágyam a fotózás iránt újra éledjen. Miután megszületett a sminktan.hu weboldalam - igen, amit most olvasol - egyre nagyobb igényem volt arra, hogy fotókat is megjelentessek a sminkátalakításról. Az egyik bejegyzésemben olvasható, hogy 1800 lányt már biztosan sminkeltem a Pupánál - és ezek a lányok a before-after-t sem úszták meg - de ezeket a fotókat nem szerettem volna itt használni, mert a vakuval készített fotón még a hosszúkás arcú lányoknak is tészta arcuk van. Ezt a kifejezést néha tányérfejnek is hallom, mely méltán lett a jelzője annak jelenségnek, amikor a vaku fénye szétterül az arcon, aminek következményeként, a fizimiska összes domborulata egy sík felületté válik. Ezért vettem egy profi gépet,  kifejezetten portré fotózásra alkalmas objektívvel, de csak azért, hogy tisztességes, színhelyes, vakumentes, szép fotókkal tudjam illusztrálni a weboldalamat. Ez aztán annyira jól sikerült, hogy az "afterek" kezdtek el érdekelni. Véletlenül se gondoljuk, hogy versenyezni szeretnék a fotósokkat! Eszem ágában sincs, profi sminkmester vagyok és maradok,  hobbiból készítek fotókat azokról a hölgyekről, akik az én sminktanácsadásomat választják. De töredelmesen be kell valljam, minél többet fotózom, annál jobban szerelembe esek vele. Mondom, hogy nő a bokor!

sminktanfolyam sminktanácsadás sminkmester

Brigi volt az, akinél letesztelhettem a gépem és akiről elkészíthettem az első sorozatot. Itt még nem állítottam be a RAW fájlokat, aminek a hiánya elsőként jut eszembe minden egyes alkalommal, amikor erre a sorozatra nézek! Igaz, májusban vettem meg a gépem, de csak szeptemberben vettem elő, mert egyrészt egész nyáron át tartó vállfájdalmaim miatt emelni sem tudtam a kezem, nem hogy tartani a gépet. Valamint az, hogy megkaptam a 2012 X-Faktort, annak az volt az ára, hogy szeptemberig csak ránézni tudtam a gépre, de bele egyszer sem! Szeptember 1.-én nem csak belenéztem, de exponáltam is. Abban a pillanatban tudtam, hogy itt egy új fejezet kezdődik el!

 

Kulcsszavak: portréfotó | fotósorozat | tripont | tripontlightacademy | vizuális intelligencia |